Az összes találat erre: „fuga“ (184)
3h_3 ház – ünnepi kiállítás a FUGA Budapesti Építészeti Központban
Izgalmasnak ígérkező kiállítással ünnepli a 3h építésziroda megalakulásának 24. évfordulóját, melyből 12 évet Győrben, 12 évet pedig a fővárosban töltöttek. A tapasztalatokban, eredményekben gazdag pálya sok izgalmas élménnyel gazdagította az építészeket.
Az EGYHÁZ – 12. Szakrális Építész-Belsőépítész Konferencia
Az Ars Sacra Fesztivál ingyenes programja építészeknek, belsőépítészeknek, kertépítészeknek és műemlékvédelemmel foglalkozó szakembereknek a FUGA Budapesti Építészeti Központban.
Budapest Építészeti Nívódíja 2018 – pályázati felhívás
Az építészet, az épített környezet egyre gyakrabban kerül az érdeklődés homlokterébe. Budapest arculatát a házak, az utcák, a terek, a növények és a benne élő emberek rajzolják meg.
Pásztor Erika Katalinára emlékezünk
„A mi katedrálisunk a szebb és élhetőbb környezetért, az annak alakításában aktív emberek magas szintű tudatosságáért épül, hogy együtt hozzájárulhassunk ember és természet harmonikus kapcsolatának fejlesztéséhez, melynek következtében mindannyiunk élete egészségesebb, nyitottabb, sikeresebb és boldogabb lehet.” (Pásztor Erika Katalina)
Steps Ahead
Terméktervezés Lengyelországban és Magyarországon 2000 után
Szabó Gábor lett Az év tájépítésze
Szabó Gábor nyerte el a hetedik alkalommal meghirdetett Az év tájépítésze díjat, a közönségszavazás győztese Tatai Zsombor, Az év junior tájépítépítésze pedig Patka Zsuzsa Kincső lett.
Akik Budapest mai építészeti szövetét meghatározták – kiállítás nyílt a Budapesti Történeti Múzeumban
Ez a tárlat rávilágít az egykori Schola Graphidis iparrajziskola gyűjteményében őrzött eredeti rajzokon, dokumentumokon, gipszöntvényeken keresztül az akkori építész- és iparosképzésre. A főváros szerkezetét meghatározó urbanisztikai koncepció, a köz- és magánépületek stílusa, az építész- és iparosképzés európai mintára szerveződött.
Folytatódik Timon Kálmán előadás-sorozata
Az Aranydiplomás építészmérnök folytatja előadás-sorozatát a FUGÁ-ban. A 2018. február 19-én kezdődő IV. szemeszter előadásainak címe:
Építészeti világcsodák, amelyek az előző három szemeszterből kimaradtak.
Tervezte Hajós Alfréd - kiállítás
Kiállítás nyílik Hajós Alfréd építészeti munkáiból a FUGÁ-ban. Megnyitó: 2018. február 22. 18:00
Rados Jenő hagyatéka – kiállítás a Fugában
2017-ben Rados Jenő hagyatékának egy része, az örökös, Rados Márta szándéka szerint a Fuga tulajdonába került. A hagyaték jelentős építészeti könyvállománya, egyedi és sokszorosított grafikák, személyes jegyzetek, rajzok szerepelnek ezen a sajátos emlékkiállításon, tisztelegve a jelentős tanár, műemlékvédelmi szakember, építész előtt.
Utólagos falszigetelések II.
A tökéletes szárazsági követelményt a jogszabály ismeri és csak laboratóriumban lehet ilyennel találkozni. Épületeknél, lakásoknál, építőanyagoknál soha! Egy esettanulmány a való életből
Könnyen összeszerelhető kabinos menedékház
A stockholmi székhelyű építész tervező iroda, az Utopia Arkitekter tervezte a Skýlit, a világos kék kabinokat, amelyek a világ egyik legszebb táján találhatók.
Megszületett az eredmény: a Nagy Csaba-Pólus Károly páros és Sajtos Gábor kapta Budapest Építészeti Nívódíját
Az idei díjátadó gála meglepetésekkel szolgált. Budapest főváros és a Budapesti Építész Kamara újra együtt adta át Budapest Építészeti Nívódíját. Nagy Csaba és Pólus Károly fődíjjal és kiemelt dicsérettel duplázott.
Budapest Építészeti Nívódíja 2017
Az építészet, az épített környezet egyre gyakrabban kerül az érdeklődés homlokterébe. Budapest arculatát a házak, az utcák, a terek, a növények és a benne élő emberek rajzolják meg. Az a térbeli világ, ami az építészek munkája következtében alakul ki, ősidők óta meghatározza mindennapjainkat.
sumMA
A Hajdú-Bihar Megyei Építész Kamara XX. jubileumi kiállítása 2017
Született Kadarkúton, mestersége építész
Turányi Gábor DLA építész kiállítása a Fugában
Vámossy könyvbemutató a Fugában
A 20. század magyar építészete. Örökségünk értékei 1902–2002. II. kötet: Közelmúltunk és az ezredforduló 1957–2002 / Dr. VÁMOSSY Ferenc
20 éves az Első Magyar Látványtár kiállítóháza – látványtári tervek és ihlető művek
A kiállítás a tapolca-diszeli Első Magyar Látványtár megnyitásának 20. évfordulója előtt tiszteleg. Mújdricza Péter építész látványtári terveiből és a terveket ihlető, számára legkedvesebb látványtári művekből rendez kiállítást.
Klímaváltozáshoz alkalmazkodó építészet: víztartály, parkoló és park egyben!
A Tredje Natur dán építésziroda radikálisan új projektet mutatott be: a Pop-Up projekt egyszerre kezeli a nagyvárosok három problémáját: a záporok után hirtelen áradásokat, a parkolóhelyek hiányát és a parkok hiányát. A terv a New York-i St. John's Parkba készült, de Budán is el tudnánk képzelni.
Aranydiploma
A Magyar Iparművészeti Főiskolán 50 éve diplomázottak kiállítása a FUGA - Budapesti Építészeti Központban
Vissza