Az összes találat erre: „ felhőkarcoló“ (172)
Mégis felépítheti felhőkarcolóját a Mol a Kopaszi-gáton
Három cégnek ajánlották fel a lehetőséget, egyébként nem lehet 90 méternél magasabb épületet felhúzni az országban.
Kína leggazdagabb faluja felhőkarcolót emelt a kommunizmus utópiájaként
A nevezetes, kétezres lélekszámú faluban, Huaxiban mindenki gazdag mindaddig, amíg itt él, de csak addig! Alaposan meg kell gondolni a költözést, ugyanis senki semmit nem vihet magával a szerzett javakból. Egyfajta mementóként figyelemfelkeltő, 328 méter magas felhőkarcolót emeltek a helyiek, amely akár kommunista utópiának is tekinthető.
Szőrős és színes az új szingapúri felhőkarcoló
A fenntarthatóság komoly dolog, de némi építészeti humor nem árthat meg neki – sőt, talán még a városképnek sem.
Kísérteties óriásvízesést építettek egy kínai felhőkarcoló oldalába – videó
A 108 méter magas vízesés egyike az ember által létrehozott legmagasabb zuhatagoknak és az egyetlen, amely az épület oldaláról zúdul alá, ha éppen kinyitják a csapot.
Ez már a minimalizmus vége?
Új New York-i felhőkarcoló terveit mutatták be a napokban. David Adjaye boltíves ablakai remekül illeszkednének a budapesti Nagykörút eklektikus házai közé, de annál szokatlanabbak a metropolisz acél-üveg tornyai között.
Csavart torony épülhet hamarosan az Árpád hídnál
Egy méterrel lesz magasabb a SOTÉ-nél, így a főváros legmagasabb épülete lehet a mini felhőkarcoló. A Twist irodaház egy minapi bejelentés szerint már meg is kapta az építési engedélyt.
Richard Rogers-ék tornya is elkészült a World Trade Center helyén
Több mint tizenhat évvel a 2001. szeptember 11-i terrortámadás után elkészült a harmadik új felhőkarcoló a New York-i Világkereskedelmi Központ lerombolt épületei helyén.
Leonardo pironkodik... mert ezt nem ő találta ki
Dubaj legújabb szenzációja a Da Vinci Tower, a saját tengelye körül forgó felhőkarcoló.
A legszínvonalasabb ázsiai építők olvasztótégelye
Hipermodern megoldások, üveg és beton felhőkarcolók, óriási bevásárlóközpontok, valamint a szabályozásoknak köszönhetően elképesztő tisztaság. Délkelet-Ázsia leggazdagabb városállama, Szingapúr 1965-ös függetlenedése óta hihetetlen ütemben fejlődik, ami az építészetben is megmutatkozik.
Az eVolo „Felhőkarcolók Versenye 2018” győztese az origami elve szerint épülő Skyshelter.zip
Az eVolo Magazine 13. éve hirdeti meg a felhőkarcolók versenyét, amelynek célja a „magasra törő projektek” két évenkénti összevetése, az újabb és újabb technológiák, a legkorszerűbb anyagok, az esztétika és a térbeliség elvei alapján. Ebben az évben 526 pályázat érkezett. Ebből 3 győztest hirdettek ki, és további 27 kapott megemlítést.
Törvénnyel felhőkarcolómentesítik Magyarországot
A kormány úgy döntött, hogy törvényjavaslattal tiltja be a felhőkarcolók építését – olyannyira, hogy a magassági határ a világon számon tartott alsó felhőkarcoló-határ harmadát sem érheti el.
A fenntarthatóság új jelképe Honkongban az Aero Hive nevű dupla zöld tornya
A Midori Architects építésze, Suraksha Acharya (Aharija Szuraksa) egy pár ultra-zöld áttetsző tornyot tervezett a hongkongi horizontra. A futurisztikus Aero Hive felhőkarcolók lágy ívű, organikus homlokzatát részben zöld növényzettel borítja, emellett az építész kiterjedt szabadtéri tetőtéri kertekkel is ellátta.
A világ legmagasabb fa felhőkarcolója épülhet meg Tokióban
Egy japán faipari vállalat, a Sumitomo Forestry bemutatta a világ legmagasabb faépületének, egy 350 méteres, Tokióban felépítendő felhőkarcolónak a terveit.
Nem mindenki örül a Zaha Hadid Architects új ikertornyainak
Páros felhőkarcoló terveit mutatta be a Zaha Hadid Architects nemrégiben. A Londonban, a Vauxhall Cross intermodális csomópontnál tervezett beruházás egy nagyobb vegyes használatú terület meghatározó eleme lehetne – de a tervet többen vitatják.
Tudta? Hamarosan felhőkarcoló-stop lesz Budapesten!
Minden korábbi rekordot megdöntve 144 felhőkarcoló épült 2017-ben, de ennek most vége, ugyanis Budapesten 65 méter magas lehet a legmagasabb épület a jövőben – jelentette be az ügyben illetékes Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter a 106. Kormányinfón.
Az Architizer A+ Award 2017 győztese a Tel-Aviv-ban épülő organikus toronyház
A merev, lapos síkokkal, szögekkel jellemzett ortodox építészeti stílusáról ismert Tel-Aviv központjában karakterisztikusan teljesen eltérő, új színnel lép be a Gran Mediterreano felhőkarcoló lágy íveivel és hajlataival –, melynek tervezője a belga David Tajchman.
Sűrűségi viszonyok
Lírai lebegés Hong Kong égbe szökő felhőkarcolói, manikűrözött kertjei és a szeméthalmai körül Mariana Bisti építész által készített drónfilmen.
Felhőkarcolót épít az MNB-alapítványok vagyonkezelője Budapesten
A kormány nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánította a Váci úti irodaház-beruházást
A kormány* gyorsan véleményt nyilvánított felhőkarcoló ügyben....
Két nappal a nyilvános sajtótájékoztató után a kormány reagált a Kopaszi-öbölbe készülő toronyház építésének ügyében. Lázár János a felhőkarcolókat a mohóság szimbólumának nevezte.
Újjászületik Párizs legjobban utált felhőkarcolója
2016-ban írtak ki nemzetközi pályázatot, Párizs ikonikus, de kevéssé kedvelt irodaházának, a Tour Montparnasse-nak a megújítására. A győzteseknek választott háromtagú konzorcium a Nouvelle AOM irányításával zöld irodaházzá varázsolja a fekete tornyot.
Vissza