Az összes találat erre: „kiállítás“ (403)
Nyíregyházi Állatkert, jégkorszaki interaktív állatbemutató
Az izgalmas nyílt építészeti tervpályázatnak méltó koronája a reprezentatív kiállítás az önkormányzat Krúdy Gyula termében. A fotókat Ladányi Tóth Lajos, Nyíregyháza főépítésze, a zsűri tagja készítette. Itt bárki megismerheti az összes pályamunkát, köztük kiemelten a zsűri által legjobbnak ítélt megosztott első díjazott két pályaművet.
A Ludovika Campus és Orczy-park fotópályázatának eredményhirdetése
Felemelő élményben volt része azoknak, akik ellátogattak tegnap a Nemzeti Közszolgálati Egyetem új oktatási épületében tartott kiállításmegnyitóra. A kiválasztott fotók szeptember végéig megtekinthetők.
Ahogy a kínaiak látják Hudec Lászlót és Magyarországot, festményekben
Hudec László építészt élete egyik legnehezebb pillanatában befogadta Sanghaj, Kína nagyvárosa, ahol ma is több mint 100 általa tervezett épület található. Közülük számos ma már műemlék. 2018-ban van Hudec Sanghajba érkezésének századik évfordulója, az ő tiszteletére rendeztek képzőművészeti kiállítást
Hihetetlen projektek, őrült ötletek – Junya Ishigami kiállításán jártunk Párizsban
Azt hiszem, aki hallotta Junya Ishigamit előadni, nem felejti el – és nem az előadásmód, hanem az elvarázsolt projektek miatt. 9,5 m méter hosszú, 3 milliméter (!) vastag lapú asztalára azt hiszem, mindig emlékezni fogok. Pedig azóta sok extrém alkotással bővült az életmű, amit szeptember 9-ig Párizsban lehet megtekinteni.
Európai szintű építkezések emelik tovább egyetemi városaink hírnevét
A vidékfejlesztés nagy hangsúlyt kapott az utóbbi években hazánkban. Már nem csak Budapest kiváltsága a világszínvonalú, jelentős komplexumok építése. Ezek a projektek mutatkoztak be a világ első számú ingatlanszakmai kiállításán, a MIPIM-en is.
Ideje az építésnek – kiállítás a határon túli műemlékek helyreállításáról
A Teleki László Alapítvány az elmúlt csaknem három évben több mint száz műemlék felújítását és restaurálási munkálatait koordinálta a Muraköztől Erdélyen át a Felvidékig a Rómer Flóris Terv keretében. Az elvégzett munkáról június 4-én nyílik tárlat a Magyarság Házában.
Peter Zumthor modellműhelye látható a 2018-as Velencei Építészeti Biennálén
A Velencei Építészeti Biennálén a Giardini központi pavilonjának legfelső szintjén megrendezett látványos modellkiállítás mutatja be a svájci építész legismertebb műveinek makettjeit , így például a Los Angeles megyei múzeumnak (LACMA) javasolt épületét és a közelmúltban elkészült norvégiai Cinkbánya Múzeumot.
Az új budapesti Duna-híd tervpályázat munkáiból nyílt kiállítás
Az új budapesti Duna-híd nemzetközi tervpályázatra beérkezett munkákat és a fővárosi hidak múltját bemutató kiállítás nyílt hétfőn a Ganz Ábrahám Öntödei Gyűjteményben Budapesten.
Svájc nyerte az Arany Oroszlánt – videó
Svizzera 240 – House Tour című kiállításával Svájc nyerte el a legjobb nemzeti projektnek járó Arany Oroszlán-díjat a 16. Velencei Építészeti Biennálén; a Freespace című főkurátori kiállítás résztvevői közül pedig Eduardo Souto de Moura portugál építészt jutalmazták Arany Oroszlánnal a szombati díjátadón.
Megnyílt a Velencei Biennálé magyar pavilonja
A 16. Velencei Építészeti Biennálé első sajtónapján, ma délelőtt 11 órakor megnyitották a magyar pavilont. A Freespace hívószóra készült kiállítást Fabényi Julia (Ludwig Múzeum), Oravecz Júlia (Kultúrgorilla) és Pongor Soma (Studio Nomad) mutatta be.
A gyulai Almásy-kastély Látogatóközpontja is Európa legjobb múzeumai között szerepel 2018-ban!
A European Museum of the Year Award 2018 (EMYA) nagyszabású rendezvényét idén Varsóban tartották május 9-12 között. A helyszínt mindig az előző alkalom győztese adja,s az 2016-os év győztese, Museum of the History of Polish Jews volt.
Steps Ahead
Terméktervezés Lengyelországban és Magyarországon 2000 után
Salamin Ferenc kiállítása a Vigadóban
Munkák, alkotótársak, tanítványok címmel látható Salamin Ferenc életmű-kiállítása a Vigadó Galériában
Helyi aktív építészet – kiállításmegnyitó a MODEM-ben Debrecenben, március 29-én
Hogyan találhat otthonra a mai világban egy fiatal építészcsoport? Elegendő-e, ha megfelelő közeget teremt magának? Meddig tartható fenn ez a közeg önerőből és összefogással, befektetett kezdőtőke nélkül? Kiállítás a helyi aktív építészetről – nem csak helyieknek.
Akik Budapest mai építészeti szövetét meghatározták – kiállítás nyílt a Budapesti Történeti Múzeumban
Ez a tárlat rávilágít az egykori Schola Graphidis iparrajziskola gyűjteményében őrzött eredeti rajzokon, dokumentumokon, gipszöntvényeken keresztül az akkori építész- és iparosképzésre. A főváros szerkezetét meghatározó urbanisztikai koncepció, a köz- és magánépületek stílusa, az építész- és iparosképzés európai mintára szerveződött.
Budapest és Bécs, Bécs és Budapest – építészeti örökségünk képekben
Budapest és Bécs 20. századi építészetének örökségét mutatja be az osztrák fővárosban a Ringturm építészeti galériában kedden nyílt kiállítás. Izgalmas párhuzamokat tártak fel Tamáska Mátéék!
Szabadtéri fotókiállítás nyílik szerdán a százéves fennállását ünneplő Hadtörténeti Intézet és Múzeumról
A Hadtörténeti 100 – A Hadtörténeti Intézet és Múzeum 100 éve képekben című időszaki kiállítás az intézmény fotóarchívumában őrzött, nagyjából 10 ezer fényképből készült válogatás, amely 16 tablón és 80 képen keresztül jeleníti meg a hadtörténeti múzeum első világháború végén kezdődött történetét.
Kiállítás nyílik a „Székesfehérvár történeti központja” pályázat anyagából a MÉSZ székházban
A Magyar Művészeti Akadémia által meghirdetett „Székesfehérvár történeti központja 2017” építészeti pályázat anyagából kiállítás nyílik a Magyar Építőművészek Szövetsége (MÉSZ) székház (1088 Budapest, Ötpacsirta u. 2.) Kós-termében.
Török Ferenc építész grafikáiból és makettjeiből nyílt kiállítás a Várnegyed Galériában
Többek között bibliai témájú színes grafikákat, valamint magyarországi templomok makettjeit mutatja be Török Ferenc Kossuth-díjas építész kiállítása, amely Teremtés címmel csütörtökön nyílt meg Budapesten, a Várnegyed Galériában.
Folytatódik Timon Kálmán előadás-sorozata
Az Aranydiplomás építészmérnök folytatja előadás-sorozatát a FUGÁ-ban. A 2018. február 19-én kezdődő IV. szemeszter előadásainak címe:
Építészeti világcsodák, amelyek az előző három szemeszterből kimaradtak.
Vissza