Rangidős brémai polgár
Katona Vilmos 2017.10.17.
Hogy kell egy banképületnek kinéznie? – teszi fel a kérdést Adam Caruso Bréma történeti belvárosába tervezett, mértéktartó épülete kapcsán. A pénzintézet téglából szőtt, elegáns öltözetében kétségtelenül úgy fest, mint egy rangidős polgár a városi elöljárók között. A tervért Carusót idén a Fritz Höger-díj legmagasabb kitüntetésével jutalmazták.

A brémai Landesbank igazgatósági épületének helyszíne egy közösségi tér, amelyre az intézet elkerülhetetlenül kivetíti önmagát. Bréma templomokkal zsúfolt történeti belvárosának szövete a dóm központi elhelyezkedésű románkori tornyától a virágárus tér sarkán álló kis házikókig változatos képet mutat. Ezek közt a pénzintézet épülete úgy fest, mint egy rangidős polgár a városi elöljárók között. Mivel a középkori városháza és a dóm közvetlen szomszédja, a tervezők nem akarták túlzottan felhívni a figyelmet rá. Olyan épületet képzeltek el, amelynek mértéktartó, de minőségi az öltözete. Szemük előtt egy elegánsan nyitott, kellően őszinte homlokzat lebegett.   

A terv az észak-európai expresszív téglaépítészet hagyományát folytatja, ahol megszokott, hogy a házakat sötét-tömör klinkertéglából épített pillérek, támfalak és ornamentális frízek sűrűn szőtt kőművestextúrába öltöztetik. Az épület homlokzatának függélyes karaktere egyszerre monolitikus és könnyed, ami utal a brémai városháza és a vámház Weser-menti reneszánsz stílusára, másrészt a minőséget és takarékosságot manifesztáló Hanza-városok tradíciójára. Az igazgatósági irodához és a banki fogadópulthoz vezető bejáratot a külső fal vertikális faktúrájába illeszkedő hangsúlyos téglakapu jelöli.

A bank arculatát a homlokzaton kívül az épület közös használatú enteriőrje és belső térszerkezete együtt alakítja. A ház közepén egy méretes udvar található, amely az egyszerűség és nagyvonalúság imázsát festik a tulajdonos intézményről. Az új központi tér az égre nyílik, padlószintje pedig az utcai burkolatéval egyezik. Az udvar félig publikus, az igazgatósági iroda előcsarnokaként fogható fel. Az épület rugalmas kialakítása miatt az egyéni irodák zöme az utcára vagy a belső udvarra tekint, mindegyik saját ablakon át. A grandiózus személyzeti étterem és a privátügyfelek számára fenntartott konzultációs szobák a legfelső emeleten találhatók, ahol az ötszáz tagú kezdő és tapasztalt alkalmazottak a megkülönböztetett vendégek társaságában élvezhetik Bréma nem mindennapi városképét a háztetők fölött. 

A tervért Carusót idén a kortárs téglaépítészetre figyelő Fritz Höger-díj legmagasabb kitüntetésével (Grand Prix) jutalmazták.  

 

Építész: Caruso St. John Architects
Megrendelő: Bremer Landesbank
Építés éve: 2011–2016

Forrás: carusostjohn.com

Címkék: bank, Bréma, Caruso St. John Architects, Fritz Höger-díj, homlokzat, köztér, Landesbank, tégla