Házak
Bjarke Ingels: a jövő védelmében
A Velencei Biennále dán pavilonjából nem hiányozhatott a hyperloop ismertetése, amely még ma is utópisztikusnak tűnik, pedig talán tíz év múlva a mindennapok része lesz – ha nem is Magyarországon. A pavilon udvarában tartott beszélgetésen szó esett jövőről, földön kívüli épületekről, és az építész tevékenységének mibenlétéről.
Újragondolt családi ház Svájcból
Az építészt egy meglévő épület áttervezésével bízták meg.
A legszínvonalasabb ázsiai építők olvasztótégelye
Hipermodern megoldások, üveg és beton felhőkarcolók, óriási bevásárlóközpontok, valamint a szabályozásoknak köszönhetően elképesztő tisztaság. Délkelet-Ázsia leggazdagabb városállama, Szingapúr 1965-ös függetlenedése óta hihetetlen ütemben fejlődik, ami az építészetben is megmutatkozik.
Operatúra az Eiffel Műhelyházba
Először a megtisztulás folyamatának lehettünk tanúi. A sallangépületek a szorgos bontási munkának köszönhetően eltűntek, s mára csak az emlékezetben élnek. A generálkivitelező gőzerővel dolgozik az Operaház új korszerű háttérintézményeinek létrehozásán, miközben a vasúti múlt megőrzésére is nagy hangsúlyt fektet.
Gondok vannak az új Nobel központ épületével
Leállította a David Chipperfield által tervezett új Nobel Központ építését egy svéd bíróság arra hivatkozva, hogy az épület károsítaná a kulturális örökségi helyszínt, zavarná a környező ingatlanok tulajdonosait és a megközelítése sem megoldott.
Négy nyári hétvégére ismét a gyalogosoké lesz a Szabadság híd
Idén is a gyalogosoké lesz négy nyári hétvégére a forgalomtól elzárt Szabadság híd – mondta el Szalay-Bobrovniczky Alexandra szerdán Budapesten.
Mit mutat a csodalámpa? Mi lesz a lakásépítésekkel?
A lakásépítések jövője szempontjából kiemelt fontosságú az áfakulcs alakulása. A jelenlegi szabályok egyértelműek, a piaci szereplők jelentős része mégis hosszabbításra vár.
A Régészet Napja Magyarországon – május 26.
A régészet tudománya a múlt építészeti örökségéről, életmódról, szokásokról ad korhű tájékoztatást a ma emberének. Szombaton országszerte 24 városban múzeumok, egyetemek és kutatóintézetek tárják ki kapuikat az érdeklődők előtt, akiket számos helyszínen ismeretterjesztő előadások, filmvetítések, kézműves, gasztronómiai és zenei programok várnak.
Építésznők, legyezővel
Megkezdődött a visszaszámlálás a Velencei Építészeti Biennálé megnyitójáig. Pénteken, május 25-én építésznők találkoznak egy rövid flashmob keretében a Giardini-ben, a Stirling Pavilon közelében. A megmozdulás illeszkedik abba a folyamatba, amely a nők professzionális szerepvállalásainak láthatóbbá tételéért történik.
Út- és vasútépítési boom?
A 2018 1. negyedévében elindult út és vasútépítések rekordot döntöttek hazánkban a legújabb EBI Építésaktivitási Jelentés szerint.
Hamarosan átadják a Mill Parkot a Soroksári úton
A Skanska Munkavédelmi Hét programja keretében bejártuk a vállalat legújabb budapesti irodaház-fejlesztését, a Mill Parkot – adta hírül az iroda.hu
Ez állati! Építünk nektek lakótelepet, de aztán semmi malackodás!
Kínában komolyan veszik az állatok kényelmét, ezért óriási lakótelepet építtettek sertéseknek. Egy megaberuházás eredményeként évente akár 800 ezer disznó is születhet majd az emeletes blokkokban.
Megnyílt a Fővárosi Állatkert legújabb fejlesztése, a Holnemvolt Vár
Megnyílt a Fővárosi Állat- és Növénykert Holnemvolt Vár névre keresztelt játszóparkja, amely péntektől várja elsősorban a kisgyermekes családokat interaktív mesevárral, állatsimogatóval és számtalan játéklehetőséggel.
Kutyajó élmények – Átadták a kutyás élményparkot a Ligetben + videó
A sikeres tesztüzem után átadták Magyarország legjobban felszerelt kutyás élményparkját a Városligetben péntek délelőtt.
Londoni tűzvész – Vizsgálati jelentés: radikális szabályozási reformra van szükség
A brit építőipar teljes szabályozási keretrendszerének radikális átdolgozására van szükség a nyugat-londoni Grenfell Tower toronyházban tavaly nyáron kitört tűzvészhez hasonló katasztrófák elkerülése végett – áll a szerencsétlenségről összeállított, csütörtökön ismertetett eddigi legátfogóbb vizsgálati jelentésben.
Ybl reloaded: most lett komplett a dunaparti együttes
Nyitott funkcióval, kiállítóegyüttesként született újjá az Ybl-féle Várkert Kioszk Oláh M. Zoltán tervei szerint, bővített területen, új megoldásokkal. Mi változott?
Folytatódhat a növekedés az építőiparban?
2017-ben megdöntött minden eddigi rekordot a hazai építőipar, a növekedés pedig folytatódni látszik – derül ki a legfrissebb EBI Építésaktivitási Jelentésből. Az idei év első negyedévében 8 százalékkal magasabb összegben indultak el kivitelezési munkák hazánkban, mint 2017 azonos időszakában.
A Foster + Partners aktívan részt vesz a futurisztikus Hyperloop rendszer megvalósításában
Elon Musk amerikai feltaláló-mérnök találmányának lényege a szállítókapszulák rendszere. A szállítás légritkított csőrendszerben történik, amely behálózná az egész világot. Az új szállítási technológia a közúti, vasúti, vízi és légi közlekedés után a logisztika ötödik önálló rendszere lesz. A szerkezet 1 220 km/h sebességgel működik.
Bepillantunk a BudaPart építkezésébe a Kopaszi-gátnál
Egy évvel az alapkőletétel után a beruházó Property Market közleményében bejelentette, hogy a BudaPart Gate irodaház, valamint a BudaPart Otthonok ’A’ és ’C ’épülete mellett két újabb épület, a ’B’ és ’D’ lakóház építése is megkezdődött. A projekt első ütemében öt épület kivitelezése zajlik összesen 124 000 négyzetméteren.
Fenntarthatósággal küzdenek a városrobbanással Indiában
A Foster + Partners tervei alapján 200 négyzetkilométeres várost építenek Indiában
Vissza