A Jordániával foglalkozó előző cikkemben a római romvárost, Dzserash-t mutattam be, bizonyítandó, hogy nem csupán Petra az egyetlen látványossága az országnak. De természetesen Petra a fő látványosság, mely nélkül jordániai látogatás nem is képzelhető el! Hiszen nem véletlen, hogy a legtöbben Petra városára asszociálnak, ha Jordánia nevét meghallják. Ez teljesen jogos, ugyanis a kőbe faragott város egy igazi álom, mely az egész világon páratlan atmoszférával és egészen hihetetlen épített örökséggel rendelkezik.
Petra lett Jordánia első UNESCO világörökségi helyszíne még a nyolcvanas évek közepén, majd az évtized végén az aktuális Indiana Jones-film forgatásának egyik helyszíneként tört be a köztudatba. Valójában csak bő harminc évvel ezelőtt ébredt rá a világ arra, hogy milyen fenséges titkokat rejt az egyébként kiválóan védhető területre telepített egykori nabateus főváros.
Persze nem ez volt Petra első felfedezése, megtörtént ez már 1812-ben, amikor az arabul kitűnően beszélő svájci orientalista kutató, Johann Ludwig Burckhardt, arab zarándoknak beöltözve rábukkant az ősi Petra megmaradt nyomaira. Már az is egy krimibe illő jelenet, ahogy a svájci kutató egy beduin segítségét kérve bejutott a szűk szurdokon keresztül a romváros területére, ahol állítása szerint Mózes fivérének, Áron sírjának helyszínét kereste. Ha elárulta volna valós célját, menten megölik. Akkor már évszázadok óta Csipkerózsika-álmát aludta a homoktengerbe félig besüllyedt nagy múltú város. Így viszont Burckhardt jegyzeteinek és visszaemlékezéseinek köszönhetően került be a 19. század első felében Petra újra a tudományos élet vérkeringésébe. Ő volt Svájc Vámbéry Árminja, aki hasonlóképpen álruhában fedezte fel a Közel-Kelet egyes területeit, csak pár évtizeddel később, így helyesebb, ha azt mondjuk, hogy Vámbéry volt a magyar Burckhardt.
Ma már természetesen mindenféle veszély nélkül tekinthetjük meg a látnivalókat, ha a hiénaként ránk-ránk csapó, önmagukat idegenvezetőnek nevező arabokat sikerül tartósan elhessegetni az utunkból. A petrai belépő ára kissé magas, de ha előzetesen kiváltjuk a Jordan Pass-t, akkor már a vízumra sincs gondunk és ezen kívül számos múzeumba, régészeti parkba beléphetünk az ország egyéb pontjain. De a látnivalók minden jordán dínárért kárpótolnak! Petra leglényegesebb látnivalói egy nap alatt kényelmesen megtekinthetőek, 12-15 km-es gyalogolással azért számolnunk kell, meg van némi szintkülönbség is. A kitartóbb túrázók többnapos jegyet válthatnak és a főiránytól távolabbi helyszíneket is felfedezhetnek barangolásuk során.
De mitől olyan különleges Petra romvárosa, miért válhatott világhíres látványossággá? Ha egészen a bibliai időkig megyünk vissza, a hagyomány szerint az egyik itteni sziklából fakasztott vizet Mózes, a zsidó nép vándorlása során. Innen eredhet a város római neve is, Péter-Petra, mint kőszikla. Kr. e. 1200 körül az edomiták telepedtek meg itt, de a város legigézőbb periódusa a nabateus törzs Kr. e. 312-ben történt megérkezésével kezdődött. A Nabateus Királyság fénykora a Kr. e. 1. századtól a Kr. u. 2. század elejéig terjed. Kereskedelmi kapcsolataiknak köszönhetően igen nagy befolyásra tettek szert és a korban kimagasló infrastruktúrát építettek ki. Traianus császár uralkodása alatt, Kr. u. 106-ban a rómaiak elfoglalták a várost és az egész hozzá tartozó területtel együtt Arabia provinciához csatolták. A lassú hanyatlás már ekkor megkezdődött, de nem is igazán az impériumváltások, hanem a többszöri földrengések rázták meg alapjaiban a települést. Az 551-ben bekövetkezett pusztító földrengést követően a település lakhatatlanná és lakatlanná vált.
A nabateus népet körüllengő misztikus homály, a sok évszázadra titokba burkolózó város és a felfedezett csodálatos épített örökség együttesen játszhatott szerepet a Petra körül kialakult rajongásban.
Már maga a bejutás is egy kaland. Reggeli ködben indulunk, ami szerencsére hamar feszáll. Február legelején gyakorlatilag két kezünkön megszámlálhatjuk a turistákat. Egy szűk szurdokvölgy, a Szík másfél kilométeres kőfolyosója vezet el az első és talán legismertebb kőbe vájt homlokzathoz, a Fáraó Kincsesházához, mely sem fáraót, sem kincset nem rejt, de a sziklába felülről lefelé bevájt kétezer éves, remekül karbantartott homlokzata örökre a látogató emlékezetébe ég. Az utunk legtávolabbi pontján lévő ún. kolostor épülete hasonló kialakítású.
De míg ide elérünk, megtekintjük az egykori belváros épületeinek romjait: a színházat, az oszlopok utcáját és a különböző korokból származó templomromokat, mivel a nabateusok korszakát egy római, majd egy bizánci korszak váltotta fel, mígnem a földrengések végleg lakhatatlanná tették a pompázatos települést. Az egykori városközponttól egészen a kolostorig egy kedves kutya szegődik nyomunkba, zokszó nélkül kaptat fel az emelkedőn, majd visszafelé sem marad el mögöttünk. Kora délutánra a kissé morcos idő szebb arcát mutatja, köröskörül fekete felhők, de néha kisüt a nap és arany ragyogásba borítja a nekropoliszban lévő síremlékeket, amelyekhez külön ösvény vezet fel.
Mai szemmel is hihetetlen látványt nyújtanak a rózsaszín homokkőbe vésett homlokzatok, amelyeket fentről lefelé készítettek alkotóik, akik a különböző egyiptomi és hellenisztikus befolyás ismeretéről, valamint az építészet és szobrászat olyan magas fokú műveléséről adnak tanúbizonyságot, ami egyszerűen példátlan az építészet történetében.
Sétánk során több helyen láttunk régészeti feltárásokat a romváros területén, ami azt jelzi, hogy van szándék a város régi pompájának visszaállítására, ami a már meglévő népszerűség mellett újabb turista-vonzerőt jelenthet, hiszen 10-20 év múlva is újdonságok sorát szemlélheti meg már az is, aki járt erre korábban.
/folyt. köv./
A Szerző fényképfelvételeivel