Értékválságban
sebesp 2022.01.16.

Úgy tűnik, építészek egy csoportja az utolsó utáni pillanatban tiltakozott a budai Várban az egykori Diplomata-ház bontása ellen. Sikerre kevés a remény, hiszen az épület bontása máris megkezdődött.

Tüntetéssel tiltakoztak a helyszínen építészek és városvédők Jánossy György és Laczkovics László alkotása, a Diplomata-ház bontása ellen. A bontás a demonstráció ideje alatt is folytatódott, éppen a tetőcserepeket távolították el a nyílászáróitól már megfosztott épületről. Bár a decemberi bontási engedéllyel párhuzamosan a védettségi nyilvántartásba vétel is megindult, erős a félelem, hogy mire az eljárás lezajlik, az épület teljesen eltűnik, okafogyottá válik a védettség megadása. Mivel 2020-ban az önkormányzatoktól elvontak minden építéshatósági jogot, az épület sorsa lényegében a kormányhivatal kezében van. Makrisz Agamemnon alkotását, az épület részét képező Hermész-szobrot is elvitték a helyszínről.

Miközben Európa számos országában nagy tisztelet övezi más korok mellett a huszadik század második felének kiemelkedő építészeti alkotásait, Magyarországon ennek kevés jelét látjuk. Nagy-Britanniában például nemcsak a brutalizmus vagy a high-tech építészet számít megóvásra érdemesnek, hanem már a posztmodern is, néhány évvel ezelőtt kifejezetten ebből a korszakból válogattak össze egy csokorra valót, és helyezték őket műemléki védelem alá. Sajnos a hazai szakmai szervezetek könnyen elfogadják a korszak minden alkotását ellenszenvvel szemlélők véleményét, és gyakorlatilag semmit sem tesznek annak érdekében, hogy a hatvanas, hetvenes, nyolcvanas évekből is megmaradjanak azok az építészeti alkotások, melyek segítenek megérteni a magyar építészet háború utáni fejlődését, és segítenek kiolvasni a kontinuitás vonalát.

Bár az okokra sokféle magyarázat kereshető, a legnagyobb baj jelen pillanatban talán mégis az érdektelenség, ami néhány utolsó utáni pillanatban tett lépéssel aligha orvosolható.

Hosszabb időintervallumot tekintve pedig el kellene gondolkodni a szakmai szervezetek társadalmi felelősségéről. Tesznek-e vajon eleget az építészet egyének és közösségek életére gyakorolt hatásának megismertetésére, az épített környezet minőségének fontosságára? Különös tekintettel arra, hogy ne csak az építészek, hanem az utca embere is tudjon olvasni az épületek által leírt terek, anyagok, arányok alkotta könyvből, mely mindannyiunkat nap mint nap körülvesz, meghatározza otthonainkat, munkahelyünket, gazdaggá teszi a sétát az iskoláig, vagy éppen segít egy turistának megérteni egy ország, egy város történelmét, fejlődését.

Ha az emberek értenék, mi veszi őket körül, és nemcsak az ötszáz, de az ötven éves köveket, téglákat, szobrokat is olvasni tudnák, akkor minden bizonnyal felhúznák a szemöldöküket azon, ha a történelmünk, akár saját életük mindennapjaiban tényleges szerepet játszó épület (mint például a Villamos Teherelosztó) helyére egy sosem volt épület másolatát akarnák felhúzni. Ha az emberek úgy éreznék, közük van épített környezetükhöz, akkor nem hagynák azt sem szó nélkül, hogy egy kortárs, minden tekintetben a mai kor igényire szabott, izgalmas új épület helyett, egy letűnk kort reprezentáló, funkcióját vesztett épület betonöntvény utánzatát kell ezután elviselniük az utcaképben, sőt talán azt is megkérdeznék, mindez kinek a pénzéből történik.

Ehhez persze új értékrendre lenne szükség, mely minden bizonnyal kérdéseket és vitákat indukálna, de ellentétben a rombolás filozófiájával a jövőbe mutat. A magyarországi épített környezet alakítását sújtó jelenlegi értékválságból hosszú lesz a kilábalás. Sok év munkájára lesz szükség egy új, az egyszerű szemlélő számára is követhető értékrend felépítéséhez, megvitatásához. Akkor is el kellene kezdeni, ha a folyamat vége túl távolinak tűnik, hogy legközelebb ne csak huszonkét bátor ember tiltakozzon majd.

Ellenkező esetben marad az építészek magányos tiltakozása saját zárt közösségük értékeinek védelmében, mely merőben eltér a magyarok többségének építészeti világképétől. A többség fejébe ugyanis már legalább egy évtizede azt sulykolják, hogy kizárólag a legalább száz esztendős esztétika való Budapest történelmi városképébe, a felújítás, az újjáépítés az egyedüli érték, jobb megszabadulni mindentől, ami ennél később született.

Fotó 1: A szerző felvétele, készült 2022 január 2-án, néhány nappal a bontás megkezdése előtt.
Látványterv: A Szentháromság téri Diplomata-ház helyére tervezett konferencia-központ látványterve. RAPA Architects / Építészfórum
Fotó 2: Azépület bontás közben, Huszonkettesek közösségi oldala

Címkék: műemlékvédelem, bontás, Laczkovics László, diplomata-ház, huszadik század építészete