Ebben a nyolcrészesre tervezett sorozatban különböző dél-európai (Spanyolország, Portugália, Olaszország) országokba kalauzolom a kedves Olvasót, hogy szubjektív válogatásomban bemutathassam a földrészen található kedvenc épületeimet és városaimat.
II. Erzsébet királynő hét évtizes uralkodása alatt sokat változott az építészet. Ekkora időtávlat már az építészetben is történelminek számít, lássunk néhány példát a brit építészet alakulására az ötvenes évektől napjainkig.
Ebben a sorozatban olyan pécsi homlokzatokat mutatok be, melyek megítélésem szerint pozitív irányban fejlődtek a homlokzati felújítást követően. A rendelkezésre álló korábbi utcaképpel összehasonlítva a jelenlegi állapotokat megtekintve egyértelműen látható a fejlődés.
A Finnországban felépült Art Sauna a finn szaunakultúrát integrálja a művészet, a természet és az építészet élményébe. A Finnlandia Építészeti Díjra jelölt épületet a nemzetközileg elismert építésztrió, Héctor Mendoza, Mara Partida és Boris Bežan tervezte.
A Van Leer Sörgyár irodaépület továbbra is nagyszerűen néz ki Amstelveenben, hiszen az épületet 1998-ban az eredeti tervek alapján teljesen felújították. Breuer tervezése időtlenné vált.
Manapság az utazás hétköznapi eseménnyé vált, egyes vélemények szerint talán túlságosan is. Szingapúrban úgy gondolták, ki kell mozdulni a repülőterek biztonság vezérelte monoton rutinjából, és egy különleges attrakcióval újra ünneppé emelni az elindulást és a megérkezést.
Ebben a nyolcrészesre tervezett sorozatban különböző dél-európai (Spanyolország, Portugália, Olaszország) országokba kalauzolom a kedves Olvasót, hogy szubjektív válogatásomban bemutathassam a földrészen található kedvenc épületeimet és városaimat.
1956-ban Breuer lehetőséget kapott, hogy megtervezze az Egyesült Államok Nagykövetségét Hágában. Az épület egyik célja az volt, hogy az amerikai modern építészetet bemutassák az európai közönség számára.
A Dél-angliai Stonehenge, az őskori kőkör, vagy másképp a druida kultuszhely mintájára a 77-es számú Georgiai Highway közelében, egy kopár dombtetőn, 230 méter tengerszint feletti magasságban az óriási gránittömbökből álló, grandiózus emlékművet Amerikai Stonehenge-nek nevezik.
Herzog & de Meuron dinamikus játékossággal tört be London égbe nyúló irodanegyedébe.
Ebben a sorozatban olyan pécsi homlokzatokat mutatok be, melyek megítélésem szerint pozitívan változtak a homlokzati felújítást követően. A rendelkezésre álló korábbi utcaképpel összehasonlítva a jelenlegi állapotokat egyértelműen látható a fejlődés.
A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem 2021. szeptember 3-án, az 1782-es alapítástól számított 240. tanév kezdetén bejelentette, hogy Látogatóközpontot létesít.
Fenntarthatóság a készülő új építési törvényben: a jövő gyakorlata – Öko-logikus Építészet 2023. május 30., Győr (MÉK 2 pont)
Fenntarthatóság a készülő új építési törvényben: a jövő gyakorlata – Öko-logikus Építészet 2023. június 8., Szolnok (MÉK 2 pont)
Transzparensek – nyílászárók és homlokzat – Építész Tervezői Nap szeptember 21-én (MÉK 2 pont) >>
Vízhatlan vagy vízzáró – lapostetők, mélyépítési szigetelések – Építész Tervezői Nap október 12-én (MÉK 2 pont) >>
Az OTSZ és a TvMI-k beválásvizsgálata – Építész Tervezői Nap november 14-én (MÉK 2 pont) >>