Veszprém már a bronzkorban lakott terület volt, és nemzetünk történetének kezdete óta jelentős település: a királynék városa, majd erődített középkori település, barokk egyházi központ. Népességszámának jelentős növekedése a XX. század elején jelentkezett, majd a második világháború utáni nagy építkezések fontos színhelyévé vált. A huszadik századi épület- és várostervezés minden jelentősebb mozzanatának nyomát magán viseli.
1. A központ szerepe a város életében
Az útikönyvek számára Veszprém gyakran egyenlő a Várnegyeddel. Erre kíváncsiak a turisták, akik az előre elképzelt képet keresik és várják: ismert épületeket, rendezvényeket, sétálóutcát fagylaltossal és képeslapárussal. Itt egy félórás séta alatt koncentráltan kapják azt, amit egy nagy múltú várostól (joggal) elvárnak: Szentháromság-teret, székesegyházat, műemlékek, múzeumok és köztéri szobrok sorát, s nem utolsó sorban gyönyörű kilátást a városra. A turisták számára tehát kétségkívül itt van Veszprém központja. De mi is a városközpont, és milyen szerepe lehet a település életében?
A város minden esetben központja köré szerveződik. Míg egyik lakó- vagy ipari övezet olyan, mint a másik, a központ valami különleges, kulturális és társadalmi sűrűsödési pont, amely az egész városra kiterjedő szervezőerővel bír. A központ arculatteremtő: önmagán hordozza mindazon jegyeket, amelyekről a várost felismerjük és megkülönböztetjük a többi várostól. A központ gyakran egy történeti épület köré szerveződő tér, gondoljunk csak a pécsi vagy a szegedi Dómra, a debreceni református nagytemplomra vagy a kecskeméti városházára, máskor mesterségesen kialakított bevásárlóutca, ilyen például Tatabánya vagy Ajka központja. Ezen kívül mindennapi életünknek is fontos helyszíne, itt van a középületek jelentős hányada, városháza, könyvtár, művelődési ház, bankok, irodák.
„A városközpontban voltaképpen a város lényege, eszenciája sűrűsödik és kap térbeli kereteket, vizuális formát.”
Így fogalmaz Granasztói Pál 1962-es, a történeti városközpontokkal foglalkozó írásában1. Kiemeli, hogy a városközpont a társasági élet, a találkozások fontos helyszíne: lakhat az ember külvárosban, kertvárosi környezetben, a szórakozás, vásárlás, a társadalmi élet mindenképp a városközponthoz kötődik. A városközpont kialakításában viszont ezáltal a felelősség is sokkal nagyobb, hiszen a központ egy város arculatának, külső megítélésének igen fontos eleme. „A városközpontban építészetileg is az jelenik meg, ami a város egyik leglényegesebb jegye: a kontinuitás, a múltból eredés és továbbélés a jövő felé.”
2. A falakon túli város, a településközpont elválása a Várnegyedtől
A város első jelentős átépítése a török idők után következett be, de ez még csak a Várhegyet érintette: ekkor alakult ki a barokk várnegyed, annak máig jelentős egyházi épületeivel, mint a román kori alapokon nyugvó Szent Mihály Székesegyház, a Ferences templom, a Fellner Jakab tervezte Érseki Palota, illetve a Szentháromság szobor.
Akkoriban a Vár és a hegyoldal, valamint körben a Séd-patak völgyének házai alkották a várost. Azonban hamar szűknek bizonyult ez a terület, és a középpont fokozatosan kiszorult a Várból. A terület földrajzi adottsága, rendkívüli domborzati tagoltsága, valamint a Várhegy ezen belül is kiemelkedő pozíciója nem tette lehetővé, hogy a Vár, mint geometriai középpont körül koncentrikusan nőjön a város, ezért a várból levezető egyetlen könnyen járható út mentén épültek a XVIII. század második felének és a XIX. századnak a középületei. Csak néhány fontosabbat kiemelve ezek közül: a késő barokk stílusú református templom (1784) és a Kapuváry-ház (1793, később városháza, ma irodaház), a romantikus stílusú Angolkisasszonyok temploma és zárdája (1860), a neoreneszánsz Megyeháza (1887), a Püspöki Jószágkormányzóság épülete (1902, ma Eötvös Károly Megyei Könyvtár).
A Várhegy szűkössége mellett nehézkes megközelíthetősége is nagyban hozzájárult ahhoz, hogy a mindennapi élet színterei már a XIX. században sem itt, hanem mindinkább a lenti területeken voltak. Új lakóterületek is kialakultak a környező dombokon és völgyekben, mint a Cserhát, a Buhim, a Jeruzsálemhegy, a Temetőhegy. A vasút 1872-ben érte el a várost, ekkor épült a Székesfehérvár–Celldömölk vasútvonal részeként a külső (északi) pályaudvar. A különböző településekről jövő utak a mai Óváros téren futottak össze, ahonnan a Várba felvezető útvonal indult, így ez hamar fontos találkozóhellyé vált a városban, itt épült 1857-ben az a banképület, amely 1990 óta a Városházának ad otthont. Ezen a területen tartották a hetipiacot, 1907–10 között két tömböt bontottak le a szabad terület növelése érdekében.
A közlekedés szempontjából nagyon jó fekvésű Kossuth utca jelentősége a XIX. század elejétől kezdődően nőtt meg, és a század közepére a város kereskedelmi centrumává vált. Itt jött létre a Búzapiac, a Kossuth utca és a tőle délre haladó Szabadi utca között, hiszen a Bakonyból és a Mezőföldről jövő utak itt találkoztak. A piacon elsősorban terményt, nyersanyagokat és kisiparos termékeket árusítottak. A közelben, a Palotai út északi részéhez kapcsolódóan épült meg 1906-ban a Veszprémet a Balaton-parti településekkel összekötő vasútvonalhoz tartozó belső pályaudvar.
A Kossuth utca korabeli megnevezése Palotai út volt, mai nevét 1894-ben kapta. Itt folyt a mindennapi élet, ezen a kirakatportálokkal és cégérekkel teli, nyüzsgő utcán, míg a Vár már inkább a történelem emlékeinek őrzője volt, ahová jószerivel csak ünnepnapon jártak fel. Domborzat tekintetében a Kossuth utca sem volt kedvezőbb, különösen alsó, igen meredek (8,2 %-os) lejtője – de ebben az időben, a nagyobb sebességű gépkocsik megjelenése előtt, ez még nem okozott problémát.
Beépítés tekintetében a Kossuth utca városias képet mutatott: jellemzően a kereskedőréteg földszintes és egyemeletes, a földszinten üzletportálos lakóépületei álltak itt zártsorú rendben, s ebbe a rendbe illeszkedett a (jelentősen átalakítva) még ma is álló késő barokk evangélikus templom. A környező kisebb utcák rendezetlen kisvárosias, kijjebb haladva pedig egyre inkább falusias képet mutattak. A Kossuth utca tehát, akárcsak ma, ekkor is határterületen helyezkedett el: a nagy múltú történelmi mag és az alakuló új közigazgatási központ, valamint a kisházas lakónegyed határán.
A Kossuth utca nyugati végéhez csatlakozóan a keleti és nyugati városrész kapcsolatának javítására új utat létesített Óváry Ferenc 1907-ben (ma az ő nevét viseli ez az út), amely mentén 1908-ban megnyílt a Medgyaszay István tervezte színház. Az első világháborút követően 1925-ben épült a ma Laczkó Dezső nevét viselő múzeum, szintén Medgyaszay István terve alapján.
Az 1930-as években, Szent István király halálának 900 éves évfordulójára készülve régészeti kutatások kezdődtek a Várnegyedben, ekkor tárták fel a Gizella-kápolnát és a Várkutat, valamint ekkor restaurálták a Vár alatti völgyben lévő domonkos apácakolostor romjait. A Szent Margitról elnevezett neobarokk templom is ekkor épült a város északi részén, új terjeszkedési irányt kijelölve.
Igazán jelentős városépítészeti és közlekedési fejlődést a 8-as főközlekedési útvonal veszprémi szakaszának megépítése jelentett 1937-38-ban. Ez becsatlakoztatta a várost az országos közúti hálózatba és ennek keretében épült meg a Szent István völgyhíd (Viadukt) is, amely áthidalva a Betekints-völgyet, közvetlen kapcsolatot létesített a Jeruzsálemhegy és a völgyön túl elhelyezkedő terület (a mai Dózsaváros) között, új lakóterületek létrehozását lehetővé téve.
A 8-as út megépülését követően már néhány éven belül – a gépkocsik számának növekedtével – megmutatkoztak a domborzat és a nyomvonal kialakítása okozta problémák. A II. világháborút követően igen hamar, már 1947-ben elkészült a város rendezési, fejlesztési terve2. Nagymihály Ferenc rámutat, hogy a 8-as út „úgy kanyarulati, mint emelkedési és szélességi viszonyait illetően súlyos hibákat szenved, és sem a gyorshajtás, sem pedig a forgalombiztonság igényeit közelről sem elégíti ki”. Kiemeli, hogy számos gépkocsi-szerencsétlenséget okoz az általános helyen 15 méter széles Kossuth utca aljának (éppen legmeredekebb részének) leszűkülése11 méterre, ezért elkerülő út építését szorgalmazza: a megfelelő nyomvonalat Jutaspuszta felé, északon, a Temetőhegy megkerülésével képzeli el, így a főút csak a Viadukt előtt csatlakozna vissza az eredeti vonalra.
Nagymihály Ferenc tanulmányterve – noha sok és sokféle további terv követte, még mielőtt bármi is megépült volna belőle –, több szempontból is érdekes, megszívelendő gondolatokat tartalmaz: hangsúlyozza a várostervezés fontosságát és a város összképét tartja szem előtt. Úgy vélekedik, hogy a város egységét mindennél fontosabb megtartani, máskülönben az „önmagukban sikerült létesítmények” esetleg olyan helyre kerülnek, amelyek helyén városrendezési szempontból más funkciójú épületnek lenne helye, illetve közműproblémákat, szűk utcákat, bántó városképet eredményezhetnek.
Gondolkodásmódjában még nem jelentkezik a következő évtizedek nagyra törő, konok mindent eltörölni akarása. Így fogalmazza meg a várostervezés fő szabályát: „a legegyszerűbb városalkotó elem megépítésével is tekintettel kell lenni arra, hogy az új építmény beleilleszkedjék környezetébe”. Ennek eszközei között említi például a párkánymagasság tartását, a tetőformák egységességét, a kerítéseknek, a beépítés jellegének, az utcai műtárgyak elhelyezésének harmóniáját, a gyakran nagyon meredek vonalvezetésű utcákban a szintkülönbségek egyenletes, nyugodt kiegyenlítését.
A háború alatt a városnak csak néhány épülete semmisült meg, viszont a megsérült házak száma így is magas volt, a tanulmányban közölt 1947-es adat szerint 190-re tehető a romházak száma, amely 76%-ot tett ki. Ez jó alapul szolgált egy a korábbiaknál jóval átfogóbb belváros-rendezési terv létrehozásához, mert egyre több lakásra volt szükség, a népességszám növekedett. A város lakosságának 40%-a ekkor már az iparból élt, és Nagymihály további növekedéssel számolt.
Kiemelte emellett a Bakony és a Balaton közelségét is: úgy vélte, hogy Veszprém lehetne a térség kulturális és sportéletének központja. Tanulmányában megjegyzi, hogy az összes lakóépület egyharmada 1920 után épült, ezért további területek kijelölésének látja egyre sürgetőbb szükségét. A népességszám növekedésével természetesen új közintézmények is szükségessé válnak. A növekvő lakosság többek között új kórházat, iskolát, ipariskolát, piacteret, templomokat, postahivatalt igényel.
Az új középületek tervezése kapcsán így ír: „A helyes városrendezés el nem képzelhető a középületek helyének kijelölése nélkül, éspedig 50-60 évig előre elképzelve a város fejlődését. Csak így érhetjük el, hogy a középületeknek biztosítsuk a legmegfelelőbb helyet. Eddig a középületek elhelyezése ötletszerűen történt, és így nem kerültek a középületek megfelelő környezetbe, és nem alakulhattak ki képszerű hatások.”
Rendkívül egyszerű és közérthető nyelven fogalmazza meg a műemléki környezetben történő építkezés máig érvényes szabályát:
„Nem a műemlékekkel azonos vagy hasonló stílus kialakítására, hanem a magasság, a tömeg, a tagoltság és a szín harmóniájára kell törekedni. Az építési anyagok és szerkezetek megváltozása szükségképpen új architektúrát jelent, amely a régi épületek restaurálásánál, bővítésénél mindig érvényesült. Így keletkeztek azok az érdekes műemlékek, melyek a román, gót, reneszánsz és barokk stílus nyomait hordozzák magukon anélkül, hogy diszharmóniát ébresztenének a szemlélőben.
(folytatás)
Irodalom
(1) Granasztói Pál: Történeti városközpontjaink főbb városépítészeti problémái Magyar Építőművészet 1962/1.
(2) Nagymihály Ferenc: Veszprém város rendezési terve, városfejlesztés, 1947. Veszprém Megyei Levéltár
1. rész
2. rész
3. rész
4. rész
5. rész