Az összes találat erre: „ vár“ (1418)
Alakul a Millenáris Széllkapu – Elkészült az alagút a Millenáris Park alatt
Az új alagútnak köszönhetően máris megszűnt a gépjárműforgalom a Fény utcának a Lövőház utca és a Kis Rókus utca közötti szakaszán. A Millenáris Park fejlesztésének köszönhetően a Mammut bevásárlóközpont melletti egykori Ganz-telepen megvalósuló projekt során több hektárnyi zöldfelületet kap Bel-Buda.
Elkezdődött a győri állatkert fejlesztése
Az új fogadóépület, a keskenyszájú orrszarvú bemutatóházának és a zsiráfház területének jelképes átadásával elkezdődött a győri Xantus János Állatkert fejlesztése, ami a Modern városok program keretében több mint kétmilliárd forintból valósul meg.
Múzeumok Éjszakája 2018. június 23., szombat
A június 23-áról 24-ére virradó éjszaka egy szűk nemzedék óta már nem csak a nyári napforduló ünnepe, Szent Iván napjának előestéje, a Szentivánéj, melybe még William Shakespeare is varázslatos szerelmi kalamajkát álmodott. Idén 16. alkalommal ezen az éjszakán megnyílnak a múzeumok kapui, és csaknem ezernél több program közül választhat az évről-év
Ahogy a kínaiak látják Hudec Lászlót és Magyarországot, festményekben
Hudec László építészt élete egyik legnehezebb pillanatában befogadta Sanghaj, Kína nagyvárosa, ahol ma is több mint 100 általa tervezett épület található. Közülük számos ma már műemlék. 2018-ban van Hudec Sanghajba érkezésének századik évfordulója, az ő tiszteletére rendeztek képzőművészeti kiállítást
Ez év utolsó negyedévében indul a Fertő-tó partjának harmincmilliárd forintos fejlesztése
A terület előkészítési munkálataival az idei év utolsó negyedévében indul a Fertő-tó magyarországi partjának harmincmilliárd forintos turisztikai fejlesztése a Modern városok program keretében, ami az előzetes tervek szerint 2020-2021-re készül el két ütemben.
Felhívás csatlakozásra a Nyitott Templomok Napja programsorozathoz a Kulturális Örökség Európai Évében
Építészek, belsőépítészek, történészek, művészettörténészek, régészek, restaurátorok és tájépítészek jelentkezését várják az általuk jól ismert templomok, zsinagógák, templomkertek (bibliai kertek) bemutatására.
A Zaha Hadid Architects modern városnegyede épülhet fel a Fekete-tenger partján
A Zaha Hadid építésziroda tervezte városnegyed Novorosszijszkban található, mely Oroszország legnagyobb kikötővárosa. A 14 hektárt elfoglaló városrész összesen kilenc különleges épületet tartalmaz. Az intermodális csomóponti helyszínről könnyen elérhető Dél-Európa, Törökország, Észak-Afrika és a Szuezi-csatornán keresztül még az Indiai óceán is.
Waterfront City néven új városrész épül a volt óbudai szeszgyár területén
Az egykori Buszesz területén a legújabb tervek szerint irodák és okos lakások épülnek a panelházsor mögött. Az Okos Otthonok ötletpályázatán egy fiatal építészpáros, Szénássy Péter és Kovács Zsolt Kristóf által idén februárban bemutatott tervek szerinti lakóépület tervezése már folyamatban van.
Európai szintű építkezések emelik tovább egyetemi városaink hírnevét
A vidékfejlesztés nagy hangsúlyt kapott az utóbbi években hazánkban. Már nem csak Budapest kiváltsága a világszínvonalú, jelentős komplexumok építése. Ezek a projektek mutatkoztak be a világ első számú ingatlanszakmai kiállításán, a MIPIM-en is.
SzociálLAK Párizsból
Egy város életében a szociális lakásépítés sarkalatos pont, mivel széles tömegek lakáskérdésének korszerű megoldása lehet. Ezekben az épületekben a szociális és funkcionális kérdések szoros összeköttetésben álltak. A bemutatott épületen e fontos kérdések építészeti gondolatokkal, színekkel egészülnek ki.
4,1 milliárdból felújítják a Széna és a Vörösmarty teret
Várhatóan 2019 júniusában kezdődhet el a fővárosi Széna tér felújítása, amely a tervek szerint 2020 végén fejeződik majd be.
A műjégpálya berendezéseivel hűtene városligeti középületeket a Főtáv
A Főtáv szerint a Városligeti Műjégpálya hűtőberendezéseinek felhasználásával, a hűtési rendszer továbbfejlesztésével meg lehetne oldani a Liget Budapest projekt újonnan létesülő középületeinek – Magyar Zene Háza, Olof Palme Ház, Magyar Nemzeti Galéria, Néprajzi Múzeum – klimatizálását.
Az Építész Alkotóműhely nyerte az új Tudásközpontra kiírt tervpályázatot Szekszárdon
Szekszárdon, a bevásárlóközpont mellett építik fel azt az 5 700 négyzetméter alapterületű új, mai kívánalmaknak megfelelő Tudásközpontot, amelynek kivitelezési munkái elérik a nettó kétmilliárd forintot. A szekszárdi cég nettó 78 millió forintos szerződéses értéken készíti el az építési engedélyezési és kiviteli tervdokumentációt a projekthez.
Arculatfrissítés indul a Vörösmarty téren és környékén
A tervek szerint szeptemberben kezdődhet meg a belvárosi Vörösmarty tér és környékének felújítása, amely várhatóan több ütemben eltart majd jövő év augusztusának végéig – derült ki a Fővárosi Közgyűlés jövő szerdai ülésére benyújtott előterjesztésből.
A legszínvonalasabb ázsiai építők olvasztótégelye
Hipermodern megoldások, üveg és beton felhőkarcolók, óriási bevásárlóközpontok, valamint a szabályozásoknak köszönhetően elképesztő tisztaság. Délkelet-Ázsia leggazdagabb városállama, Szingapúr 1965-ös függetlenedése óta hihetetlen ütemben fejlődik, ami az építészetben is megmutatkozik.
Operatúra az Eiffel Műhelyházba
Először a megtisztulás folyamatának lehettünk tanúi. A sallangépületek a szorgos bontási munkának köszönhetően eltűntek, s mára csak az emlékezetben élnek. A generálkivitelező gőzerővel dolgozik az Operaház új korszerű háttérintézményeinek létrehozásán, miközben a vasúti múlt megőrzésére is nagy hangsúlyt fektet.
Mit mutat a csodalámpa? Mi lesz a lakásépítésekkel?
A lakásépítések jövője szempontjából kiemelt fontosságú az áfakulcs alakulása. A jelenlegi szabályok egyértelműek, a piaci szereplők jelentős része mégis hosszabbításra vár.
A Régészet Napja Magyarországon – május 26.
A régészet tudománya a múlt építészeti örökségéről, életmódról, szokásokról ad korhű tájékoztatást a ma emberének. Szombaton országszerte 24 városban múzeumok, egyetemek és kutatóintézetek tárják ki kapuikat az érdeklődők előtt, akiket számos helyszínen ismeretterjesztő előadások, filmvetítések, kézműves, gasztronómiai és zenei programok várnak.
A gyulai Almásy-kastély Látogatóközpontja is Európa legjobb múzeumai között szerepel 2018-ban!
A European Museum of the Year Award 2018 (EMYA) nagyszabású rendezvényét idén Varsóban tartották május 9-12 között. A helyszínt mindig az előző alkalom győztese adja,s az 2016-os év győztese, Museum of the History of Polish Jews volt.
Kaposvár intermodális csomópontot épít
Kaposvár vasútállomása körül létesülő intermodális csomópontja révén várhatóan jelentősen javulnak a közlekedési feltételek. A Németh István program keretein belül, Kaposvár történetének eddigi legnagyobb közlekedési beruházása kezdődik. Nyolc városban szeretnének még hasonló központokat építeni.
Vissza