6. A rekonstrukció megkezdése – szanálás és az új városközpont első épületei
A bontási tervek1 1963-ban készültek. A tervlapokból kitűnik, hogy az épületek állapota nagyon különböző volt: míg néhány romos állapotú, lakhatatlan volt, több teljes körűen közművesített, fürdőszobás házat is lehet találni közöttük. Legtöbbjük egyemeletes lakóépület volt, földszinten üzletportállal és raktárral, 1-4 lakással. Volt közöttük több földszintes épület is, az udvarokat pedig általában tárolásra használták. Jellemzően alápincézett, a zártsorú beépítésből adódóan pedig nyeregtetős épületek voltak, általában acélgerendák közötti poroszsüveg födémmel vagy dongaboltozattal, de találni közöttük csehsüveg boltozatot, fagerenda födémet és kőből épített donga-boltozatot is, a tető ácsszerkezete pedig általában függesztőműves fedélszék, de egészen egyedi megoldások is találhatóak.
Volt közöttük húsbolt, iroda, gumijavító műhely, kisebb étkezde, papírraktár, különböző üzletek Az is fontos megoldandó feladatot jelentett, hogy a belvárosban szükséges funkciókról gondoskodjanak mind az új tervek, mind a bontás és építés közbeni átmeneti pavilonok, a központba nem való funkciókat pedig kitelepítsék, és máshol helyezzék el.
Az épületek között fontos megemlíteni a Kossuth u. 1. számút. Ez az épület a historizmus végének szecesszióba hajló stílusjegyeit hordozza. Eredetileg a Takarékpénztár bérpalotájának épült. A sokféle átalakítási és bontási terv ellenére még mindig áll, sőt, a környező sok bontás miatt az 1980-as évekre különösen felértékelődött.
A Kossuth utca végében álló, a környező épületeknél magasabb és díszesebb sarokház mind városképi, mind közlekedési szempontból fontos helyen áll. A levéltárban található 1967-es felmérési rajz szerint divatáru, cipőbolt, papírbolt, trafik, szíjgyártó, hírlapárus és virágbolt működött benne, az emeleten pedig lakások voltak. Az épülethez (és a századforduló építészetéhez) való megváltozott viszonyt jól mutatja, hogy míg ma a veszprémiek szeretik és fontos városképi elemnek tartják, az 1950-es és 1960-as évekbeli rekonstrukciós tervek sokáig a bontását szorgalmazták.
A bontás szándéka a korábbiakban ismertetett 1953-as Zsitva-féle terv után egy 1957-ben készült terven2 is megjelent. Ez még csak kismértékű átalakítást szánt a Kossuth utcának: mivel a 8-as út jelentékeny forgalma több autóbalesetet okozott az utca alsó, meredek szakaszán, a terv ennek a résznek tölcsérszerű kiszélesítését javasolja, a Takarék-pénztár Bérpalotájának bontásával, és egy, az út kanyarulatát jobban követő új épület tervezésével.
A Kossuth utca teljes átváltozása a keleti rész rekonstrukciójával kezdődött az 1960-as évek első felében. Elsőként a Rákóczi tértől északra fekvő házsort bontották el, így a térrel együtt elegendő üres terület jött létre az építkezés megkezdésére. Az első három épület a régi Rákóczi tér helyén felépült Veszprém Szálló (a mai Hotel Veszprém), az utcát keleten lezáró zöld függönyfalas épület (Megyei Pártbizottság Székháza, ma iroda- és üzletház), és az újonnan létrejött teret nyugat felől lezáró Bástya Áruház. A beépítési terv 1962-ben készült, a kivitelezés a hatvanas évek közepére fejeződött be.
Elsőként a Pártház épült meg Dul Dezső terve alapján, ismertetése 1966-ban jelent meg a Magyar Építőművészetben3. A cikk szerint az épület egyik fő érdeme a telepítés, amely egyrészt keleti és nyugati tájolású irodákat tett lehetővé, másrészt így teljes szélességében tárulhat fel a Budapest felől jövő autóútról.
Olvashatunk még a korábbi gyakorlattól eltérő, lényegesen könnyebb szerkezetek használatáról is: 12 cm vastag monolit vasbeton falváz, a homlokzat acél-üvegfal szerkezete, mindössze 12 cm vastag tégla parapetfal. A zöld üvegburkolat mellett a rövidebb homlokzatok tömör felületein, illetve az épülethez csatlakozó, a tér felől elhelyezkedő tanácsterem falain kemény mészkőlap burkolat készült, amely időtálló és nemes anyag. A cikk kiemeli mindezek mellett a hasonló épületekhez képest jóval alacsonyabb építési költséget is.
A pártház azonnal az épülő új központ szimbóluma lett, a helyi napilapban, a Naplóban gyakran mutatták be, amint különböző neves politikusokat fogadnak az épület előtt, mindannyiszor jelezve, hogy itt épül a modern, minden igénynek eleget tevő új városközpont.
A városközpont-rekonstrukció második épületét, az áruházat Hollay György és Törőcsik Sándor (LAKÓTERV), harmadik épületét, a szállodát pedig Körner József jegyzi. A Skála Áruházat bemutató cikk4 hangsúlyozza a belváros megújulását, amelynek során a főközlekedési útvonal elterelésével a Kossuth Lajos utca sétálóutcává válhat, továbbá kiemeli az áruház nagyvonalú, flexibilis eladóterét.
Kissé mentegetőzve ír azonban arról az 1960-as évek értékrendje szerint szokatlan szögtörésről, ami nem a szabálytalan telekformának, hanem városépítészeti koncepciónak, a tér formájának következménye. „Az alaprajzi idom mesterkélt eltorzítása természetesen csak alaprajzon érvényesült, a valóságban nem, így nem javít a Fő téren, de szerencsére nem sokat ront az épület funkcióján sem.” –írja a cikk szerzője. A helyi lakosság körében meglehetősen nagy érdeklődés kísérte az áruházat: lelkes tudósítást olvashatunk például a Naplóban az épület homlokzatán 1970-ben elkészült fényújságról, amelyről híreket, reklámokat és hirdetéseket olvashat az arrajáró, és amelyen összesen 5800 lámpa működik.
A megépült épületegyüttes mindent összevetve eleget tett a kor kívánalmainak, vagyis a modern épületszerkezetek, egyszerű formák, modern és időtálló építőanyagok használatának, valamint szakított a régi egyemeletes beépítéssel. Bár utóbbinak a Veszprém Szálló egyesek szerint nem tett eleget, voltak, akik kevésnek érezték a mindössze földszint plusz két emeletes épületet. Román András például bő évtizeddel később így bírálja5 az épületegyüttest: „A zajos főútra tapadó, földhözragadtan alacsony szálloda, a sematikus pártház eleve alkalmatlan arra, hogy egy veszprémnyi város központjának építészetileg megfogalmazott reprezentatív igényeit kielégítse.” Ugyanebben a cikkében írja, hogy szerencsésebb lett volna, ha az áruházat többszintesként alakítják ki, így a felsőbb emeleteken lakásokat hozhattak volna létre, gazdaságosabbá téve az épületet.
A beépítési tervet szemlélve felmerül a gondolat, hogy talán, ha itt megálltak volna, a modern város kívánalmainak is eleget téve a régi beépítési struktúra mégis menthető lehetett volna: a három új épület valamiféle egységet képez és egy jól használható, négyzetes teret határol körül, a környező házak pedig érintetlenül maradtak volna. Viszont az is látszik, hogy az új beépítés épp, hogy elfér a régi épületek határolta kis téren, és szervetlen, léptéktelen hatást kelt közöttük. Tovább folytatódott tehát a szanálás, az északkeleti szakaszon.
A szanálások során összesen 256 lakást bontottak le, tehát nem volt elhanyagolható szempont, hogy a város lakói higgyenek az új városközpontban, fontos volt, hogy érezzék, hogy valami nagyszabású és értékes komplexum létrehozásának érdekében kellett otthonaikat elhagyniuk, és vállalni a terület évekig fennálló átmeneti állapotának kényelmetlenségeit. Pap János akkori megyei párttitkár így fogalmazott 1969-es visszaemlékezésében6: „A város vezetői és a lakosság számára mindez sok áldozattal járt, amelyet szívesen vállalt mindenki a sokkal szebb és jobb reményében”.
Ehhez persze nagyban hozzájárult a helyi sajtóban folyamatosan megjelenő propaganda is: a veszprémi napilap, a Napló az építkezés szinte minden mozzanatáról tudósított, s gyakran a tördelés közben megmaradt üres foltokat is egy-egy az épülő modern várost ábrázoló fényképpel töltötték ki.
Az északi oldali sávház Márton István tervei alapján, 1971-re épült meg. A részletes rendezési terv szerint az egész északi oldalra hasonló architektúra került volna, azonban csak ez az egy épület valósult meg. A későbbiekben látni fogjuk, hogy miért.
A Magyar Építőiparban 1973-ban7 megjelent cikksorozat részletesen foglalkozik a Cserhát tömbökkel. Az 1965 óta folyó rekonstrukció fontos állomása volt ennek a „régi, korszerűtlen” városrésznek az átépítése, és újszerű volt a sétálóút kialakításának gondolata, amelyre korábban az országban csak Budapesten, a Váci utcában volt példa. Az írás kiemeli a földszinten kialakított üzletsort, mint a kereskedelmi koncepció első megvalósult ütemét. Az öntött falas, monolit gerendás szerkezetű épületben 108 lakást alakítottak ki, amelyeket három lépcsőházon keresztül, függőfolyosóról lehet megközelíteni. A lakások másfél szobásak, de egyterűvé is átalakíthatóak. Fontos, hogy az épület burkolatának megválasztásakor az időállóság volt a legfőbb szempont, így került rá az egyébként a korban igen népszerű műkő véghomlokzat- és pirogránit kerámia mellvédburkolat.
A tervező 1973-as cikkében8 kiemeli a lakások flexibilis alakíthatóságát, hiszen két szobára bontva, valamint egyterűen is használhatóak. Megjegyzi azt is, hogy a sokszor problémákat okozó vakolt felületek helyett a költségesebb, de felújítást nem igénylő hőszigetelt műkő burkolat mellett döntöttek. „Úgy gondoljuk, helyesen cselekedtünk akkor –foglalja össze-, amikor egy történelmi városrész mellett elhelyezkedő új rekonstrukciós területen, ismételten kihangsúlyozva, nem hivalkodó formai megoldásokkal kívántuk a feladatot megoldani, hanem az adott építéstechnológia figyelembe vételével a hazai építőanyag-ipar rendelkezésre álló anyagaival.” Virág Csaba ugyanebben az újságban megjelent recenziója9 is méltatja Márton István munkáját: „Nyugodt, szerény épület. Homlokzati rasztere szép arányú, anyagai tartósak, szerkezetei átgondoltak.” Jónak tartja az alkalmazott alaprajzokat is, egyedül a hátsó homlokzattal nem elégedett, úgy véli, jobb lett volna a raktárbejáratokkal tarkított oldalt egy zárt gazdasági udvarba foglalni. Az alakuló sétálóutca összképével viszont korántsem elégedett. „Amennyire örömteli, hogy mai életünk gazdasági és társadalmi fejlődésének eredményeképpen szinte összes településünk lakásállománya egy korszerűbb szinten megsokszorozódik, új ipari- és középületek épülnek, annyira sajnálnunk kell, hogy sokszor középkori utcarendszerrel felépült, sajátos, és összecsengő városképeink az új építkezések következtében széttörnek. Monoton, jellegtelen hatalmas lakó-házak, nyugati folyóiratokból jól-rosszul kilesett középületek épülnek környezetükben egymást sem tekintve, gépies „városrendezési tervek" alapján, vagy még ezeket is felrúgva.”
Tehát már a hetvenes évek elején felmerült, hogy a teljes szanálással járó rekonstrukció módszere, ha a forgalmi problémákat meg is oldja, és használható központot hoz létre, legalábbis etikai szempontok szerint támadható. Azt is hibaként említi, hogy a pártház, a szálloda és az áruház nem vesz tudomást egymásról, hiába határolnak körül egy teret, hiszen három különböző irányba néznek.
De térjünk vissza az építés idejére, akkor ugyanis még nem volt ilyen letisztult az összkép: egyrészt a 8-as út elkerülő szakasza még csak a terveken létezett, a Kossuth utcán még jelentős autósforgalom haladt keresztül. Emellett a szanálások miatt kiköltöztetett üzleteket az építkezés idejére kis, ideiglenes pavilonokban helyezték el, amelyek a régi Rákóczi tér területén álltak évekig. A 6-os számú sávház elkészültével egy időben mégis sikerült kialakítani a Bástya Áruház, a Veszprém Szálló és a pártház határolta téren a város új díszterét virágokkal, sziklakerttel és pázsittal.
Az új sávház mögött ebben az időben épültek a későbbi Cserhát lakótelep első lakóházai is, szintén komoly helyi sajtóvisszhanggal övezve. A lakótelep építése során régi, a Kossuth utcára merőleges utcák tűntek el, és a korábbi struktúrát teljes egészében felülírta az új épületraszter. Már csak régi térképek tanúskodnak a zártsorú, földszintes beépítésről, a Pacsirta, a Kőkép, a Cserhát és a Völgykút utcákról.
Utóbbi helyén létesült a Felszabadulás (ma Jutasi) út, amely később fontos terjeszkedési irányt mutatott a városnak, az 1970-es években itt épült meg a Felszabadulás úti lakótelep. Mai szemmel nézve idegenül hat a városközpontban a Cserhát-tömbök lakótelepi jellegű beépítése, a három párhuzamos, és egy, az előbbiekre merőleges földszint plusz négyemeletes sávház, valamint egy (a tervek szerint még öt) kilencemeletes pontház alkotta együttes, akkoriban azonban nagy büszkeséggel írtak róla.
Keleti irányban is folytatódott a rekonstrukció, a hatvanas évek során szűnt meg a Veszprémet Alsóörssel összekötő vasútvonal, és 1964-65-ben épült meg a buszpályaudvar Gubicza László terve alapján, mellette pedig a fedett vásárcsarnok
(folytatása következik)
Irodalom
(1) Bontási terv 7 házra a Kossuth utcában, 1963. Veszprém Megyei Levéltár
(2) VÁÉV – Kossuth utca rendezése 1957. (helyszínrajzi változatok+perspektív kép)
(3) Magyar Építőművészet 1966/1. p.24-27.
(4) Magyar Építőművészet 1966/6. p18-21.
(5) Román András: Városrekonstrukció Veszprémben Magyar Építőművészet 1979/5. p.55.
(6) Pap János: Veszprém a korszerű városépítés útján Városépítés 1969/3., Előszó
(7) Magyar Építőipar 1973/4-5.
(8) Márton István: Lakóépület, Városközpont, Veszprém Magyar Építőművészet 1973/3. p.24-26.
(9) Virág Csaba: Recenzió Magyar Építőművészet 1973/3. p.27.
Üzenet a szerzőnek
Nyomtatás
Vissza a lap tetejére
