Aki egy picit is érdeklődik az UNESCO Világörökség megszületésének körülményei iránt, annak okvetlenül el kell látogatnia Abu Szimbelbe. Ugyanis a történeti Núbia területén fekvő, ma a szudáni határhoz veszedelmesen közel megtalálható Abu Szimbel az UNESCO Világörökség Egyezmény origója.

Hogy miért? Ebben a cikkben ennek járunk utána.

Tulajdonképpen mindenről az asszuáni gát tehet, illetve annak megépítése. Józan ésszel ma is belátható és ez nem volt másként hatvan évvel ezelőtt sem, hogy a gát megépítése létfontosságú és elengedhetetlen Egyiptom biztonságos vízellátása szempontjából.

Nyilvánvalóan több ezer éves kitettségben éltek, a természet kénye-kedve szerint alakult az adott év hozama és szó szerint minden a Nílus vízállásától függött. Ennek vetett véget az asszuáni gát megépítése és ennek következtében mesterségesen felduzzasztott Nasszer-tó.

Az akkori egyiptomi elnök, Nasszer vált a tó névadójává, amely kis híján elnyelte Asszuán és Abu Szimbel Újbirodalmi építményeit.

Hogy ez nem valósult meg, az csak egy páratlan nemzetközi összefogásnak köszönhető. Világszenzáció volt, ahogy tudósok, régészek, építészek, kivitelezők, persze karöltve a nemzetközi műemlékvédelmi szakmával kitalálták és megvalósították a négy templom megmentésének metodikáját.

Az összefogáshoz nemzetközi pénzalapot teremtettek, így vált finanszírozhatóvá a 2 db asszuáni és a 2 db abu szimbeli templomépület tudományos megalapozottsággal végrehajtott szétdarabolása, módszeres beszámozása, majd már egy biztonságos helyre történő autentikus visszaépítése.

Ez egy igazi műemlékes horror-sztori, amelyről szépen beszámol az abu szimbeli látogatóközpont, ennyi év elteltével is izzadságtól gyöngyöző homlokkal bámuljuk a képsorokat és szorítunk a végrehajtás sikerességéért!

Ami természetesen megvalósult, de nem volt egyszerű menet. Több ezer darabra vágott templomok, egyenként 3 és 10 tonnás kődarabok, amelyek körülbelül 68 méteres szinttel kerültek magasabbra és kb. 210 méterrel délebbre úgy, hogy az eredeti tájolást is megtartották.

Ahogy megközelítjük a templomokat, semmi nem tűnik fel, bár ismerjük az épületek múltját, de a modern vasbeton dombépítményből szerencsére semmi sem látszik, a bravúrosan visszaépített templomok viszont régi pompájukban mosolyognak ránk.

Kezdjük meg az ismerkedést II. Ramszesz (uralk. Kr.e. 1279-1213) templomával. Négy monumentális Ramszesz-szobor ül több ezer éves méltóságteljesség súlyát hordozva, lábuknál apróbb (1,5-2 emberméretű) szobrocskákkal, melyek a kedvenc gyermeket, vagy feleséget ábrázolják, ölükben reflektorok, hogy az éjszakai megvilágítás is misztikus élményt okozzon. A bejárat fölött pedig egy féllábú Hórusz-szobor áll.

A négy szobor tulajdonképpen csak három és fél, mert a bejárat melletti bal oldali egy ókori földrengés során megsérült, és nagyon helyesen a visszaépítés során sem került helyreállításra.

A figyelmes „vájtszeműek” látni fogják a szobrok arcának oldalán a vágásnyomokat, olyan ez, mint egy jól sikerült plasztikai beavatkozás utáni műtéti heg.

De ez legyen a legnagyobb probléma.

Az épületek kívülről fenségesek, belülről misztikusak. A kőbe vésett falképek Ramszesz élettörténetét dolgozzák fel, ókori képregényes formában. Vannak békésebb és harciasabb ábrázolások is, a leghatásosabbak azok, ahol a fáraó a szíriaiakkal küzd eredményesen.

Utunk során ez volt az a templom, amely számomra a legmeghatározóbbá vált. Nem csak a művészek kreatív géniusza vált tapinthatóvá több ezer év távlatából, de a jelenkori roppant intelligens műemléki bemutatás is párját ritkítja, ahogy az alulról érkező súrlófény egy külön réteget ad a szemünk előtt zajló eseményeknek. Ez a fajta plaszticitás olyan érzetet kelt, mintha a figurák bármelyik pillanatban leugorhatnának a „kővászonról”.

A kultúrsokktól kissé megrészegülve ezen a délelőtti órán visszatérünk a napfénybe és betérünk Ramszesz felesége, Nofertári templomába.

De erről essen szó a közeli folytatásban.

Forrás: Wikipédia / Abu Szimbel-i templomok [letöltés: 2026. március 10.]
/folyt.köv./