Az összes találat erre: „Dél-Korea“ (14)
Földre szállt fekete lyuk: itt a világ legsötétebb épülete
Asif Khan brit építész koromfekete pavilont tervezett a dél-koreai téli olimpiára, amely a fény 99,96 százalékát elnyeli.
Turistákat is vonz majd az új szöuli toronyépület
Dél-Korea turizmusának fellendítéséhez is hozzájáruló idegenforgalmi látványosságának szánja építtetője az ország legmagasabb felhőkarcolóját, az 555 méter magas Lotte World Tower-t, amelyet a nagyközönség is felkereshet a hét eleje óta.
Koreában rózsaszínűek az álmok
Négy villa a hegyek között, élénk színével magára vonzza a tekintetet, belőlük nézve ugyanakkor a táj látványa jelent élményt.
180 000 négyzetméter beépített alapterület Szöulban
Az állami lakásépítési terv a dél-koreai főváros Gangnam kerületében 1363 lakást fűz fel egy koncepcióra.
Szentély vagy bunker? Kortárs templomok keleten
A távol-keleti templomépítészet új generációját virtuóz látszóbeton kompozícióiról ismerhetjük meg. A fiatal kínai és dél-koreai vállalatok a japán metabolista nemzedék építészeti eszköztárát átírva és tökélyre fejlesztve, néhány év alatt világszínvonalú templomok egész sorával kerültek a nemzetközti hírfolyamba.
Sondgo, a fenntartható városok ikonja
Sondgo Dél-Koreában elsőként kapja meg a környezettudatos és gondos energiafelhasználású terveknek kijáró LEED (Leadership in Energy and Environmental Design) minősítést. A projekt összes épülete kivétel nélkül megfelel a LEED szigorú követelményeinek. A dél-koreai törvényhozás még 2010-ben döntött a gigantikus zöldberuházásról.
Koreai társbérlet – minimáltársasház Szöulból
A zsúfolt városok és a lakáshiánnyal küzdő kerületek problémáira építészek százai, ezrei keresik világszerte a megoldást. Dél-Koreában érdekes példával rukkoltak elő az SsD iroda munkatársai.
A 14. Velencei Nemzetközi Építészeti Biennále Arany Oroszlán díjasa: Dél-Korea
Az Arany Oroszlán-díjat a dél-koreai pavilon a "Crow's Eye View: The Korean Peninsula" (A holló szemével: a Koreai-félsziget) című kiállításával nyerte el, amely az északi és a déli országrész építészetét állítja egymással szembe, ezzel érzékeltetve a történéseket magyarázó különböző politikai narrációk eredményeit.
Zaha Hadid szöuli álma
Hét év után átadták a dél-koreai állam egyik legnagyobb presztízsberuházását, a Dongdaemun Design Park & Plazát
A világ legmodernebb SeaOrbiter óceánkutató központját nyáron vízrebocsátják
Az úszó kutatóközpontot Jacques Rougerie francia építész tervezte Jacques Piccard óceánkutató és Jean-Loup Chretien űrhajós szakmai segítségével, melynek összköltségét mintegy 52,7 millió dollára (kb. 12 mrd Ft) becsülik. A SeaOrbiter 1:15 méretarányos modelljét a Dél-Koreában rendezett világkiállításon már bemutatták.
Fenntartható miniváros lesz a világ legforgalmasabb repülőterén
Dél-Korea nemrég hozta nyilvánosságra azt a korszakalkotó tervét, mely szerint fenntarthatóság elveit maximálisan figyelembevevő minivárost hoznak létre az egyik kimagaslóan forgalmas nemzetközi repülőterük térségében. A Repülőterek Nemzetközi Tanácsa felmérései szerint a nevezett terminált évek óta a világ legjobbjai között tartják számon.
Dél-Koreában épül a világ legnagyobb luxusvárosa
Dél-Koreában, Incheon kikötőjében egy olyan gigavárost építenek, ahol lesz minden, ami a luxus elengedhetetlen kelléke: épülnek majd luxusszállodák, lakások, kaszinók, bevásárlóközpontok, élményparkok, s egy Formula-1-es pálya is.
A világ TOP 100 építészirodája
A sztárok a csinálják a legnagyobb üzletet? Hány regisztrált építészt foglalkoztatnak a világ tervgyárai, mennyi az éves bevételük? Kiderül a Building Design gondozásában a napokban megjelent kiadványból.
Közösségi lanterna
A Ben van Berkel vezette amszterdami UNStudio tervei alapján Dél-Koreában felépült bevásárlóközpont egyszerre privát és nyilvános, nyitott és intim, közösségi szerepe ugyanolyan fontos, mint kereskedelmi jellege, ami homlokzatán is hangsúlyos szerephez jut.
Vissza