Már maga a név is egy oximoron, azaz lehetetlenség, emiatt rögtön pontosítást igényel: a jelenlegi Fényességes Krisztus-remetetemplomról van szó, mely egy korábbi korszakban Bab al-Mardum-mecset néven működött.
Ezzel máris egy lépéssel közelebb kerültünk Toledo mozgalmas és izgalmas történetéhez, mellyel kéz a kézben jár az építészettörténet rétegzett alakulása is.
Toledót 1085-ben foglalták vissza a keresztény csapatok, így új helyzet állt elő a már évszázadok óta zajló keresztény Reconquista (718 és 1492 között) folyamatában. Óriási fegyverténynek bizonyult, hogy VI. Alfonz (uralkodott 1072-1109 között) Kasztília és León királya nemcsak megszerezni, hanem megtartani is képes volt az egykori vizigót fővárost, amely a következő századokban ismételten a keresztények székhelye lett.
Kulturális szempontból pedig azt a gyümölcsöző együttélést és együtt építkezést szükséges kiemelni, amely a három monoteista vallás képviselői között létrejött e város falai között. Miközben a mozaikszerű Hispánia törésvonalain továbbra is két gyökeresen eltérő világ nézett farkasszemet egymással és ádáz csaták dúltak muzulmánok és keresztények között az elkövetkező évszázadokban is, a hátországokban viszonylagos nyugalom uralkodott mindkét térfélen.
Nem ismerünk még egy olyan várost, ahol ez a béke olyan szimbiotikussá vált volna, hogy az mindhárom vallás szempontjából az építészetben is testet öltött.
Toledó nem egyszerűen a mudéjar építészet egyik fellegvára, annál sokkal több.
A 13. században a legendás Toledói Fordítóiskolák létrejötte a legjobb példa arra, miként termékenyítette meg az arab tudás a keresztényt. Eltűnt ókori művek az arab nyelven keresztül kerültek vissza a keresztény szellemi vérkeringésbe, gondoljunk csak Arisztotelész Filozófiájára.
Az építészetben pedig egyedülálló, ahogy egymásra rétegződnek a különböző történeti korok és népek építészeti karakterisztikumai, tehát jól megfigyelhető, hogy az újabb és újabb impériumváltások nem okoztak teljes tabula rasát, nem kellett mindent lerombolni és a semmiből újra építkezni, hiszen már ott voltak az alapok.
Ha a mudéjar elemekkel gazdagon díszített Nap Kapu (Puerta del Sol) szomszédságában elhelyezkedő aprócska Fényességes Krisztus-mecset homlokzatai mögé nézünk, akkor vizigót oszlopokon és oszlopfőkön nyugvó, az arab építészetre jellemző patkóívekkel kialakított belső teret látunk. Tehát a Vizigót Királyság időszakában létrejött templom megmaradt elemeire épült fel a Bab al-Mardum-mecset a szimbolikus 999. évben. (Ez persze csak nekünk keresztényeknek szimbolikus, a muzulmánok ekkoriban 375 körül járhattak.) A Córdobai Kalifátus időszakában vagyunk, a kilencosztatú tér valamennyi kupolája különbözik egymástól és szerkezetei a córdobai Nagymecsetet idézik vissza.
Az 1085-ös visszahódítást követően az itt maradó muzulmánok lettek a mudéjarok, akik vallásukat és lakóhelyüket megőrizve a keresztények számára is építkeztek. És nem is akárhogyan, a keresztény templommá váló épület 1187-ben kibővített apszisa erről árulkodik: az arab építészetre jellemző tégla használata, a jellegzetes ívek és díszítőelemek a mudéjar-romanika legelső toledói megnyilvánulása.
Ez az épület egymagában hordozza az elmúlt 1600 év építészeti örökségét, megtalálható benne minden, ami az Ibériai félsziget históriájának lapjain fellelhető. Az egykori mecset teréből átpillantva a bővítmény irányába egészen katartikus élményt ad a mennyezetről lelógó feszület és a későromán freskók együttes látványa.
Toledóban az egyik csoda a másikat éri, legközelebb a szintén egyedülálló Santa Maria la Blanca-zsinagógával foglalkozunk, amely egy mudéjarok által épített zsinagóga volt egykoron.
/folyt. köv./
A Szerző fényképfelvételeivel
Üzenet a szerzőnek
Nyomtatás
Vissza a lap tetejére