Az összes találat erre: „ beruházás “ (88)
Szeged új modern, versenyzésre is alkalmas uszodát épít a Modern Városok Program keretén belül
A szegediek régi álma valósul meg az Etelka soron az új fedett uszoda építésével. Lezajlott a közbeszerzés, de a beruházás költsége a korábban tervezettekhez képest több, mint 5 milliárd forinttal emelkedett. A kormány döntött, s ez alapján harminc napon belül 4,1 milliárd forint érkezik a város számlájára, jövőre pedig újabb12,1 milliárd forint.
Két hónappal hamarabb készül el a Liszt Ferenc repülőtér 2B termináljának új utasmólója
A nyolcmilliárdos beruházás befejezésével 5-6 millió fővel növekszik az utasforgalmi kapacitás. Augusztus 1-jén átadhatja a budapesti repülőtér 2B terminálján épülő új utasmólót a kivitelező KÉSZ Építő Zrt. A projekt állásáról Stephan Schattney, a Budapest Airport műszaki központjának igazgatója számolt be egy sajtóbejáráson.
Az ABB új innovációs és oktatási kampuszt épít Ausztriában
A 100 millió eurós beruházás helyszíne Eggelsberg, amely a B&R (Bernecker + Rainer Industrie-Elektronik GmbH) székhelye is, s a céget az ABB egy évvel korábban vásárolta fel azzal a céllal, hogy egyesítsék erejüket, s az élre törjenek. Ez a cég a világ legnagyobb, független beszállítója a szoftveralapú nyílt architektúrájú megoldások piacán.
Sárospatakon is felújítják a Makovecz-épületeket
Több mint 1,7 milliárd forintból újulnak meg a Makovecz Imre tervezte épületek és ivókutak Sárospatakon, ebből az összegből három különböző beruházás valósul meg.
Európai színvonalú táncművészeti oktatási központot adtak át az Amerikai úton
A Magyar Táncművészeti Főiskola egyetemmé avatása után egy évvel adták át a felsőoktatási intézmény új komplexumát. Az új centrumot egy régi, leromlott állapotú épületegyüttes részbeni átépítésével alakították ki a Studio IN-EX tervei alapján. A beruházás 1,2 milliárd forintba került.
Nem mindenki örül a Zaha Hadid Architects új ikertornyainak
Páros felhőkarcoló terveit mutatta be a Zaha Hadid Architects nemrégiben. A Londonban, a Vauxhall Cross intermodális csomópontnál tervezett beruházás egy nagyobb vegyes használatú terület meghatározó eleme lehetne – de a tervet többen vitatják.
Áttekintés: a 2018-ban átadásra kerülő beruházásokkal változik a város arculata
Számos jelentős, korábban beharangozott beruházás indul idén, de a tavalyi évben elkezdett építkezések közül is több áthúzódott az idei évre. Ezekről a projektekről a Tervlap is részletesen beszámolt. A Budapest építészeti szövetét jelentősen módosító beruházásokat itt összefoglaljuk.
A józsefvárosi pályaudvar lesz a 2019-es Maccabi világversenyek helyszíne
A pályaudvar barnamezős beruházásának revitalizációját 7,5 hektáron alakítják ki, ahol olyan multifunkcionális sportkomplexumot hoznak létre, amely alkalmassá válik a játékok labdarúgó- és gyeplabdamérkőzéseinek zavartalan lebonyolítására. A beruházás részeként fejlesztik a környék infrastruktúráját is.
Hagymatikum fejlesztés, miért is? Nyolcmilliárdért!
Nyolc milliárdot ad a kormány Makovecz Imre csak veszteséggel üzemeltethető makói épületének fejlesztésére. Óhatatlanul felmerül a kérdés az építész felelősségéről, nem tartozik-e egy új beruházás előkészítésekor figyelembe veendő szempontok közé a gazdaságos megvalósíthatóság és üzemeltethetőség?
BREEAM Communities International minősítésre regisztrálták a HB Reavis projektjeit
A HB Reavis ingatlanfejlesztő csoport BREEAM Communities International minősítésre regisztrálta Pozsony belvárosában épülő projektjeit. A fejlesztések számos előnnyel járnak majd a közösség számára a zöld területektől a szolgáltatásokon át a közlekedésig. A projekt az első városi beruházás a világon, ami elkészülte után a minősítést megkaphatja.
Elkészültek az isaszegi Klapka György általános iskola és alapfokú művészeti iskola épületeinek energetikai felújításai
Befejeződtek Isaszeg Város önkormányzati tulajdonú épületeinek épületenergetikai korszerűsítései. A beruházás teljes költsége több mint 247 millió forint volt, amelyet az Európai Unió Kohéziós Alapjának támogatásával valósítottak meg.
Sokmilliárdos beruházás indul az Andássy úton
Két héttel a Magyar Állami Operaház új üzemházának ünnepélyes alapkőletételét követően startolhat az Ybl Miklós tervei alapján készült Andrássy úti palota felújítása is. A Napi.hu értesülései szerint az erről szóló szerződést hétfő délután írták alá, a rekonstrukció költségei meghaladják a 23 milliárd forintot.
Az alapkőletételt ünnepelte az operavilág az Eiffel Műhelyházban
Lerakták a Magyar Állami Operaház Eiffel Műhelyházának alapkövét csütörtökön Budapesten. A tervek szerint jövő év végéig megvalósuló beruházás helyszíne a Magyar Államvasutak Kőbányai úton található egykori Északi Járműjavító gigantikus szerelőcsarnoka, amely az Operaház művészeti és logisztikai központjaként működik majd tovább az átépítés után.
Épül a mélygarázs a Millenárison
A héten indul a Millenáris parkban a mélygarázs építése és a tervek szerint jövő év végére elkészül a területét és funkcióit illetően is kibővült Millenáris park.
A Dunakanyar legszebb részén új turisztikai központ épül
A projekt a többi kilenc hazai nemzeti parkhoz hasonlóan, méltó bemutatóhelye lesz a térségnek. A komplex beruházás a Dunakanyar legszebb részén, Dömösön kiállítóteret, rendezvény- és konferenciatermet, és a Duna kanyarulatait követő különleges tanösvényt foglal magában.
Európa legmenőbb vízparti lakásfejlesztései között a hazai BudaPart projekt
A víz közelben kialakult metropoliszok a kereskedelem és az ipar fejlődése során egyre tekintélyesebb kikötőket létesítettek, ám egyre több lakost is vonzott a vízpart közelsége. Ha Sanghajra, Szingapúrra vagy az öbölbeli országok sikeres fejlesztéseire gondolunk, megjósolható, hogy ez a folyamat továbbiakban is folytatódik.
Hatástanulmányok nélkül épülhet új sportközpont egy keskeny belvárosi utcában
Kormányzati támogatással épülhet új sportcentrum a budapesti belváros egyik legszűkebb utcájában, a banknegyed közepén. A kormány szerint ez nemzetgazdasági szempontból kiemelt beruházás – adta hírül felháborodva az mno.hu. A tervező Skardelli György.
Semmit nem tud Gödöllő a 3,5 milliárdos beruházásukról
Jövőre 3,5 milliárdból új uszoda fog állni Gödöllőn, legalábbis erre lehet következtetni abból, hogy megjelentek a beruházás látványtervei Nemzeti Sportközpontok honlapján – ezt a mfor.hu írta meg. A város viszont semmit nem tud a beruházásról.
Drága irodaház épül az Országgyűlés Hivatala számára
Költséges beruházás kezdődik hamarosan, a budapesti Kossuth téren. A volt MTESZ székház helyén épülő országgyűlési irodaház beruházására ugyanis nettó 9 milliárd forintot használhat fel az Országgyűlés Hivatala vezetője – az erről szóló kormányhatározat a Magyar Közlönyben jelent meg.
Hatalmas beruházás indul az Árpád hídnál – felhőkarcolókkal
Elindult a HB Reavis csoport második magyarországi beruházása, az Agora Budapest. Az első épület - az Agora Hub – hétfőn kapta meg az építési engedélyt, így a kivitelezés még a héten megkezdődik a Make Architects és Finta Stúdió tervei alapján
Vissza