Az összes találat erre: „magyarország“ (283)
Ahogy a kínaiak látják Hudec Lászlót és Magyarországot, festményekben
Hudec László építészt élete egyik legnehezebb pillanatában befogadta Sanghaj, Kína nagyvárosa, ahol ma is több mint 100 általa tervezett épület található. Közülük számos ma már műemlék. 2018-ban van Hudec Sanghajba érkezésének századik évfordulója, az ő tiszteletére rendeztek képzőművészeti kiállítást
Ez év utolsó negyedévében indul a Fertő-tó partjának harmincmilliárd forintos fejlesztése
A terület előkészítési munkálataival az idei év utolsó negyedévében indul a Fertő-tó magyarországi partjának harmincmilliárd forintos turisztikai fejlesztése a Modern városok program keretében, ami az előzetes tervek szerint 2020-2021-re készül el két ütemben.
Bjarke Ingels: a jövő védelmében
A Velencei Biennálé dán pavilonjából nem hiányozhatott a hyperloop ismertetése, amely még ma is utópisztikusnak tűnik, pedig talán tíz év múlva a mindennapok része lesz – ha nem is Magyarországon. A pavilon udvarában tartott beszélgetésen szó esett jövőről, földön kívüli épületekről, és az építész tevékenységének mibenlétéről.
A Régészet Napja Magyarországon – május 26.
A régészet tudománya a múlt építészeti örökségéről, életmódról, szokásokról ad korhű tájékoztatást a ma emberének. Szombaton országszerte 24 városban múzeumok, egyetemek és kutatóintézetek tárják ki kapuikat az érdeklődők előtt, akiket számos helyszínen ismeretterjesztő előadások, filmvetítések, kézműves, gasztronómiai és zenei programok várnak.
Kutyajó élmények – Átadták a kutyás élményparkot a Ligetben + videó
A sikeres tesztüzem után átadták Magyarország legjobban felszerelt kutyás élményparkját a Városligetben péntek délelőtt.
Az E.ON idén is díjazta a magyar fejlesztésű fenntarthatósági kezdeményezéseket
Az E.ON idén második alkalommal adta át az úgynevezett E.ON Energy Globe Magyarország díjat, amely a magyar fejlesztésű fenntarthatósági kezdeményezések elismerésére és a környezettudatos szemlélet népszerűsítésére szolgál.
Steps Ahead
Terméktervezés Lengyelországban és Magyarországon 2000 után
LEED Gold minősítést kapott a Skanska Magyarország központja
Elnyerte a globális fenntarthatósági szimbólumként számon tartott LEED Gold minősítést a Skanska irodája a budapesti Nordic Light irodaházban. A LEED a legszélesebb körben használt zöldépület-minősítő rendszer a világon, amely minden épülettípusra rendelkezésre áll, legyen az közösségi vagy épp otthonprojekt.
Az Aréna Business Campus grandiózus irodaparkja startol a Hungária körúton
A belga befektető, az Atenor 2008 óta van jelen Magyarországon, és heteken belül elindítja a kéthektáros telken épülő, négy irodaházból álló, összesen 72 000 négyzetméternyi legújabb projektjét. A trendi és modern irodapark a Vikár és Lukács Építészstúdió Kft. tervei alapján valósul meg. Az első épületet várhatóan 2019 második felében adják át.
Bachman Gábor építész tervezőművész kapta idén Ferencváros József Attila-díját
A díjátadóra a Gát utcai József Attila Emlékhelyen került sor szerdán, a magyar költészet napján. József Attila 1905. április 11-én született a ferencvárosi Gát utcában, születésnapját 54 éve ünneplik Magyarországon a magyar költészet napjaként – emlékeztetett a díjátadó előtt Ferencváros polgármestere.
"Mesepedagógia" oldhatja meg a szakemberhiányt?
Az építő szakmákról készített mesekönyvet a Mapei Kft. A vállalat reméli, ha korán megismerik a gyerekek az iparág szépségeit, később jobban elismerik és többen választják hivatásul. Ez az első ilyen jellegű kiadvány Magyarországon – hangzott el a vállalat sajtótájékoztatóján kedden.
Törvénnyel felhőkarcolómentesítik Magyarországot
A kormány úgy döntött, hogy törvényjavaslattal tiltja be a felhőkarcolók építését – olyannyira, hogy a magassági határ a világon számon tartott alsó felhőkarcoló-határ harmadát sem érheti el.
Kitüntetést kapott Dr. Vámossy Ferenc
A magyar építészeti kultúra érdekében több mint hat évtizede végzett szerteágazó kutatói, publikációs, szerkesztői és oktatói tevékenysége elismeréseként kapta a Magyar Érdemrend középkeresztje polgári tagozata kitüntetést a professzor.
Látványos dizájnnal jelenik meg Magyarország a Lipcsei Könyvvásáron
Minden eddiginél nagyobb, Bauhaust idéző látványos designnal várja a látogatókat a magyar pavilon az idei Lipcsei Könyvvásáron március 15. és 18. között – közölte a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) – Balassi Intézet az MTI-vel hétfőn.
Lassulás a lakásépítésekben?
Az EBI Építésaktivitási Jelentés 2017. IV. negyedéves száma szerint tavaly jelentős mennyiségben indultak el lakásépítések Magyarországon, bár az utolsó három hónapban az elmúlt 8 negyedév legalacsonyabb értékét produkálta a szektor. Úgy tűnik, az új lakásokat terhelő kedvezményes áfaidőszak végéhez közeledve a fejlesztők is óvatosabbá válnak.
Török Ferenc építész grafikáiból és makettjeiből nyílt kiállítás a Várnegyed Galériában
Többek között bibliai témájú színes grafikákat, valamint magyarországi templomok makettjeit mutatja be Török Ferenc Kossuth-díjas építész kiállítása, amely Teremtés címmel csütörtökön nyílt meg Budapesten, a Várnegyed Galériában.
Jön a 10. Budapesti Építészeti Filmnapok
Március 8-11. között rendezik az idén 10 éves Budapesti Építészeti Filmnapokat a Toldi Moziban. A több mint 30 filmből álló válogatást 7 tematikus blokkba osztva, eredeti nyelven, magyar vagy angol felirattal vetítik, amelyek Magyarországon kizárólag a Budapesti Építészeti Filmnapokon lesznek láthatóak.
Dübörgött az építőipar 2017-ben
Korábban soha nem látott mértékben, 29,6 %-kal nőtt az építőipari termelés tavaly Magyarországon, ennek köszönhetően az ágazat akár 0,9 százalékponttal is hozzájárulhatott a GDP növekedéséhez – mondta hétfőn Varga Mihály a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adataira reagálva a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) közleménye szerint.
Az első hazai Ibis Styles Budapest Airport Hotel január elejétől fogadja vendégeit
A 145 szobás, 300 ember elszállásolására képes ibis Styles Budapest Airport Hotel szálló közvetlen terminál összeköttetéssel rendelkezik. A hotelt 3,2 millárd forintból a Wing Zrt. építette azzal a céllal, hogy pótolja a főleg turizmus szempontjából felmerülő hiányosságot, ugyanis már szinte minden európai ország rendelkezik ehhez hasonlóval.
A Corvin 5 irodaház lett az első hazai WELL-előminősített épület
Magyarországon első, Európában pedig második épületként kapta meg a nemzetközi WELL Building platina előminősítését a Corvin 5 irodaház első üteme. A jövő év végére elkészülő, 90 milliós komplexum a legmodernebb, környezetbarát technológiai megoldásokkal, a dolgozók egészségi állapotára és közérzetére pozitívan ható megoldásokkal épül.
Vissza