épületek reptér hotel Aspectus Architects

Az első hazai Ibis Styles Budapest Airport Hotel január elejétől fogadja vendégeit

Tervező: Aspectus Architects


Java | 2018. január 11.
     
A 145 szobás, 300 ember elszállásolására képes ibis Styles Budapest Airport Hotel szálló közvetlen terminál összeköttetéssel rendelkezik. A hotelt 3,2 millárd forintból a Wing Zrt. építette azzal a céllal, hogy pótolja a főleg turizmus szempontjából felmerülő hiányosságot, ugyanis már szinte minden európai ország rendelkezik ehhez hasonlóval.

A szállodát úgy alakították ki, hogy az egyaránt megfeleljen az üzleti utak céljából Magyarországra érkezőknek, turistáknak, családoknak, magyaroknak és külföldieknek. A hotelt igénybe vehetik még a reptéren működő vállalatok dolgozói, a pilóták és a légi forgalomban dolgozó kollégák is. A szállodában étterem, bár és 250 ember befogadására képes konferenciaterem is rendelkezésre áll.

Palotai Csaba, a hotel igazgatója közölte, a 2-es terminál és a szálloda között 200 méter a távolság. A szállodában 127 úgynevezett standard szoba (1619 négyzetméteresek), 10 junior suite (2324 négyzetméteres) és 8 suite (3334 négyzetméteres) szoba található, mindegyik légkondicionált és hangszigetelt tette hozzá.

A helyszínen kiosztott közlemény szerint a szállodát a világ vezető utazási és lifestyle csoportja, az AccorHotels kelet-európai stratégiai partnere, az Orbis üzemelteti ibis Styles márkanév alatt.

A Wing a magyarországi ingatlanpiac vezető, magyar magántulajdonban lévő vállalkozása jelentős projektportfólióval, befektetési tevékenységgel és ingatlanszolgáltatásra specializálódott leányvállalatokkal rendelkezik. A cég irodákat, ipari ingatlanokat, kereskedelmi célú ingatlanokat, szállodákat és speciális ingatlanokat fejleszt,és Magyarország legnagyobb irodafejlesztője.

Az Orbis Hotel Group több mint 120 hotellel és közel 20 000 szobával a legnagyobb szállodahálózat Kelet-Európában és valamennyi AccorHotels márka kizárólagos képviselője 16 országban, köztük Magyarországon.


Forrás: Origo.hu

A szerző legújabb cikkei:
A napelemes sótalanító rendszer megoldást kínál a fenyegető ivóvízhiányra
Újragondolt koncepcióval rukkolt elő a Foster+Partners a Makaóban építendő Apple Store terveinél
Tel-Aviv új, a Bauhaus környezetbe illeszkedő lakótoronnyal gazdagodik
A Sberbank gigantikus székháza az "orosz Szilícium-völgyben" épül
Nyíregyházi Állatkert, jégkorszaki interaktív állatbemutató
Robotok uralma a világ legmodernebb gyárában
A Magyar Állami Operaház misztériuma a színfalak mögött – a részletekbe Zoboki Gábor avat be
Szeged új modern, versenyzésre is alkalmas uszodát épít a Modern Városok Program keretén belül
Két hónappal hamarabb készül el a Liszt Ferenc repülőtér 2B termináljának új utasmólója
Alakul a Millenáris Széllkapu – Elkészült az alagút a Millenáris Park alatt
A Zaha Hadid Architects formabontó mesterterve valósult meg az átadott Morpheus hotellel Makaóban
Ottlik Géza kiváló írónk emlékére „Ottlik kert”-et hoznak létre a XI. kerületben
Millennium Gardens irodaház építése indul a Duna-parton



Kérjük értékelje a cikket:    -2:   -1:   1:   2: