Hullámzás
Egy családi ház
paricsyzoltan 2012.09.22.
Gondolatok

Lakni valahol. Egy helyen, ahol minden folyamatosan változik, de ahol mindig biztonságban szeretnénk élni. El akarunk bújni, miközben mindent látni kívánunk, azaz zárunk és nyitunk ugyanabban a pillanatban. Egyszerre vágyunk visszahúzódva magunkban lenni és a végtelen felé ellebegni.

Koncepció

A Budapest körüli település ezen részén a múlt században többnyire gyümölcsfákkal beültetett kertek, nyaralók voltak, míg mára a terület – a helyszín szépsége, rendkívüli természeti adottságai miatt – kedvelt lakóhellyé alakult. A telek többnyire egyenletesen lejtő, délnyugati tájolású, kis termőréteggel fedett sziklás, karsztvízgyűjtő területen fekszik.

A ház tömegformálása visszafogott, az utca felől inkább rejtőzködő. Az utca felől alig látható, két egymásra fektetett hasábból „faragott”, kétszintes épülethez egy hullámzó előtető vezet, mely a terep lejtését, az épülethez közeledő ember mozgásának és e mozgás intenzitásának változásait követi.

A két „hasáb” utcával párhuzamos, szélesebb tagjában található a közösségi élet tere. Az erre fektetett „hasábban” az intim terek sorakoznak. E kettő áthatásában helyeztük el a kisebb kiegészítő helyiségeket, valamint a lépcsőt. Míg a felső szinten a megérkezés felől biztosítunk bejárást, addig az alsó szint terasszal kapcsolódik a lépcsőzetes kialakítású terephez.


Műszaki adatok

Az épület tartószerkezete monolit vasbeton, melyben előtemperált légvezetékek futnak, ügyelve a hatékony energiafelhasználásra. Az épületben és környezetében olyan műszaki megoldásokat alkalmaztunk (légfűtés, léghűtés, víztisztítás és -visszaforgatás, szél- és napenergia hasznosítás stb.), melyek segítségével a ház kevéssé terheli környezetét. Az épület alacsony energiafelhasználású, passzívházhoz közeli energetikai paraméterekkel bír.

A homlokzat kialakításában meghatározó volt az épület tömbszerűsége, egységes kezelése. Ennek megfelelően a hőszigetelésre – külön lábazati sáv nélkül – öntisztuló vékonyvakolat kerül. Az épület egésze extenzív zöldtetővel fedett, mely jótékonyan befolyásolja az épület hőháztartását, a klimatikus viszonyokat.

A külső padlók vörösfenyővel, kővel, betonnal és mosott kaviccsal burkoltak. Belül a padlóra kőlap vagy pácolt, méhviasszal kezelt keményfa burkolat kerül. A külső nyílászárók háromrétegű hőszigetelő üvegezésűek, kívül fém, belül faburkolatúak. A felülvilágítók hőszigetelő üvegezéssel kiegészített fénycsatornák. A nyári felmelegedés ellen a nyílászárókat a szerkezetbe integrált hőszigetelő zsaluziával vagy redőnnyel egészítjük ki.

A lépcsőzetes kialakítású, épülethez simuló terep változatosan használható kertrészeket biztosít. Az előkert a megérkezést szolgálja, az oldalkert az alsó szinthez enged kapcsolatot, hátul a völgy felőli rész a terasznak, kis medencének és a mikroklímát kellemesen befolyásoló vizes élőhelynek ad helyet. A telek alsó részében a napenergia felhasználást segítő napkollektorok, nagyobb vízfelületű tó, növényekkel, gyeppel fedett kert található. A felszíni vizeket az épülettől eltereljük, azokat gyűjtjük, hasznosítjuk, visszaforgatjuk.


Tervezők

JAHODA és PÁRICSY Építésziroda, Budapest, www.jahodaesparicsy.hu

Felelős építész tervező: PÁRICSY Zoltán
Építészek: WITTINGER Győző, JAHODA Róbert
Építész munkatársak: PATARICZA Kristóf, ELLENRIEDER Orsolya
Statikus: ZOLTÁN Katalin
Gépész: HUCKER Csaba
Elektromos: KOVÁCS Sándor
Kerttervező: VINCZE Attila
Tűzvédelem: MIKUS Ferenc

Címkék: alacsony energiaigényű ház, családi ház, környezettudatos épület