hír pályázat épületek tervek cikk

Építészeti őrültségekkel gazdagodik Párizs


sebesp | 2016.02.05
Újra kitalálni Párizst címmel 22 középület innovatív felújítását hagyta jóvá a párizsi városháza. A másfél évvel ezelőtt meghirdetett nemzetközi pályázatra 815 pályamű érkezett a világ minden tájáról.

"A pályamunkák változatosak, de mindegyikük megfelel annak a Párizs-képnek, amely nem nosztalgiázva, hanem aktív, sugárzó és optimista módon újul meg" – mondta Anne Hidalgo, Párizs főpolgármestere a díjazott 22 pályamű bemutatásakor. A városvezető saját bevallása szerint "egy kicsit őrült az elképzelés", amelybe építészeket, ingatlanügynökségeket, de a város lakóit és helyi egyesületeket is bevontak.

Az összetett projektekre vonatkozó felhívás legfőbb kritériuma az építészeti és technológiai innováció volt, azzal a céllal, hogy mindenekelőtt Párizs környezetvédelmi kihívásainak feleljen meg, de a projektek kitalálása, a finanszírozások innovatív jellege és az is kiemelt szempontnak számított, hogy a pályázók milyen új felhasználási javaslatokat tesznek az épületekre.

A kiválasztott közterületek és középületek nagyon változatosak. Van köztük egy felújításra váró 16. századi villa, ahol egy filantrópiai inkubátorház nyílik majd. Egy volt fürdőházat diákok számára bérelhető társbérletekké alakítanak át, és olyan szociális lakóépületeket is terveztek, amelyeket orvosi kutatásra szánt mikroalgákkal borítanak majd be.

A legambiciózusabb a Mille Arbres (Ezer Fa) nevű projekt, amely félmilliárd eurós költségvetésből 2022-re készül el a város északkeleti részén, a körgyűrű mellett található egyik üres telken, ahova Sou Fujimoto japán és Manal Rachdi-Oxo francia építészek egy fordított piramist képzeltek el. Az épületben 127 lakás, két irodaház, egy 250 szobás négycsillagos hotel, egy játszótér, két bölcsőde és gyermekmegőrző kap helyet számos étterem és üzlet kíséretében. A komplexum a lehető legtermészetesebb környezetet kapja, veteményesekkel és parkokkal körbevéve, innen az Ezer Fa elnevezés. "Egy igazi erdőben egy igazi lebegő falu" – vélte a főpolgármester.

A 22 felkínált területen és szanált épületben 150 ezer négyzetméternyi beépíthető terület található. Mindegyik terület a városháza tulajdona, ahol gyorsan megindíthatók az építkezések, és Anne Hidalgo reményei szerint a legtöbb helyen a 2020-ban lejáró mandátumáig be is fejezhetők. Az építkezések 1,3 milliárd eurós magánbefektetést jelentenek Párizsnak és 565 milliós bevételt hoznak az önkormányzatnak a felkínált területek eladásából vagy hosszú távú bérleti díjaiból.

Forrás: http://realista.hu

A szerző legújabb cikkei




Hírlevél feliratkozás >>>>


Konferencianaptár


Építési megoldások