Az összes találat erre: „Norvégia“ (23)
Kifordított akvárium: Megnyílt a Snøhetta iroda víz alatti étterme
Elkészült az Under, a világ legnagyobb víz alatti étterme amely egy világtól távoli kis norvég falu sziklás partján „csúszott” be a tengerbe. Pontosan úgy működik, mint egy akvárium, ennivaló és oxigén bevitele esetén jól érzik magukat a benne tartózkodók, csak a szerepek fordítottak?
Tündércsalád tündérkertje
Bemutatandó épületünk a Hjertefølger család szervezésében és közreműködésével épült Norvégia Sandhornøya szigetén. A család e zord vidéken él, ahol 2013-ban kezdték meg fenntartható elvekhez kötött életüket.
Biztos pontok
A TYIN Tegnestue humanitárius célokat megvalósító nonprofit szervezet 2009-ben hívta meg Sami Rintala és Hans Skotte építészeket, valamint 15 Norvégiában tanuló építészhallgatót Burmába (ma Mianmar). Feladatuk az volt, hogy segítségükre legyenek a "Safe Haven" árvaház területén épülő két projekt megvalósításában.
Norvégia víz alatti autóutak építését teszteli
A víz alatt futó autóút, vagy más néven “süllyesztett alagút” építése a jelenlegi időigényes, sokszor több átszállást igénylő kompos közlekedés új alternatívája lenne. A fjordok között futó víz alatt lebegő csőszerű építmény belsejében kétsávos autóút biztosítja a gyorsabb átkelést az ingázók és az utazók számára.
A világos élettér a siker kulcsa
Még egy jól megközelíthető, szép környezetben létrehozott lakópark értékesítése is elakadhat, így történt ez egy norvégiai projekt esetében. Hiába a kiváló helyválasztás és a jó infrastruktúra, hiába volt a közelben óvoda, iskola és számos kikapcsolódási lehetőség, a lakások eladása nem haladt a megfelelő ütemben.
Peter Zumthor modellműhelye látható a 2018-as Velencei Építészeti Biennálén
A Velencei Építészeti Biennálén a Giardini központi pavilonjának legfelső szintjén megrendezett látványos modellkiállítás mutatja be a svájci építész legismertebb műveinek makettjeit , így például a Los Angeles megyei múzeumnak (LACMA) javasolt épületét és a közelmúltban elkészült norvégiai Cinkbánya Múzeumot.
Relax, lebegés és északi fény
A Snøhetta tervei alapján egy gyűrű alakú hotel épül az Északi-sarkkörön, ahol csak csend, nyugalom és a végtelen táj várja majd a vendégeket.
Vízbe merült étterem
Az oslói és New York-i székhelyű Snøhetta építésziroda "Európa első, részben víz alatti éttermét tervezte meg a norvég tengerpartra. Az épület egy robusztus betondoboz, amelynek egyik vége a partba kapaszkodik, míg a másik fele a tengerbe merül.
Bálna formájú akvárium épül Norvégiában
Észak-Európa legnagyobb akváriumát építik fel az Oslóhoz közeli Fornebuban.
Átadták Norvégia első pluszház-óvodáját
A norvég FutureBuilt program idei konferenciáján bemutatták a dán Christensen & Co Arkitekter által tervezett klímabarát óvodát. Az első norvégiai pluszház középület építéséből és üzemeltetéséből adódó klímagáz-kibocsátás 60%-kal alacsonyabb, mint egy átlagos norvég óvodáé.
Ugorjunk át a jövőbe!
Hó nélkül is átcsusszantunk 2017-be.
Norvégiában épülhet meg a világ első hajóalagútja
Egy hatalmas hegy gyomrán vezethet végig az 1,7 kilométer hosszú, 49 méter magas és 36 méter széles hajóalagút, ami néhány éven belül elkészülhet Norvégiában.
A jövő aktívháza már létezik Norvégiában
A norvég aktívház megtervezésénél két alapvető stratégiai szempont adta az iránymutatást: minimalizálni az energiafogyasztást, maximalizálni a megújuló energiaellátást. A következő sorok bemutatják, hogy miért is nevezik ezt a modern családi házat a jövő aktívházának.
Zöld infrastruktúra, szénhidrogénkút, kitettség és érzékenység
A klímaváltozással kapcsolatban a széndioxid-kibocsátás csökkentéséről esik szó leginkább, e mellett azonban fel kell készülnünk az éghajlatváltozáshoz történő alkalmazkodásra is. Mindkettőnél nagy segítséget jelentenek a területi tervezésben rejlő kiaknázatlan lehetőségek – derül ki a Lechner Tudásközpont szakértői által készített tanulmányból.
Equitone Tectiva: több száz éves módszer mai köntösben
Az átszellőztetett homlokzatburkolat esetén nem tudományos áttörésről, inkább egy fokozatos felfedezésről van szó, aminek kialakulása jórészt intuitív módon kezdődött több évszázaddal ezelőtt, Norvégiában. A fejlődés egyik jelenkori állomása a mai köntösben megjelenő, természetes és elegáns homlokzati panel, a Tectiva.
Ybl-díj átadás Ybl Miklós 200. születésnapján
Az Ybl-díjakat idén az Operaházban adják át, az Ybl Miklós 200. születésnapját az Ybl Bicentenárium és a Magyar Építészet Éve keretében április 5-én és 6-án ünneplő két napos rendezvénysorozat részeként.
Skandináv Építészet 7.
A Skandináv építészeti sorozat soron következő, 6. projektje a Északi fény katedrálisa Norvégiában. A katedrális 500 km-re épült az északi sarkkörtől, Alta városában és vált meghatározó szimbólumává és igazodási pontjává a földrajzi helynek.
Könyvtár kedden: a bálna gyomrában
Vannak olyan történetek, amelyek a nagy cethal gyomrának misztikus világába vezetnek, mások onnan indulnak.
Mesélnek a képek! - eladó egy titkos tengeralattjáró támaszpont
Norvégia északi részén, Olavsvernben található az a tengeralattjáró-támaszpont amely most bizony eladó.
Cementgyári Strada
Szeptemberben adták át Magyarország új, európai szinten is kiemelkedően korszerű cementgyárát Királyegyházán. Az ipari létesítmény nem csak méreteivel, de egyedi mélyépítési megoldással is meglepi a szemlélőt.
Vissza

Hírlevél feliratkozás >>


Konferencianaptár

Tervlap
Archmaaik

Építési megoldások