Az összes találat erre: „ kőburkolat“ (39)
Egy 13. századi templom újjáélesztése
Befejeződött a Mccullough Mulvin építésziroda által tervezett Szent Mária csarnok – korábban Szent Mária templom – felújítása Írországban.
A XIII. században a város plébániatemplomaként alapították, majd a XX. század közepétől szabadkőművesek használták.
1 euróért vennél házat Olaszországban?
Bizonyára sokan hallottunk már arról, hogy Olaszországban egyre több az olyan, elnéptelenedett falu, ahol alig születnek gyerekek, sokan elvándorolnak nagyobb településekre. Így a lakosság az utóbbi pár évben a felére csökkent.
Új online képzések a Tervlapon
Lemaradt egy konferenciáról? Online képzés keretében számos konferenciát, szakmai napot újrahallgathat – akár kreditpontért is.
Ennyire modern lesz a Vörösmarty tér
Teljesen megújul Budapest két nagy belvárosi tere, a Vörösmarty és a Podmaniczky tér. Ezt a Fidesz-KDNP-s Szentgyörgyvölgyi Péter, az V. kerület polgármestere jelentette be szerdán, írja az MTI.
Kívül-belül kőből
Ez a csehországi modern villa egy részben erdős, lejtős területen épült fel, amelynek lankásabb részén egy kis tó van.
Modern betonhasáb Japánból
Ez a tájba simuló kis nyaraló Japán legészakibb szigetén, a Hokkaido szigeten található egy hegy tetején, ahonnan csodás kilátás nyílik a Yotei-hegyre és a hegy lábánál futó folyóra. Az épület a magas fáknak köszönhetően megbújik a tájban, mégis hatalmas masszív betontömbként emelkedik ki a hegy fölé.
Közösségépítő templomegyüttes készül Dömsödön
A Váci Egyházmegye beruházásában a Nógrádterv Kft. (Guzmics György) tervezi a Szabadság utca 77. alatt épülő komplexumot, amely száz férőhelyes templomot, közösségi teret, továbbá egy plébániát is magában foglal. A nettó 299,65 millió forintos beruházás a Globo Menedzsment Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. kivitelezésében valósul meg.
Tel-Aviv új, a Bauhaus környezetbe illeszkedő lakótoronnyal gazdagodik
A Penda Austria egy 21 000 négyzetméteres, 116 méter magas gigantikus lakótornyot épít Tel-Avivban, amely egy igazi nagyra nőtt zöld ékszerdoboz lesz.
Japán dizájnba költözött az iszlám tudásközpont
Japán egyik legkiválóbb kortárs építésze, a Pritzker-díjas Fumihiko Maki irányításával nyolc iszlám kertet magába foglaló oktatási központot épült az Aga Khan Alapítvány számára Londonban.
Ez már a minimalizmus vége?
Új New York-i felhőkarcoló terveit mutatták be a napokban. David Adjaye boltíves ablakai remekül illeszkednének a budapesti Nagykörút eklektikus házai közé, de annál szokatlanabbak a metropolisz acél-üveg tornyai között.
Itt a világ legfenntarthatóbb irodaépülete
A Foster + Partners tervei alapján épült Bloomberg London az eddigi legmagasabb, közel 100%-os BREEAM értékelést ért el.
Metamorfózis a Metszet 2018/1 számában
Az Építészkongresszussal azonos tematikájú lapszámban a kongresszus előadóinak munkáin túl az anyag és építészet kapcsolatát jól bemutató magyar példák is helyet kaptak.
Parazita építészet a Beszkidekben
A Kiczera-hegy lejtőjén találhatók azok az apartmanok, amelyek a Beszkidek gyönyörű erdei és hegyi patakjai között helyezkednek el.
Stan és Pan New Yorkban: Ikertornyok Hatherwicktől
Thomas Heatherwick brit tervező bemutatta a New York-i High Line park két oldalára tervezett a lakóépületeit, amelyek rovarszemű ablakokkal nyújtanak majd kilátást az elnyúló parkra és a Hudson-folyóra.
Egy brutalista villaépülete a békeidőkből
Goldfinger Ernő egyetlen 1960-as években épült, nagyrészt eredetiben fennmaradt és műemléki védettség alatt álló villaépületét nemrég egymilliárdért dobták piacra.
Milyenek lesznek a Városliget megújuló zöldfelületei és a park létesítményei?
Szloszjár György, a Garten Studio vezetője válaszolt a kérdésekre.
Középület kiemelt épületenergetikai felújítása
Ünnepélyes keretek között átadták a Budapest, XI. kerület, Prielle Kornélia u. 4/b. alatt, a Budapest Főváros Kormányhivatala, Gyámügyi és Igazságügyi Főosztály részére elkészült épületenergetikai fejlesztési munkákat.
A természet építésze
„Őrült lángész, zseniális konstruktőr, megkésett középkori építőmester vagy a „mértéktelen gigantizmus” megszállottja?” – teszi fel a kérdést Moravánszky Ákos Gaudíról szóló könyvének bevezetőjében. „Zseni vagy őrült?” – kérdezi Rainer Zerbst a Taschen sorozatban megjelent Gaudí kötet szerzője.
Friss ötletek – Építészkongresszus 2017
A 14. Nemzetközi Építészkongresszust 2017. március 10-én a Várkert Bazár konferenciatermében „Friss ötletek” témakörben tartották meg. A kongresszust a Metszet folyóirat kiadója, az Artifex Kiadó rendezte a Magyar Építőművészek Szövetsége és az NKA támogatásával.
Siza New Yorkban!
Tegnap közszemlére bocsátottak egy képet Álvaro Siza Vieira első, Egyesült Államokba tervezett épületéről. A fotorealisztikus látványterv alapján az épület már jól megtalálta a helyét a New York-i Midtownban.
Vissza

Hírlevél feliratkozás >>


Konferencianaptár

Tervlap
Archmaaik

Építési megoldások