Az összes találat erre: „ cikk“ (619)
A Nemzetközi Építészkongresszusra megjelent a Metszet idei első száma
Ben van Berkel, Spela Videcnik, Asako Yamamoto, Junya Ishigami, Zoboki Gábor és Emiel Lamers a Metszetben. A címlapon a Magyar Telekom-székház a Tiba Stúdiótól. Bemutatjuk még a Párisi Udvar felújítását és Peter Zumthor egy új, meditatív villáját.
Élénk a szállodaépítési kedv hazánkban
Továbbra is feljövőben vannak a szállodaépítések hazánkban. A turisztikai ágazat erősödése úgy tűnik több fejlesztőt is beruházás indítására sarkallt. Már 2017-ben is növekvő Aktivitás-Kezdés számokról számolt be az EBI Építésaktivitási Jelentés, a növekedés pedig 2018-ban is tovább folytatódott.
Csökkenő lakásépítési kedv
Az EBI Építésaktivitási Jelentés szerint a társasházi lakásépítések Aktivitás-Kezdés mutatójának értéke 342 milliárd forintot tett ki tavaly, míg 2017-ben a megkezdett beruházások értéke 432 milliárd forint volt. Növekedett ugyanakkor a befejezett társasházi lakásépítések volumene, a csúszások hatására azonban kisebb mértékben, mint várták.
Ismét csúcsot döntött az oktatási és kutatás-fejlesztési aktivitás
A legfrissebb EBI Építésaktivitási Jelentés szerint már 2017-ben is kiugró növekedés volt tapasztalható az oktatási és kutatás-fejlesztési célú építőipari beruházások esetében, de a növekedés 2018-ban is folytatódott.
Újabb építőipari rekord született
2018 rekord évet jelentett a hazai építőiparban; összességében több mint 2400 milliárd forintot tett ki az Aktivitás-Kezdés értéke – derül ki az EBI Építésaktivitási Jelentésből.
Kvázi-parametrikus és biomorf formák megjelenése a Hello Wood Projekt faépítészetében 2.
A következő írásban megkísérlem bemutatni a Hello Wood projektben megjelenő biomorf (azaz természeti formából következő forma) karakterisztikákat, melyekben parametrikus tervezésre, gondolkodásra utaló jelek fedezhetők fel. Anélkül, hogy a tervező saját koncepcióját ismernénk, saját szempontrendszer alapján végzem az elemzést.
Junya Ishigami japán építész terve alapján épül az idei nyári Serpentine Pavilon
A természet és fantázia határain egyensúlyozó, kísérletező munkáiról ismert japán építész tervezi a londoni Serpentine Galéria nyári installációját, a minden évben rengeteg látogatót vonzó Serpentine Pavilont. A nyári pavilon tervezésére 2000 óta minden évben egy olyan építészt kérnek fel, akinek még nincs Angliában megvalósult épülete.
A budapesti Bálna kulturális központ morfológiai elemzése
Ez az írás az épület tömegének és héjszerkezetének koncepcionális döntéseit és formai kialakítását kísérli meg elemezni a saját szempontrendszerem alapján. Ez azt jelenti, hogy egyes kérdésekben következtetéseim eltérhetnek a tervezői szándéktól.
Építészkongresszus 2019 – Ismerjük meg az idei előadókat! – Emiel Lamers
Az idei Építészkongresszus hívószava Keletiek Nyugaton, nyugatiak Keleten. Ismerjük meg Emiel Lamers levezető elnököt és szakmai szervezőt, aki 2003-2007 között Budapesten élt és több mint száz cikket írt kortárs magyar épületekről. Az első holland, aki a kortárs magyar építészetről írt könyvet, és a magyar építészet legjobb holland ismerője.
Hallott már a fémfáról?
A Pennsylvania Egyetem mérnökei megváltoztatták egy nikkellemez szerkezetét, melynek eredményeként olyan új anyagot jött létre, ami rendkívül erős és könnyű.
Kompromisszumkész a Soproni Egyetem, a jövő tanévtől önálló karként működhet az AMI
Nincs akadálya annak, hogy az Alkalmazott Művészeti Intézet önállóvá váljon, a feltételek teljesítése esetén akár karrá is válhat, persze csak akkor, ha továbbra is a Soproni Egyetem része. Dr. Magoss Endre dékán szerint meglepő U. Nagy Gábor "kiugrási kísérlete".
Menesztették U. Nagy Gábort a Soproni Egyetem Alkalmazott Művészeti Intézet (AMI) éléről – diákjai tüntetnek
Egy emberként állnak ki a Soproni Egyetem Alkalmazott Művészeti Intézet hallgatói a kedden pozícióiból azonnali hatállyal felmentett U. Nagy Gábor igazgató mellett, akinek menesztése ellen az intézet tanári kara is teljes mellszélességgel kiáll.
Bauhaus lakókocsival a világ körül
Mindenki a fedélzetre! A „Wohnmaschine” szó szerint lakógépet jelent, mely utalás Le Corbusier épületére, az Unité d’Habitation-ra.
A Millennium Házaként újul meg a Városliget egyik legszebb épülete + videó
Az egykori Olof Palme-házat, amely a millenniumi kiállításnak is otthont adott, a Liget Budapest Projektnek köszönhetően felújítva veheti birtokba a közönség 2019-ben. Az épület a hagyományokra fókuszálva, de XXI. századi színvonalon újul meg.
Budapest 2000 után
Építészeti témájú publicisztikai pályázat 2000 után épült vagy megújult budapesti épületekről.
Az autonóm építészet díjnyertes prototípusa a Monte Rosa menedékház
Az Alpok egyik magaslata a Svájc déli határán található, 4487 méteres Matterhorn, mely a síelők kedvelt úticélja, csúcsára először 1865-ben sikerült feljutni. A gleccserek szintjén elhelyezkedő menedékházakban – többek között a Monte Rosában – készülnek fel a hegymászók a kihívásokkal teli hegycsúcsok meghódítására.
Miről írt A Ház 110 évvel ezelőtt? – II. rész
A Ház 1908/7. és 8. számainak illusztrációs anyaga a Vágó-fivérek épületeit és terveit mutatja be. A későbbiekben Corbusier-vel is vitába keveredett Vágó József által megfogalmazott ars poeticájuk mellett egy Komor Marcelltől származó útibeszámolót is olvashatunk, és egy szerkesztőségi cikket, amely Medgyaszay István híres előadását értékeli.
Miről írt A Ház 110 évvel ezelőtt? – I. rész
Málnai Béla, Kozma Lajos, Malonyay Dezső, Kós Károly, Eliel Saarinen, a Bálint és Jámbor építésziroda, a Vágó-fivérek: A Ház folyóirat I. évfolyamának szerzői, közreműködői, témái a századelő – ahogy a lap megfogalmazta – „magyarul modern” építészetének, művészetének és a hozzá közelálló külföldi irányzatoknak széles palettáját tárják elénk.
A Pasaréti tértől a Műegyetem rakpartig
Id. Rimanóczy Gyulát a két világháború közötti építészetünk egyik legjelentősebb alakjaként tartjuk számon. A 115 éve született és 60 éve elhunyt mester egy többgenerációs építészdinasztia tagjaként meghatározó szerepet játszott az ötvenes években is, amikor a nagyon korlátozott lehetőségek között is sikerült megtalálnia a minőségi építészet útját.
Umberto Eco: Hogyan kell jól írni?
Umberto Eco aktuális és megszívelendő írásával kívánunk békés karácsonyt, boldog új évet cikkíróinknak és olvasóinknak (akik, ki tudja, talán épp most kapnak kedvet a cikkíráshoz).
Vissza

Hírlevél feliratkozás >>


Konferencianaptár

Tervlap
Archmaaik

Építési megoldások