A toledói turizmus magas színvonalon áll. Egy karszalag segítségével töredékáron megtekinthető hét olyan objektum, melyek egy logikus útvonalra felfűzve végigvezetik a látogatót a város építészettörténetének jeles fejezetein.

A sorozatunk első epizódjában már sor került az egyik stáció bemutatására. Az eredetileg Bab al-Mardum néven mecsetként, majd Fényességes Krisztus néven keresztény templomként működő, mudéjar elemekben bővelkedő apró, de építészeti jelentőségét tekintve óriási épület (https://tervlap.hu/cikk-nezet/toledo-csodai-1-resz) azonban nem egyedüli csoda a városban.

A Santa María la Blanca-zsinagóga legalább ennyire érdekes, ha a kevert stílusú, mondhatni, „transzkulturális” síkon megszületett épületek között vizsgálódunk. Mégpedig azért, mert a mai világban teljességgel elképzelhetetlen az, hogy arabok zsinagógát építsenek. Természetesen a középkor évszázadaiban sem volt ez mindennapos eset, de Toledóban mégis megtörtént.

Távol álljon tőlem, hogy a vallási türelem és tolerancia mintaképeként állítsam be az Ibériai-félszigeten történt eseményeket, mert a történelem egészét vizsgálva ez egyáltalán nem állja meg a helyét, hiszen számos esetben borzasztóan véres események történtek a különböző évszázadokban.

Pontosan emiatt érdemes kiemelni ezt a kivételes helyet és helyzetet, hogy a keresztény visszafoglalást követően akadtak olyan helyek Kasztíliában, ahol egy bizonyos időszakban nagyfokú toleranciát mutattak egymás iránt a történelem viharaiban egymás mellé sodort népek.

Ennek legszebb jele, hogy eltérő vallású népcsoportok is megtalálták a közös építészeti nyelvet, és létrejött a mudéjar stílus, ahol a keresztényeknek alávetett arab-berber építőmesterek alkottak remekműveket a keresztények számára.

Épületünk esetében ugyanezt megtették a Toledóban élő zsidók részére is, az 1180 körül emelt épület a legrégebbi még ma is álló zsinagóga azon kevesek közül, amelyek mudéjar elemeket is tartalmaznak, Spanyolország területén.

Az egykori zsinagóga, mely 1405-ben vált keresztény templommá, és vette fel a Santa María la Blanca nevet, igazán a belső terével varázsol el. A semleges homlokzat mögött arab oszlopokon és oszlopfőkön nyugvó, patkóíves árkádsorok bújnak meg, melyek a félhomályban is vakítanak fehérségükkel. A mai, rendkívül intelligensen kialakított megvilágítás csak fokozza a belső tér intimitását, és kiemeli a hosszfalak mudéjar vakolatdíszeit (yesería).

Nem is hinnénk, hogy mindez még fokozható, de csak át kell sétálnunk az épülettel szemben álló San Juan de los Reyes (a Katolikus Királyok Szent János temploma) kerengőjébe, hogy meggyőződjünk arról, mekkorát tévedtünk. Erről az épületről a sorozat harmadik, záró részében lesz szó.

Irodalom:

• Koch, Wilfried: Építészeti stílusok, Officina Nova, Budapest 1997, pp 82, 87.

/folyt. köv./
A Szerző fényképfelvételeivel