Az összes találat erre: „ kastély“ (50)
A törökök egész szellemvárost építettek futószalagon gyártott kiskastélyokból + videó
Elhagyatott bizarr kastélyváros egy törökországi drónfelvételen. A beruházó csődje után a félkész villaházak elhagyatottá váltak.
A Cseszneki Várban még nem látszik a 381 millió forintos fejlesztés
A Nemzeti Kastély- és Várprogram 39 műemlékének felújítására megkötött szerződések vannak, többségében a kutatások is lezajlottak. A kivitelezés viszont csak ötödükben indult el. Cseszneken jártunk, ahol a felújításnak még nincs nyoma, csak a kutatásnak.
Átadták a martonvásári Brunszvik-kertet – hamarosan itt épül az MTA új Agrárinnovációs Centruma is
A tízmilliárd forintos innovációs beruházás első lépését ünnepeltük az elkészült martonvásári kastélypark felújításával. Az első ütem egymilliárd forintból valósul meg, ebbe beletartozik a most átadott kéthektáros közpark, a Brunszvik-kert és környezetének megújítása, továbbá az Agroverzum Tudományos Élményközpont megépítése.
Négy és fél milliárd forintból újul meg Ybl (vagy Bukovics) ékszerdoboza
Négy és fél milliárd forintból újul meg az elmúlt évtizedekben teljesen leromlott és életveszélyessé vált turai Schossberger-kastély.
Hová tart a bádogos szakma?
Régen, nagyapám idejében a lemez használata egy épületen csak a legszükségesebb helyekre szorítkozott, és többnyire egyszerű horganyzott vaslemezt alkalmaztak. Cinkből, rézből készült díszítőelemeket szinte csak kastélyokon, templomokon és középületeken helyeztek el. Manapság ez a tendencia teljesen megváltozott.
3,4 milliárdos kastély- és műemlékfejlesztési program indul a világörökségi Tokaj Hegyalján
Az uniós Széchenyi 2020 program keretén belül a Tokaj Borvidék Fejlődéséért Nonprofit Kft. konzorciumi partnereivel együtt nyerte el a fejlesztési támogatást. Többek között a patinás Tokaj belvárosa épületeinek 19 homlokzatfelújításával visszaidézi majd az eredeti egységes építészetet, de visszakapja egykori szépségét a belvárosi sétány is.
Teljesen felújítják II. Rákóczi Ferenc szülőházát Borsiban
A magyar kormány támogatásából két ütemben, összesen mintegy 1,6 milliárd forintból teljesen megújul II. Rákóczi Ferenc szülőháza, a ma Szlovákiában található borsi kastély - jelentette be Latorcai Csaba, a Miniszterelnökség társadalmi és örökségvédelmi ügyekért, valamint kiemelt kulturális beruházásokért felelős helyettes államtitkára szerdán.
Drága kivilágosodás
Brad Pittnek és Angelina Jolie-nak 565 ezer eurót (171,5 millió forintot) kell kifizetnie egy francia tervezőnek, akinek adósok maradtak provence-i kastélyuk kivilágításának megtervezéséért és kivitelezéséért.
55 milliárdból megújulnak és önfenntartóak lesznek a magyar várak és kastélyok
Virág Zsolt, a Nemzeti Kastélyprogram és Nemzeti Várprogram végrehajtásáért felelős miniszteri biztos tájékoztatása szerint a 39 épületből az első ütemben szereplő 22 épület szerződését maradéktalanul megkötötték, a második ütem 17 épületének fejlesztési stratégiája már szintén elkészült, és a pályázatok elkészítése és beadása zajlik.
Pályakezdő építészek tervei alapján épül az MTA új Agrár-Innovációs Centruma
A hazai tervpályázaton a Debreceni Egyetemen végzett fiatal pályakezdők győztek, nevezetesen: Boda István, Nagy Marianna és Skrabák Zoltán. A kormány közel 10 milliárd forintot különített el a martonvásári kastélyparkban épülő MTA Agrár-Innovációs Centrumának fejlesztésére.
Kastélyprogram 2017: Megújul a szécsényi Forgách-Lipthay-kastély és a benczúrfalvai Benczúr-kúria
A Nemzeti Kastélyprogram és Nemzeti Várprogram keretében 600-600 millió forintból állítják helyre a történelmi épületeket, továbbá új turisztikai funkciókat alakítanak ki – mondta Virág Zsolt, a program végrehajtásáért felelős miniszteri biztos pénteken a Forgách-Lipthay-kastélyban működő Kubinyi Ferenc Múzeumban tartott sajtótájékoztatón.
Vándorkiállítás mutatja be a Batthyány-uradalmakat Nagykanizsán
A tavaly Körmenden, majd Siklóson szerepelt, a Batthyány-család uradalmait bemutató vándorkiállítás helyi múzeumi kincsekkel kibővített tárlata nyílt meg kedd este Nagykanizsán, a Thúry György Múzeumban. A kiállítás kastélyok, várak, templomok képeit, számos eredeti dokumentumot, térképeket és tervrajzokat vonultat fel.
5,5 milliárd Magyarország egyik legszebb kastélyának
Mintegy 5,5 milliárd forintos beruházással az eredeti tervek szerint állítják helyre a keszthelyi Festetics-kastély egykori parkját, az azt átszelő közút kiváltásával, de új funkciókkal és látványosságokkal is bővül a múzeumegyüttes.
Játékos terek Erdélyben
A pályázatban díjazott, majd kifogástalanul megvalósult műemléki rekonstrukció során átalakult bonchidai kastély belső, kortárs terei immár művészeti és kézműves-workshopok tartására is alkalmasak. A régmúlt romjain multifunkcionális csarnok született.
Kamarakiállítás a Felújítási Seregszemlén: Gyönyörű felújítási projektek országszerte
Országszerte 48 projektet tár példaként a szakma elé a Felújítási Seregszemle kiállítása. Az Icomos szakmai védnökségével országszerte hat helyszínen bemutatkozó kiállításon hatalmas kastélyoktól az apró tájházig, az állami beruházásoktól a céges és egyházi beruházásokig sokféle alkotást láthat a szakmai közönség.
Megnyílt a szászvári kastély!
Az ország egyik legrégebbi kastélya, a 14. századi szászvári kastély több évtizedes romlás után felújították. Helyreállították a főépületet, megtörtént a korábbi palotaszárny és a kaputorony részleges rekonstrukciója és lefedése, valamint a középkori falmaradványok konzerválása.
Szászvár ismét megnyitotta kapuit
Gyarapszik az ország használható történelmi műemlékállománya. Átadták a több mint 600 milliós beruházással felújított szászvári kastélyt is.
A Dégenfeld Kastélymúzeum kitárta kapuit március 15-én
Március 15-én nyílt a híres Baktai-erdő szélén álló Dégenfeld Kastélymúzeum, ahol a látogatók a 21. századi interaktív informatikai eszközökön keresztül is megismerhették a Nyíregyházához közeli település és környékének múltját a bronzkortól a honfoglalástól keresztül a 20. század végéig.
Elbaltázták az ezeréves mór kastély rekonstrukcióját
Felújítással tettek tönkre egy IX. századi mór kastélyt a dél-spanyolországi Villamartín városában – közölte a Hispania Nostra műemlékvédő csoport. A munkálatok végeredménye a helyieket is felháborította, de az építész szerint ez volt az egyetlen megoldás.
UNESCO világörökségi helyszínek Németországban 6.
Kasselben a német barokk egy kevéssé ismert példájával ismerkedünk, Wiesben egy apró rokokó templomhoz zarándokolunk, majd a „klasszikus Weimar” címszó alatt a klasszicizmus weimari megjelenéséről próbálunk képet adni.
Vissza

Hírlevél feliratkozás >>


Konferencianaptár

Tervlap
Archmaaik

Építési megoldások