Az összes találat erre: „ nyilatkozat“ (101)
Év Balatoni Háza 2018 – pályázati felhívás
A Nők a Balatonért Egyesület és a Balatoni Szövetség felhívást tett közzé, melynek célja a minőségi építészet népszerűsítése, megismertetése a tágabb közönséggel, figyelemfelhívás a Balaton környezetében épített példaértékű épületekre. Az Év Balatoni Háza 2018 díjra lakóházzal, középülettel és gazdasági vagy üdülőépülettel lehet pályázni.
Ledőlt a Tadzs Mahal két minaretje
Az erős esőzés és a közel 130 km/h sebességű szél ledöntött két négy méter körüli minaretet a világörökségi helyszínen. No nem, nem a mauzóleum körüli négy ikonikus minaretek közül az egyik, hanem az úgynevezett kapuépület egyik díszítményéről van szó.
Függönyöket behúzni, jönnek a városképvédő drónok!
Márciusig drónok keringenek majd a Belváros utcái felett az Országgyűlés Hivatala megbízásából.
Az Alakor története
A hányattatott sorsú épület kálváriájának utolsó stációja Karcag városában játszódik egészen a mai napig, hiszen a Sámándob halott csontvázként heverve várja honföldi feltámadását. Az azóta eltelt idő és a lecsillapodott kedélyek lehetőséget engednek, hogy visszatekintsünk és értékeljük a pavilon hatását a magyar nemzet kulturális öntudatára.
Ablak – fény és élet
Országos, nyílt és nyilvános pályázat lakóépületek építész tervezői részére
Mivé válhat a beton karbantartás nélkül
Az anyag, amiből a cikket szerkesztettem, nagyrészt saját tapasztalat és forrás. Egy épület példáján keresztül mutatom be a címben szereplő gondot. Az eredeti anyag számításokkal együtt 130 oldal, kérésre egyedileg elküldöm, amennyiben érdeket nem sért és "anonim" marad, habár sokan látják a vizsgált épületeket nap, mint nap.
Felhívás a kulturális örökségvédelmi elismerések 2018. évi kitüntetettjeinek jelölésére
A Miniszterelnökséget vezető miniszter 2018-ban is kitüntetések adományozásával ismeri el a műemlékvédelem és a régészeti örökség védelme területén, a kulturális örökség érdekében kiemelkedő tevékenységet folytató szakemberek munkáját.
Irodaházzá alakul a trafóház, amin Györgyi Dénes és Román Ernő összeveszett 80 éve
"...a tényleges tervezői és művezetési munkálatokat kizárólag magam végeztem és azokban Román Ernő építész úr egyáltalán nem vett részt." – írta Györgyi Dénes arról a trafóházról, melyet most Dombi Miklós és Pintér Tamás tervei szerint alakítottak át irodaházzá.
Újra lehet pályázni a Lechner különdíjára!
A Lechner Tudásközpont a tavalyi évhez hasonlóan újra különdíjat ad át a Média Építészeti Díja Gálán. A díjra 1945 utáni épületek és építmények felújításával, rehabilitációjával vagy annak tervével lehet pályázni az Építészfórumon.
„…a kultúrák békés egymás mellettisége és kölcsönös tiszteletben tartása …”
Az több mint egy évtizede október első hétfőjén ünnepelt Építészet Világnapja nem csupán számos olyan események ad teret, amely a szakma mellett a közvélemény figyelmét az építészetre irányítja.
A Foster + Partners nyilatkozatot adott ki a MOL Campus fenntartható tervéről
Nyilvánosságra kerültek a MOL-csoport új budapesti székházának, a MOL Campusnak tervei. Az új épület a jövő munkahelyének példája, amely a fenntarthatóságot helyezi a középpontba. Az UNESCO világörökségi helyszínen kívül épülő székház – amely közös helyszínre hozza a vállalat budapesti irodáit – a legmagasabb épület lesz a magyar fővárosban.
Új földalatti-állomás épül a Liget-projekthez
A Liget-projekt nyomán megújul a környék infrastruktúrája, növekszik a tömegközlekedés kapacitása, felújítják a kisföldalattit, és elektromos buszt kap a terület – írja a vg.hu
Magyarországra jön a Solar Decathlon!
Nemzetközi innovációs házépítő verseny rendezési jogát nyerte el az ÉMI. A Solar Decathlont kiíró Energy Endeavour Foundation és a szervezésben társult partnerek 2017. szeptember 19-én egyeztettek a magyarországi verseny 2019-es rendezéséről. Mint ismert, a magyar Odoo projekt 2012-ben hatodik lett a versenyen, több kategóriában második hellyel.
Energetikust keres a csepeli kormányhivatal
Budapest Főváros Kormányhivatala (BFKH) XXI. Kerületi Hivatala hatósági szakügyintéző/energetikus munkakörbe keres munkatársat. Az új tisztviselő feladata elsősorban energetikai tanácsadás; szakmai segítségnyújtás lesz.
Hazai könnyűszerkezetes építések
A jogszabályok nem tesznek, nem tehetnek különbséget a különböző építési módok között, kivéve az Országos Tűzvédelmi Szabályzatról szóló 54/2014. (XII. 5.) BM rendelet (továbbiakban OTSZ) 13.§ (5) bekezdését.
Az építészek a Munkáspártra szavaztak, de miért?
Az Egyesült Királyságban az építészek hagyományosan nem szívlelik a Konzervatív Pártot, és ez mostani választásokon sem volt másképp. A háttérben történelmi és intellektuális okokat kell keresni.
Startol a 2018. évi Velencei Biennále
Bejelentették: a jövő évi Biennále központi kiállítását Freespace (szabad tér) címmel rendezik meg. Megjelent a magyar pavilon kurátori pályázatának kiírása is.
Debreceni Nemzetközi Iskola tervpályázata
A Debrecen melletti Pallagon öthektáros területre, 550 főre tervezhető intézmény. Határidő: 2017. május 22.
Tarlós: felelős főpolgármester nem ellenezheti az olimpiát
Felelős budapesti főpolgármester nem ellenezheti az olimpiát – mondta Tarlós István az FM 102.1-en szerda este. Úgy fogalmazott, nem hivatott eldönteni, hogy az ország nyerne-e az olimpiarendezéssel, Budapestnek azonban mindenképpen jót tenne. A főpolgármester támogatná az újbudai toronyházak építését is.
Az 1950-es évek építészeti hagyatéka: a műemlékvédelem alatt álló pécsi Olympia étterem
A pécsi Olympia étterem azon kevés II. világháború után készült épületünk közé tartozik, mely műemléki védelem alatt áll. Kiemelkedő építészeti értéke ellenére pusztuló emlékünk, aminek egyik oka, hogy a szakma erőfeszítései ellenére ez az építészeti stílus még mindig nem nyerte el méltó megítélését a köztudatban.
Vissza