hír OTSZ tűzvédelem

Megjelent az OTSZ 5.0!


Csépé | 2014.12.08
Megjelent a belügyminiszter 54/2014 (XII.5.) BM rendelete az Országos Tűzvédelmi Szabályzatról, a hatálybalépés az előzetesen várt 90 nap, azaz 2015. március 5.

A hatálybalépésre átmeneti rendelkezés is érvényben van: "Az e rendelet hatálybalépését követően indult eljárásokban az Országos Tűzvédelmi Szabályzatról szóló 28/2011. (IX. 6.) BM rendelet rendelkezéseinek megfelelően készített tűzvédelmi tervdokumentáció is benyújtható, ha az annak készítésére vonatkozó tervezési szerződést e rendelet hatálybalépését megelőző 180 napnál nem korábban kötötték meg."

Az új OTSZ, mint már számos szakmai fórumon elhangzott, felfogásában, filozófiájában is új, úgyhogy elengedhetetlen alapos áttanulmányozása, új fogalmakat vezet be (kockázati egység, kockázati osztály stb.), új módszereket enged meg.

Az OTSZ a Magyar Közlöny 166. számában jelent meg, a 17711-17854. oldalon (127-270. oldal), itt szerepel csak az OTSZ, letölthető pdf-fájl formájában.

A megértést segítette a november 6-i Metszet Építész Tervezői Nap, illetve a november 27-én a SZIE-YMÉTK-en tartott Építési Jog konferencia. Dr. Takács Lajos utóbbi helyen elhangzott előadásának pdf verziója innen letölthető.

A szerző legújabb cikkei




Hírlevél feliratkozás >>>>


Konferencianaptár


Építési megoldások