Sziklák között
d.adel 2020.09.10.

Az alpesi körülményekhez szükséges, figyelmes mértéktartással alkotta meg eddigi talán legkülönlegesebb házát Stephan Hoinkes és Thomas Heil, amely nemcsak optikai összhangban áll környezetével, de együtt is él vele.

„A kunyhó bár a sziklákra emlékeztet, formája nem öncélú. A lejtős homlokzat nagy hóterhet is elbír, sőt, ez adja a déli oldalon elhelyezett napelemek ideális tájolását is.” – vezet rá az épület megértésének ösvényére Stephan Hoinkes építész. Az örök hóban, az ausztriai Dachstein-gleccser 2 700 méteres csúcsán apró kunyhó kínált menedéket a hegymászóknak. Az egykori tulajdonosa után Seethalerhütte-nek nevezett épület egy kis fennsíkon helyezkedett el és a klímaváltozás miatt lakhatatlanná vált. A ház pótlására kiírt pályázatot a Dreiplus Architekten ZT GmbH visszafogott, mégis feltűnően kortárs koncepcióval nyerte meg: 2018-ban elkészült épületük mintegy beleolvad a környező sziklákba. Kasia Jackowska fényképein kiválóan látszik, ahogyan korcolt fémlemez-fedése csakúgy, mint a környező a sziklák, eltérő fényviszonyokban más-más arcát mutatja: reggel aranyszínű, a délutáni napsütésben világosszürke, naplementekor pedig felragyog, hogy alkonyat után mélykékké váljon.

Alapos kutatást követően úgy döntöttek az építészek, hogy a lehető legegyszerűbb technikával, de minél jobb minőségben kell megépíteni a házat, ami jól tükröződik az alaprajzon is: monolit vasbeton pince rejti a gépészetet, míg emeleti födémei konzolosak, hogy ökológiai lábnyoma minél kisebb maradjon. Az építészek, Stephan Hoinkes és Thomas Heil meg akarták őrizni a korábbi ház menedékhely-jellegét: egyszerű szálláshely ez, amely egy pihenőteraszt, mosdót és ágyat kínál csupán a kirándulóknak. Földszintjén a bejárat, a konyha és az étkező található, két felső szintjére pedig csak délután (és csak zokniban) léphetnek be a vendégek. Itt vannak a hálószobák, valamint a személyzet lakása is, a tetőtér padlóját emellett teljes hosszában matracokkal fedték. Az első és a második emelet szobáinak festői tájat tükröző mesebeli ablakai emeletes ágyakra nyílnak.

Az épület szerkezete egyszerű és hatékony: favázra szerelt, előre gyártott falemezekből áll, farost szigetelése pedig a barátságos, nyersfával burkolt hálószobák átszellőzését is segíti. A VELUX tetőablakokat a homlokfalra szerelték, amelyek így kissé kiállnak a sík felületből. Ennek eredménye egy különleges árnyjáték, elhelyezésük mégsem dekorációs célt szolgál, a szerkezet sajátja. Éppígy tudatos a homlokzat alumínium burkolatának cink bevonata – ez bizonyult ugyanis a legidőtállóbbnak a szélsőséges körülmények között. Tervezői a kiváló hőszigetelés és kilátás érdekében VELUX GPL panorámaablakot és felső kilincses GGL prémium tetőablakokat választottak. Így sikerült maximálni a bejutó napfény mennyiségét, a VELUX ThermoTechnology™ hőszigetelési rendszer– plusz EPS hőszigetelés a tok és a szárny csatlakozásainál – az extrém hidegben is megfelelő védelmet biztosít. Az ablakok innovativitását erősíti, hogy a használt EPS hőszigetelő anyag 100% - ban újrahasznosítható. A beépített szellőző emellett a ház levegőjének frissen tartásához is érdemben járul hozzá.

Minden apró részlet a funkcionalitás szolgálatában áll, a különleges környezet pedig az építőelemek innovatív használatára sarkallta a tervezőket: az egyik VELUX tetőablak például az étkező teraszának kiadóablaka is. „Az épületnek tulajdonképp nincs homlokzata: újraértelmezett, aszimmetrikus sátortető fedi, mert ez védi a legjobban az épületet. A tetőablakok teljesen gyáriak, csupán az üvegezésbe került egy szelep a gáznyomás beállítására, amelyre a magasság miatt volt szükség.” – mesélte Hoinkes.

Persze a megnyitások nagyon tudatos elhelyezéséhez nem csupán a praktikum vezetett. A földszinten található három nagy ablakot egy helyi ács készítette, a lehető legjobban igazítva őket a mellettük lévő VELUX tetőablakokhoz – ezeken kinézve három irányból tárul elénk a táj, az ablakok így nem csak fényforrásként szolgálnak, de megelevenednek a falat díszítő festményekként is. Mindegyik (ablak)keretben külön történet játszódik: a hálószobákban Dachstein sziklás falának töredékei látszanak, míg a földszint ablakai kinyílnak a völgy felé, felkészítve az utazókat a mindennapi élethez való visszatérésre.

(X)

Címkék: