hír tervek Novák Péter Hódmezővásárhely templom

Itt vannak az új hódmezővásárhelyi templom látványtervei


Csépé
Novák Péter szegedi építész tervei szerint épül hamarosan egyszerre az iskola és a környék lakói számára templom Hódmezővásárhelyen. Az iskola használaton kívüli kollégiumának átalakításával jön létre az új szakrális épület.

A 400 millió forintos beruházással négyszáz férőhelyes templom jön létre. Az építészeti leírás:

Tervezési program, beépítés, építészeti kialakítás
A Szent József Kertvárosi Katolikus Iskolához tartozó, volt szakiskolai kollégium épülete évek óta használaton kívül van. Szeged-Csanádi Egyházmegye által meghatározott program szerint az épület átalakítása tervezett templommá. Az új létesítmény mellette működő katolikus általános iskola és a helyi lakosság hitéletét fogja szolgálni. A tervezési program alapján a kollégium épület északi két harmada elbontásra kerül, itt alakul ki az új templom tér, északi oldalán a bejárattal és a karzattal, míg a megmaradó déli harmad földszintjén a templom kiszolgáló helyiségei kapnak helyet. A megmaradó rész emeletei, tartalék területként részleges felújításra kerülnek, funkciójuk később kerül meghatározásra.
Az új épületrész illeszkedik a meglévő beépítéshez, annak helyén, a meglévő épülettömeghez alkalmazkodva kerül kialakításra.

Funkcionális kialakítás
Az épület északi-nyugati sarkán mind a Hóvirág utca, mind Rudnay utcai teresedés felől megközelíthetően tervezett a templom bejárata. A kétszintes előcsarnok fogadó rész tartalmazza a vizes blokkokat, és a karzatot. A közlekedő előtér biztosítja a közvetlen kapcsolatot az általános iskolával. Az összesen 400 férőhellyel rendelkező templomtér, mobil falakkal megosztható, így kisebb létszámmal történő használat esetén is biztosítható a megfelelő bensőséges hangulat.
A szentély az oltárral és a keresztelő kúttal, a templom déli falánál, a nagyobb belmagasságú térből belső építészeti eszközökkel kihasítva, tervezett. A sekrestye és kiszolgáló helyiségei a megmaradó épület rész magasföldszintjén kapnak helyt, önálló külső bejárattal és közvetlen kapcsolattal a szentélyhez.
A Hóvirág utcai homlokzat megnyílik az utca felé, a belső használati igénynek megfelelően, ez a nyitottság árnyékoló szerkezettel csökkenthető. A harangtorony a bejárat mellett, áttetsző lamellás szerkezettel kerül kialakításra.

 

Tervező: Novák Péter (Novák Építésziroda)
Megbízó: Szeged-Csanádi Egyházmegye
Forrás: Szeged-Csanádi Egyházmegye, tervező

További információk: vasarhely24.com

A szerző legújabb cikkei:
Sétányra építve – Junya Ishigami testetlen épülete
Ahogy a kínaiak látják Hudec Lászlót és Magyarországot, festményekben
Hihetetlen projektek, őrült ötletek – Junya Ishigami kiállításán jártunk Párizsban
Füleky Zsolt marad a helyettes államtitkár – a MÉSZ közgyűléséről jelentjük
Ideje az építésnek – kiállítás a határon túli műemlékek helyreállításáról
Ismerős Brick-díjasok: Tony Fretton és Naus Sándor
Magyar építészek a világ élvonalában versenyeznek
Ybl reloaded: most lett komplett a dunaparti együttes
Ben van Berkel (UNStudio) tervezheti Budapest új hídját!
Ledőlt a Tadzs Mahal két minaretje
Mivel kápráztassuk el tetőtérbeépítésen gondolkodó ügyfeleinket?
Bemutatták a MOME Műterem- és Médiaházat
Kitüntetést kapott Dr. Vámossy Ferenc



Kérjük értékelje a cikket:    -2:   -1:   1:   2:      Összesen: 6 (5 szavazatból)