Az összes találat erre: „Építészkongresszus“ (70)
A 2018. évi Sivatagi Kőrózsa Díj átadása
Timon Kálmán Aranydiplomás okl. építészmérnök, díjalapító a 2018. évi Sivatagi Kőrózsa Díjat Orosz István grafikusművésznek a 15. Nemzetközi Építészkongresszuson, 2018. március 9-én adta át.
Metamorfózis a Metszet 2018/1 számában
Az Építészkongresszussal azonos tematikájú lapszámban a kongresszus előadóinak munkáin túl az anyag és építészet kapcsolatát jól bemutató magyar példák is helyet kaptak.
Az építőanyagok átváltozása az építészetben – Nemzetközi Építészkongresszus 2018
A 15. Nemzetközi Építészkongresszust 2018. március 9-én a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Oktatási Épületének nagy előadótermében „Az anyagok átváltozása az építészetben” témakörben tartották meg. A kongresszust a Metszet folyóirat kiadója, az Artifex Kiadó rendezte a MÉSZ támogatásával. Csanády Pál főszerkesztő üdvözölte a közel 600 résztvevőt.
Az anyagok átváltozása az építészetben – Nemzetközi Építészkongresszus 2018
Telt házzal indul pénteken, 2018. május 9-én reggel 9 órakor a XV. Nemzetközi Építészkongresszus a Nemzeti Közszolgálati Egyetem oktatási épületében (1083 Budapest, Üllői út 82.). Tekintettel a nagy érdeklődésre az 500 férőhelyes előadótermen túl az előtérben 70 pótszékkel várjuk a résztvevőket, ahol kivetítőn is követhetőek lesznek az előadások.
Első díjas a Nieto Sobejano Arquitectos drezdai múzeumterve
Első díjat nyert a drezdai Avantgárd Archívuma Marzona Gyűjteményének helyet adó épület nemzetközi építészeti tervpályázatán a Nieto Sobejano Arquitectos, a 2016-os Nemzetközi Építészkongresszus sztárja.
Ablak – fény és élet
Országos, nyílt és nyilvános pályázat lakóépületek építész tervezői részére
Ajándék építészeknek – kis karácsonyi ötletbörze
Beton telefontok vagy parfüm? Építész felnőttszínező? Minimalista USB-elosztó? Minek örülne építész ismerősünk az ötlettelen nyakkendő-bor-könyv kombó helyett? Magyar és nemzetközi ötletek.
Szellempavilonok és föld alatti bizonyítékok a londoni parlamentnél
A londoni parlament tőszomszédjában építendő holokauszt emlékmű pályázatának pálmáját David Adjaye landartja vitte el októberben. Méltatták Adam Caruso tervét is, amely a győztesként kiválasztott munkánál konzervatívabb regiszterben szólalt meg.
Friss ötletek – Építészkongresszus 2017
A 14. Nemzetközi Építészkongresszust 2017. március 10-én a Várkert Bazár konferenciatermében „Friss ötletek” témakörben tartották meg. A kongresszust a Metszet folyóirat kiadója, az Artifex Kiadó rendezte a Magyar Építőművészek Szövetsége és az NKA támogatásával.
Miféle friss ötletek?! Kik jönnek előadni az építészkongresszusra és miért?
Lehet akár bulvár megközelítést is kiolvasni az idei „Friss ötletek” témájú Nemzetközi Építészkongresszus programjából, hiszen a Városligetet „tönkretevő” Magyar Zene Házát tervező építész ugyanúgy előad, mint a „Soros-bérenc” CEU épületének tervezője. Hova álljunk mi, építészek? És mi van az idei témaválasztás mögött?
Friss ötletek? Friss Építészkongresszus!
A szokottnál is nagyobb várakozás előzi meg az idei, immáron 14. Nemzetközi Építészkongresszust, hiszen meghallgathatjuk a Magyar Zene Háza japán tervezőjének, Sou Fujimotónak az előadását, illetve a nemrég elkészült CEU egyetem ír tervezőinek, John O’Donnellnek és Sheila Tuomey-nak nemcsak a prezentációját, de az épületbemutatását is.
100 éves a Sivatagi Kőrózsa Díj támogatója, Maday Judith
A Sivatagi Kőrózsa Díjat 2016-ban Losonczi Áron építészmérnök, feltaláló érdemelte ki a LITRACON fényáteresztő beton feltalálásáért és első magyarországi alkalmazásáért. A díjat Timon Kálmán, a Díj alapítója, Aranydiplomás építészmérnök 2016. márciusában, a 14. Nemzetközi Építészkongresszus alkalmával, a Vigadó dísztermében adta át.
Kultúrák találkozása – Építészkongresszus 2016.
Emre Arolat, Lousia Hutton, Enrique Sobejano, Stefano Baroffio (OMA), Kazuyo Sejima és Ryue Nishizawa voltak az előadók, míg Dick Sikkes, Anthony Gall, Oliver Sales kerekasztal-beszélgetésen vettek részt.
Kultúrák találkozása – mit kaptunk a rómaiaktól?
A Metszet 2016. január-februári száma a 13. Nemzetközi Építészkongresszus témáját, a kultúrák találkozását veszi górcső alá az idei rendezvény sztárvendégei – köztük a SANAA, az OMA és a Mies van der Rohe-díjas Emre Arolat – legfrissebb épületein keresztül. Számunk a külföldiek példáival itthoni alkotásokat állít párhuzamba.
Az őrült sztárépítész újévi köszöntője
Edouard Francois (egyébként a 2010-es Építészkongresszus egyik sztárja) január végére elkészült újévi köszöntőjével. Nem tudjuk, a szilveszter óta eltelt egy hónap vajon a kijózanodáshoz kellett-e, de érdemes volt várni: fergeteges.
Budapest egy holland építészlegenda szemével
Herman Hertzberger az Építészkongresszust megelőzően rövid sétát tett Budapesten. Az út során kiértékelte a látottakat.
Határokon átívelő építészeti együttműködés
A 12. Nemzetközi Építészkongresszus helyszínén sor került a Visegrádi Négyek Építészeti Alapítvány és az Ázsiai országokat tömörítő ArcAsia közötti együttműködés elindítására, amely további lehetőség a nemzetközi szövetség kiterjesztésére és minőségi elmélyítésére.
Van Egeraat kontra Zaha Hadid, Mecanoo kontra Hertzberger: Építészkongresszus 2015
Mivel rajzol Magyar Péter? Kit bírált Erick van Egeraat? Hogyan tervez magyaros épületet egy holland? Mivel provokálta Herman Hertzberger a Mecanoo-t? Hogyan megy tönkre Herman Hertzberger több épülete? Az Építészkongresszus krónikája.
Építészet és lelkiismeret
A műemléki környezet mint örökség számtalan viszonyulási pontot ad, de komoly terheket is rakhat a kibontakozni vágyó ifjabb generáció vállára. A 12. Nemzetközi Építészkongresszus spanyol tervezőkről szóló előadásában erről is hallhatunk majd. Az alábbiakban – szabad fordításban – a Viar Estudio építészeinek filozofikus vallomása következik.
Észbontó spanyolok
A 12. Nemzetközi Építészkongresszus előadói között Vukoszávlyev Zorán a spanyol építészek ifjabb generációját ismerteti. A geometrikus mintázatokban gondolkozó nemzedékből szó lesz többek között a Nieto Sobejano, a COR & Asociados, a Viar Estudio és az A6F munkáiról. Az utóbbiról egy neves sevillai kerámiamúzeum kapcsán a tervező írt beszámolót.
Vissza