Városi Szalon (régi házak, új történetek)
A Városi Platform új beszélgetéssorozata – „Városi Szalon” – több mint háromszáz éves európai hagyományt fogalmazott újra 2026. június 11-én a W Budapest épületében. A felvilágosodás korában jelent meg az igény olyan térre, ahol nem a cím, nem a vagyon, hanem a gondolat számít, és ebből született meg a szalon: társasági találkozóhely, szellemi műhely, véleményformáló fórum. A 17. század elején lett mintaadó: írók, filozófusok, művészek, tudósok találkoztak ott, és a házigazda választotta ki a vendégeket. A 18. századra már külön irodalmi, művészeti, tudományos szalonok alakultak ki. A történeti szalon célja az volt, hogy egy asztal körül összegyűljenek azok, akiket ugyanaz a kérdés foglalkoztat. Egy szakmai felvezetés után a beszélgetés az adott témában talán fontosabb is volt az előadottnál.
Bihari Krisztina szervezésében a „Városi Szalon” első eseményén beszélgetés még csak a meghívott szakemberek között alakulhatott ki, a nagylétszámú hallhatóság (mintegy 90 fő) nem kapcsolódhatott be a beszélgetésbe, de értékes gondolatokkal távozhatott, gondolhatta tovább a hallottakat. A szalon meghívott vendégei, szemben a nagylétszámú hallgatósággal, nem asztal körül, hanem egymás mellett ültek: Bujnovszky Tamás építészeti fotográfus [01]; Balogh Eleonóra [02] üvegművész, restaurátor szakértő; Bánáti Béla építész [03], a háziasszony Szerémi Nóra volt. (A szalon meghívóján, résztvevőként még Fűri Judit [04] művész-restaurátor, szerepelt, aki sajnos nem tudott munkája miatt eljönni.) Szerémi Nóra szerepe volt a három látszólag egymástól talán távol álló szakmai képviselőit faggatni arról, hogy mit látnak egy régi épületben, mit keresnek egy épület felújításakor, mit keres egy restaurátor a falak között, hogyan vesz észre „valamit” egy fotográfus abból, ami mellett mi nap mint nap elmegyünk – mindezt a szecesszió jegyében.
A helyszín, a W Budapest Hotel, az egykori Balettintézet, mely megtervezésére Lechner Ödön kapott megbízást 1881-ben az Államvasutak Nyugdíjintézetétől, és Pártos Gyulával tervezett meg. A Drechsler-palota [05] néven emlegetett neoreneszánsz stílusú épületből Bánáti Béla tervei alapján lett szálloda. Elmondta, sőt dián bemutatta, hogy a palotát elkészültekor az Operaház méltó párjának nevezték. A hajdani Sugár út – ma Andrássy út – egységes tervezői szemléletéhez alkalmazkodott Lechner mégis eltérőt alkotott: a többiek tervei az olasz reneszánsz szellemében formálódtak, ő pedig, aki korábban egy párizsi irodában dolgozott és műemlékek rekonstrukciójával foglalkozott, a francia reneszánszból vett át részleteket. A két épület és a „Sugár út/Andrássy út” V. Lajos: a francia reprezentatív városépítészet előképe szerint; tengelyek, terek, paloták rendje alakult ki.
Miért aktuális a szecesszió ma Magyarországon?
A szecesszió Magyarországon sajátos magyar tudatos kulturális program. A XIX. század végén a magyar művészek és építészek arra keresték a választ, hogyan lehet a nemzetközi művészeti irányzatokhoz kapcsolódni nem akadémista módon, hanem saját, magyar karakterű építészetet és tárgykultúrát létrehozni. Egyedi önálló útkereséssel, a népművészet motívumainak átvételével, a keleti eredet keresésével, az új anyagok és technikák alkalmazásával. Lechner Ödön épületei ma is többek egy-egy épületnél, a kulturális önkifejezés példái.
A szecesszió aktualitása részben éppen ebben rejlik. A XXI. század építészei hasonló kérdésekkel szembesülnek: miként lehet a globális építészeti trendek világában helyi identitást megfogalmazni? Hogyan lehet a hagyományt korszerű eszközökkel tovább gondolni? Hogyan kapcsolható össze a kézműves tudás, a művészet és a technológia?
„A szecesszió ma nem mint követendő stílus aktuális, hanem mint példa arra, hogyan lehet egy nemzetközi kulturális áramlatot saját hagyományaink és értékeink felől újraértelmezni.”
Itt, ezen ponton kapcsolódott a beszélgetésbe az üvegrestaurátor, üvegművész mondandója, hiszen a szecessziós épületeken számos társművész, így például Róth Miksa munkái is megjelentek, de a festők, asztalosok, bútorkészítők is részesei voltak az alkotásnak.
A korszak reprezentatív épületeiben a színes üvegablakok a téralakítás tudatos eszközei, díszítőelemei. A beáramló fény színe, iránya és intenzitása ugyanúgy része lett az építészeti kompozíciónak, mint a homlokzat vagy a belső tér kialakítása. A történeti üvegablakok különböző színű üvegdarabokból készültek, amelyeket ólom- vagy ónprofilok fogtak össze egységes szerkezetté. A fémhálózat nemcsak statikai szerepet töltött be, hanem a rajzolat, a mintázat és az üvegfelület ritmusának alakításában is részt vesz. A sötétebb fémkontúrok kiemelték a színes üvegek fénylő felületeit, sajátos grafikai karaktert adva az alkotásoknak – tehát a kis részekből áll össze az egész.
Mecenatúra fontossága
A szecesszió története az alkotók mellett a megrendelők története is. A korszak nagy épületei mögött olyan mecénások álltak, akik nyitottak voltak az új művészeti törekvésekre, és hajlandók voltak jelentős összegeket fordítani az építészet, az iparművészet és a képzőművészet egységének megteremtésére. Erre jó példa az Andrássy család megrendelésére készült ebédlő, ahol az építészeti tér, a bútorzat, a falfelületek és az üvegművészet egységes műalkotássá álltak össze. A szecesszió egyik legfontosabb üzenete éppen az volt, hogy az épület nem különálló elemek együttese, hanem összművészeti alkotás.
A mecénások szerepe azonban nemcsak a létrehozásban, hanem a megőrzésben is meghatározó. Számos épület és műalkotás fennmaradása annak köszönhető, hogy egy-egy elkötelezett tulajdonos, kutató vagy civil kezdeményező felismerte az értéket, és vállalta a helyreállítás előkészítését, támogatását. A Sonnenberg-ház üvegablakainak restaurálása is ilyen példa: a helyreállítás mögött nem csupán szakmai tudás, hanem Szinger Margit [06] kitartó személyes kezdeményezése és értékvédő elkötelezettsége állt. (Margit a hallgatóság közül bekapcsolódott a beszélgetésbe. A többéves restaurálási munka Fűri Judit munkája.) A restaurálás így nem egyszerű műszaki feladat, hanem kulturális felelősségvállalás is.
A restaurátori munka
Az építészeti öregségeink, műemlékeik helyreállítása, átalakítása, rendeltetésük megváltoztatása, részletes tanulmányozással, falkutatással, minden egyes részleteinek feltárásával kezdődik. Ebben nagyon nagy szerepe van a fényképeknek, melyek megmutatják, rögzítik a mű, az alkotás különböző időbeni állapotát. Ezek a fényképek része lesz az értékvédelmi tanulmányoknak, alapja a „restaurálási terveknek”. Mind a tervezés, mind a restaurálás nagy gondosságot igényel. A restaurátori munka során azonban már nem csupán a művészi érték megőrzése a feladat. A több mint százéves üvegek állapota, a fémkapcsolatok korróziója, a felületeken kialakuló patina és a korábbi javítások nyomainak értékelése egyaránt része a helyreállításnak. A restaurátor ilyenkor nem új művet készít, hanem az eredeti alkotás anyagát, szerkezetét és történetét igyekszik megőrizni a következő generációk számára.
A szecesszió összművészeti szemléletében az üveg ugyanúgy alkotóeleme volt az épületnek, mint a falfestés, a bútor, a kovácsoltvas vagy a kerámia. Ez a szemlélet tette lehetővé, hogy Lechner épületeiben, Róth Miksa üvegablakaiban vagy a korszak iparművészeti alkotásaiban a különböző művészeti ágak egységes egésszé álljanak össze.
* * * * *
A cikkhez kapcsolódó fényképek a szerző felvételei, többsége nem a szalonbeszélgetésen készült. Az itt bemutatott épületfotók, részletfelvételek és üvegművészeti alkotások különböző helyszíneken készültek, részben Bánáti Béla építész és Fűri Judit művész-restaurátor segítségével. A restaurálás világába betekintést adó tervlap Balogh Eleonóra üvegművész-restaurátor munkája, amely az Iparművészeti Múzeum üvegcsarnokának helyreállításához készült, és a Ráth György-villában rendezett időszaki kiállításon látható. A képek így nem egyszerű illusztrációk: a szalonban felvetett gondolatok vizuális hátterét és tágabb összefüggéseit mutatják meg.
Epilógus
Ez a cikk a szalonbeszélgetés inspirálta továbbgondolás, több mint tízéves fotógyűjtemény és kutatómunka eredménye.
Jegyzetek:
[01] Bujnovszky Tamás (1965) A Képzőművészeti Szakközépiskola elvégzése után a Bálint György újságíróiskolában és a Budapesti Média Intézetben tanult újságírás–fotóriporter szakon. Az 1990-es évek vége óta kizárólag építészeti fotográfiával foglalkozik. Számos hazai építészeti újság (Octogon, Magyar Építőművészet, Metszet, Építészfórum) állandó fotográfusa.
[02) Balogh Eleonóra (1960) Ferenczy Noémi-díjas üvegművész, restaurátor, műemléki restaurátor szakértő. 1982 és 1987 között a Magyar Iparművészeti Főiskola hallgatója volt. 1989-ben szerzett mesterdiplomát, mesterei Bohus Zoltán és Horváth Márton voltak. A diploma megszerzése után fél éven át a Salgótarjáni Síküveggyár tervezője volt, azóta önálló művész, saját vállalkozásában dolgozik. Főleg az építészeti üvegművészet területén alkot.
[03] Bánáti Béla (1961) okleveles építészmérnök, a Bánáti + Hartvig Építész Iroda egyik alapítója és tulajdonosa, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Lakóépülettervezési Tanszékének oktatója. Felsőfokú tanulmányait a Budapesti Műszaki Egyetemen végzete, ahol 1985-ben diplomázott okleveles építészmérnökként. Az Eötvös Loránd Tudományegyetem Pszichológia Intézetének Mérő László által vezetett Szoft technológiai szaktanácsadó képzését 2016-ban fejezte be. 2019-ben a KÜRT Akadémia Agilis vezetés a digitális korban képzésén szerzett oklevelet. Pályáját a VÁTI Műemlékvédelmi Irodájában kezdte, ahol 1985–1991 között tervezőgyakornokként dolgozott. Ezt követően 1991-ben a Tért és Forma tervezője, majd 1991-től a PLANO Építész Iroda tulajdonosa. 1996-ban Hartvig Lajossal közösen megalapította a Bánáti + Hartvig Építész Irodát, melynek tulajdonosa, vezető építésze. Pályája kezdete óta kiemelt érdeklődést mutat a történeti épületek revitalizációja, valamint a historikus környezet és a kortárs építészet kapcsolata, együttélése iránt.
[04] Fűri Judit (1966) művész-restaurátor, üvegtervező. 1985-89: Magyar Iparművészeti Főiskola, üveg-porcelán szak, mesterei: Bohus Zoltán, Horváth Márton, Gonzales Gábor. 1993: Fiatal Iparművészek Stúdiója. Önálló üvegtervező, tervez és készít a legváltozatosabb technikákkal (ólmozott, homokfúvott, savazott, rogyasztott) térelválasztókat, falilámpákat, ablakokat. Emellett régi építészeti üvegek rekonstrukcióját végzi. Csiszolt üvegplasztikái organikus természeti formákra emlékeztetnek, néha az üveget kővel egészíti ki.
[05] Drechsler palotának is hívták, de ki volt Drechsler? A földszinten, félemeleten és az alagsorban nyílt pazar vendéglő első tulajdonosa. A Sugár-üt közönségét sörcsarnokkal, különtermekkel, játékteremmel, női szalonnal és tekepályával fogadta. Itt, a hatalmas üveg-ablakok mögött tanyázott az énekesekből, képzőművészekből, hírlapírókból szövődött Muskátli Asztaltársaság.
[06] Szinger Margit, a Belgiumból hazatérő iparművész 2021-ben vette a fejébe, hogy visszaadja régi fényét a Munkácsy Mihály utcai Sonnenberg-háznak. Öt évvel korábban vásárolt ott egy lakást, de amikor megtudta, hogy 1957-ben szétverték a házban a Róth Miksa által tervezett ólomüvegeket, és ronda drótüvegekre cserélték a lépcsőház ablakait, azt mondta: „Nem vehetnek el tőlünk mindent örökre”. (Forrás: wmn.hu)