Ylivieskai Szentháromság-templom
Timaffy 2022.01.18.

A Finlandia Építészeti díj, az Arkkitehtuurin Finlandia-Palkinto 2021 egyik jelöltje volt az Ylivieskában épült új templom.

Ylivieska régi történelmi fatemploma 2016-ban tragikus körülmények között leégett. A kisváros polgárait megdöbbentette és lesújtotta a látvány. A helyi plébánia gyorsan döntött, új templomra van szükség a közösség megnyugtatására és támogatására. 2018-ban nyílt építészeti pályázaton választották ki a K2S-t. Az építészeti tervezésért Kimmo Lintula, Niko Sirola és Mikko Summanen felelt.

Az ötlet az volt, hogy újragondolják a hagyományos finn templomépületet, és úgy alkossanak gyönyörű újat, hogy egyben tartós is legyen. Az egyszerű, de erőteljes épülettömeg, valamint a nyugodt és szerény homlokzatok jellegzetes nevezetességgé teszik az új templomot és harangtornyot. Az épület rugalmas belső terekkel egyesíti a templomot, a plébániatermet és az előcsarnokot.

Az ylivieskai Szentháromság-templomot (Pyhän Kolminaisuuden kirkko) 2021 tavaszán szentelték fel. Az új templomot úgy helyezték el, hogy a főbejáratot a belvárosi forgalomtól elfordították, így a nyugalmat árasztó templomkertre néz. A régi templom romjain emlékhelyet alakítottak ki elszenesedett rönkökből készült kereszttel, padokkal, az eredeti templom körvonalaival. Ennek végén áll az új, ég felé nyúló harangtorony.

Drónvideó a harangtoronyról és a templomról


Videó: Henna Rahkonen

Az új templom a tervezők szakértelmének jelentős példája. Az architektúra világos és leegyszerűsített, a formák átgondoltak, a geometria pedig szabályozott. Az anyagokat művészien választották meg: kívül a masszív téglaburkolat, belül a fa mennyezeti gerendák és meleg tónusú faburkolat egységes benyomást keltenek. A plébániaterem és a kisegítő létesítmények a gyülekezeti terem akusztikájának megzavarása nélkül kapcsolódnak az egészhez. A templom legfontosabb építőanyaga a fény, amely a tetőgerinc és az oltármélyedés bevilágító nyílásain át hatol a terembe.

A szakmai zsűri a legrangosabb finn építészeti díj, a Finlandia Építészeti díj, az Arkkitehtuurin Finlandia-Palkinto 2021-es egyik jelöltjének választotta ki.

Erről szóló írásunk: Finlandia Építészeti díj 2021

A szakmai zsűri három épületet jelöl a díjra, a végső döntést pedig mindig laikus hozza meg. 2021-ben Esa Saarinen filozófus, író, az Aalto Egyetem emeritus professzora mondta ki a végső szót.

A videón a tervezők: Kimmo Lintula, Niko Sirola és Mikko Summanen mutatják be a templomot

 

A videót a SAFA Arkkitehtiliitto készítette

A nyílt pályázatra 214 pályamű érkezett be. A hat legjobbat mutatja be a letölthető pdf-dokumentum angol és finn nyelven, sok képpel.

Az egyik legérdekesebb talán a híd nevű pályamű volt, amely a templomot a Kalajoki folyón átívelő hídra építette volna föl. Tervező: Aarti Ollila Ristola Arkkitehdit Oy. 

Anssi Lassila – aki a 2021-es Nemzetközi Építészkongresszus egyik előadója volt – pályaműve végül a megosztott harmadik díjat kapta a híddal.
Anssi Lassila templomait bemutató írásaink:

Ylivieskai Szentháromság-templom

  • Építészek: K2S Oy / Kimmo Lintula (főtervező), Niko Sirola, Mikko Summanen, Sasu Marila (projektépítész)
  • Munkacsoport: Mari Ollila, Matti Wäre, Iiro Virta, Anna Suominen, Matias Manninen
  • Kivitelező: Työyhteenliittymä Kotikirkonrakentajat
  • Alapterület: 1533 m2

Forrás: SAFA Arkkitehtiliitto, K2S, Ylivieskan Seurakunta

Címkék: templom, finn építészet, Finnország, templomépítészet