Szokatlan kép: egy száz éve, liturgikus célra tervezett templomtérben építészeti konferencia előadásai zajlanak [1]. Fejérdy Tamás DLA, Gazzola-díjas építészmérnök, okl. műemlékvédelmi szakmérnök, c. egyetemi docens (BME), c. egyetemi tanár (Pannon Egyetem, Veszprém) a szószékről tart előadást – igaz, maga a szószék sem eredeti helyén áll. Előtte vetítővászon, mögötte Nagy Sándor ragyogó üvegmozaikja és az oltár. Talán ennél pontosabban egyetlen kép sem foglalhatná össze a konferencia egyik alapkérdését: mit jelent a változatlanság és mit a változás egy ma is élő templom életében?
A Rákócziánum kápolnájának – Rózsadombi Krisztus Király-templom – belső tere az elmúlt száz évben jelentősen változott.
Létrejöttének történeti körülményeire a név is utal: Rákóczi a magyar szabadság, Krisztus Király pedig a hit megvallásának jele. A kápolna egy konkrét rendeltetésre jött létre: egy gimnáziumhoz, ifjúságnevelő intézethez kapcsolódott. Fejérdy ezt annak példájaként mutatta be, hogy a templom nem egyetlen építészeti típust jelent. Lehet bazilika, székesegyház, plébánia vagy szerzetesi templom, illetve – mint itt – egy iskola temploma is; minden templomfajtának, használati változatnak megvan a maga alaprajzi, térbeli és funkcionális rendje. A kápolna esetében ezért az építészeti kialakítás nem választható el attól a közösségtől és intézménytől, amelynek számára készült.
A II. Vatikáni Zsinatot követő liturgia változásai közvetlenül alakították a templom építészetét és használatát is. A liturgikus változások nyomán megjelent a hívek felé forduló, „szembenéző” oltár. Ennek térbeli jelentése is van: az oltár a közösség középpontjaként, a liturgikus tér centrumaként jelenik meg. Fejérdy ugyanakkor hangsúlyozta, hogy a változás nem jelentette a régi oltárok kötelező eltávolítását. Éppen ellenkezőleg: a liturgikus és használati változtatások átgondolásakor különösen fontos, hogy a meglévő értékekhez kellő körültekintéssel és odafigyeléssel nyúljunk.
A korábbi sötét, bordó-kék tónusú kifestés, az oldalfolyosóknál – „mellékhajóknál” – álló oltárok, a háborúban elpusztult üvegablakok, valamint a szószék és az ünnepekhez kapcsolódó időszakos dekorációk egy korábbi állapot emlékei. Különösen jól mutatják a változást az üvegablakok. Az eredeti földszinti ablakok Leszkovszky György tervei alapján, Kopp Ferenc műhelyében készültek: a tizennégy ablak Krisztus keresztútjának egységes képsorát alkotta. A háborúban elpusztult üvegek helyére 1972-ben Szilágyi János homokfúvásos üvegtáblái kerültek, immár különálló szentek és történelmi személyiségek alakjaival. Az ablakok a hívek adományaiból készültek, és az adományozók nevét is megőrzik.
Árkay Aladár soha nem propagálta a „nemzeti építészetet”, és nem fogalmazott meg olyan programot, amely szerint nemzeti építészetet kívánt volna létrehozni. Árkay építészetében inkább annak a formának a keresése figyelhető meg, amely az adott korban éppen aktuális volt. Útkeresésének egyik forrásvidéke a keleti, mindenekelőtt az iszlám építészet ornamentikája és formavilága volt, mely akkor nem volt előzmények nélküli. A századforduló magyar építészetében már Lechner Ödön is a történeti stílusoktól elszakadó új formanyelvet keresett: a népművészet motívumai mellett a keleti formakincshez fordult, miközben az új anyagokat és technikákat is az építészeti kifejezés részévé tette. Korábbi írásaimban a szecesszió kapcsán ezt az útkeresést már érintettem. Árkay azonban nem egyszerűen ezt az utat folytatta. Benárd Aurél előadásában Owen Jones “Ornamentika” című mintakönyvének „Arabian” lapjai és a keleti építészet példái azt mutatták meg, milyen tág forrásvilágból meríthetett. A geometrikus és növényi ornamentika, a szín és a keleti forma nála is megjelenik, de már egy saját, folyamatosan változó építészeti nyelv részeként. A keleti ornamentika hatása nemcsak a festett felületeken érzékelhető: a mennyezet geometrikus motívumai és a hozzájuk kapcsolódó, áttört fémszerkezetű csillárok formavilága is ennek az átfogalmazott motívumkincsnek a része.
A világítás is az építészet része. A festett mennyezet geometrikus szerkesztése a monumentális, többszintes központi csillárban mintha térbeli formává válna, míg a falikarok ugyanezt a formavilágot egyszerűbb léptékben folytatják. A fényforrásokat sem rejtették el: az izzók maguk is a kompozíció részei. A csillár így a templomtér egyik meghatározó belsőépítészeti eleme.
A Rákócziánum kápolnája – Nényei szerint – a magyar liturgikus építészet egyik korai kiindulópontja. A két világháború közötti időszak a modern építészet szempontjából Magyarországon alapvetően konzervatív szellemben indult. Az elsődlegesen preferált építészeti nyelvet továbbra is a háború előtti korszakból tovább elő neostílusok jelentették. A modern építészet csak fokozatosan nyert teret: először az ipari építészetben, majd a lakóépületeknél jelent meg erőteljesebben. A modern templomépítészet elfogadása ennél is lassabban, fokozatosan következett be.
Új igény – akadályok nélküli megközelítés
A száz évvel ezelőtti épületnek ma olyan követelményeknek is meg kell felelnie, amelyekkel Árkaynak nem kellett számolnia: akadálymentes megközelítés, mosdó, korszerű használat, biztonság, fűtés. Fejérdy Péter „A tovább építés rétegei” című előadása a konferencia programjában éppen az átalakítás-bővítés kérdésköréhez kapcsolódott. A korábbi kápolna kis folyosóval kapcsolódott a kollégium épületéhez. A 2004-es átalakítás során befalazták a folyosót, kipucoltak egy rossz helyen levő vécét, készítettek egy másikat helyette, a bejárást akadálymentessé tették. A valamikori vécé helyére egy kis ablak került, elé Szűz Mária-szobor került. A nyers betonba foglalt, ferdén álló zöld üveglapok a kívülről érkező fényt a szobor mögé vezetik, mintegy kortárs mandorlát [2] rajzolva köré. Egy szükséges funkcionális átalakítás így új szakrális mikrotérrel is gazdagította a templomot. Mária szoborfülke
A felsorolt változások mögött így egy állandó kérdés rajzolódik ki:
mi változhat egy templomban, és mi az, ami rendeltetéséből és használatából következően állandó marad?
Ma előadást hallgatunk benne, holnap ismét liturgikus térként működik. A jubileumi programokban egyébként templomtörténeti előadás, kiállítás, koncert és szentmise egyaránt szerepel – vagyis a mai használat sokfélesége nem egyszeri konferenciajelenség.
A fényképek a szerző felvételei.
16. kép forrása: Magyar Iparművészet, 1928.
Jegyzetek
[1] Az elhangzott előadások:
- Salamon temploma I Csanády Gábor DLA, építész, egyetemi tanár (ÓE)
- Változatlanság és változások egy templom életében I Fejérdy Tamás DLA, Gazzola-díjas építészmérnök, okl. műemlékvédelmi szakmérnök, c. egyetemi docens (BME), c. egyetemi tanár (Pannon Egyetem, Veszprém)
- A nemzeti építészet zsákutcája? I Nényei Pál művészettörténész
- Árkay Aladár rejtett forrásai I Benárd Aurél DLA, építész, tanszékvezető egyetemi docens (ÓE)
- Modern tér, tárgyilagos tömeg I Kiss Tamás építész, egyetemi tanársegéd, doktorandusz (ÓE)
- A továbbépítés rétegei I Fejérdy Péter DLA, Ybl-díjas építész, egyetemi docens (BME)
- A templom díszítőfestéséről I Szilágyi András üvegművész, festőművész – Dr. Szilágyi András művészettörténész (MOME)
- A szomszédban (A Rákóczi Gimnázium épülete) I Keller Ferenc Ybl-díjas építész, mesteroktató
[2] mandorla: az egész alakot körülvevő, mandula formájú dicsfény, töredékes sphaira. A Maiestas Domini attriba. A fénykoszorú belső határa éles vonal. Formája kör, ellipszis v. négyszög; színe legtöbbször arany, de lehet kék-piros-zöld-sárga, kék v. zöld