Peter Zumthor kapja a Royal Gold Medal-t
sebesp 2012.09.28.
„Miért, eddig még nem volt meg neki?” –kérdezhetnénk hír hallatán…

Peter Zumthor 1943-ban született Bázelben, bútorasztalosnak tanult apja műhelyében. Később a Bázelben a Kunstgewerbeschule-ban majd New Yorkban a Pratt Institute-ban folytatott építészeti tanulmányokat. Legismertebb munkái között a svájci Vals-ban felépült „Therme”fürdőépületet és a 2011-es londoni Serpentine Pavilion-t tartják számon. Jelenleg első angliai állandó épületén, a devoni Chivelstone faluban épülő „The Secular Retreat”-on dolgozik, mely 2014-ben készül el a Living Architecture sorozatának keretében.

Angela Brady, a RIBA elnöke arról tájékoztatott, hogy mind a hat kiválasztott jelölt írásait és munkájának hatását tanulmányozták, de egyik sem emelkedett ki egyértelműen a többiek közül. Végül tegnap Londonban több órás vita után meghozta döntését a zsűri a RIBA 2013-as díjának odaítéléséről. Zumthort teljes alkotói pályája alapján választották ki a díjra, melyet2013 február 13-án adnak majd át.

Forrás: bdonline

 

Korábbi cikkeink:

Emlékmű a boszorkányüldözés áldozatainak - az alkotók: Peter Zumthor és Louise Bourgeois

Megérkeztek az első képek Zumthor londoni pavilonjáról

Címkék: Egyesült Királyság, Peter Zumthor, RIBA