Elhunyt Vámossy Ferenc, az építészetelmélet nagy öregje
Csépé 2020.04.11.

Április 10-én, Nagypénteken késő este elhunyt Vámossy Ferenc, a magyar modern építészet szakértője, a BME professor emeritusa, az MTA doktora.

Vámossy Ferenc 1930. október 30-án született Szegeden. 1952-ben végzett a BME Építészmérnöki Karán, majd a Közti illetve a Kerti munkatársa, illetve a Budapest Vidéki Posta Igazgatóság tervezőosztályának vezetője. 1957-től a BME Építészettörténeti Tanszékének munkatársa Major Máté mellett, és egészen nyugdíjazásáig a BME oktatója, majd 2001-től professor emeritusa. 1963-tól az Iparművészeti Főiskolán is tanított. 1968-ban az ELTE Bölcsészettudományi Karán filozófia kiegészítő diplomát szerzett. Kutatási területe az építészetelmélet és a 20. századi építészet története volt. Több mint száz tanulmánya jelent meg szakfolyóiratokban. 1965-ben doktori címet szerzett. 1984-től a műszaki tudományok kandidátusa. 1999-től egyetemi tanár és a Magyar Tudományos Akadémia doktora. 

Huszonöt éven keresztül szerkesztette az Építés-Építészettudomány című akadémiai folyóiratot. 1986-1995 között a Magyar Építőművészet szerkesztő bizottságának elnöke. Legismertebb munkája az 1974-ben megjelent Korunk építészete című könyv (Gondolat Kiadó, Budapest), de még nemrégen is megjelent két új könyve, A 20. század magyar építészete című kétkötetes munka (2016: Vámossy Ferenc (szerk: F. Vámossy Erzsébet, Tatai Mária): Örökségünk értékei, válságos évtizedek, 1902-1956, Tarsoly Kiadó; 2017: Vámossy Ferenc (szerk: F. Vámossy Erzsébet, Tatai Mária): Közelmúltunk és az ezredforduló, 1957-2002, Tarsoly Kiadó).

Elismerései: Széchenyi-díj (1999) Pro Architectura díj (2018) Magyar Érdemrend középkeresztje (2018) Szent-Györgyi Albert-díj[ (2011) Csonka Pál emlékérem (2001) Apáczai Csere János-díj (1994) Ybl Miklós-díj (1984).

2020. április 10-én késő este, néhány hónappal 90. születésnapja előtt érte a halál, Nagypéntek éjszakáján követte január végén elhunyt feleségét, Máriát, akivel hat gyermeket neveltek fel.

Címkék: BME, MTA, Vámossy Ferenc