Az építészirodák nagy része már átlépett a "papírvilágból" a CAD-rendszerek felé, kevesebben haladtak tovább, a BIM tervezés világába. Pedig az élcsapat már az AI, a mesterséges intelligencia támogatott tervezéssel foglalkozik.
Tavasszal bemutatkoznak az MMA-MMKI Essentia Artis ösztöndíj végzősei, és most lehet jelentkezni az induló hároméves ösztöndíjra, építészeknek is. A kiállítás a Pesti Vigadóban nyílik majd február végén, a végzősök áprilisban tartanak előadást.
„Lina az egyik kedvencem, király, hogy elhoztad!” – örvendezett Nagy Csaba, a MÉSZ elnöke, az idei Nemzetközi Építészkongresszus programját meglátva. „Elképesztően érzékeny tervező!” – tette hozzá. De honnan ismerheti a magyar szakma a Párizsban élő neves építészt? Vannak magyar szálak!
Életének 93. évében elhunyt Kádár József okleveles iparművész-belsőépítész, a KÖZTI volt tervezője, helytörténeti és ipartörténeti kutatásokkal foglalkozó lokálpatrióta téglagyűjtő és nagycsaládos nagyapa.
Kiemelkedő mérnöki megoldások és példamutató életpálya elismeréseként adta át az id. Rubik Ernő-díjat Csepreghy Nándor miniszterhelyettes, az Építési és Közlekedési Minisztérium parlamenti államtitkára.
Nyolc országból érkező ipari partnerek számára tart képzést Fenntartható Építőanyagok és Technológiák címmel a Pécsi Tudományegyetem Műszaki és Informatikai Kara (PTE MIK), amely a jövőben a hazai kis- és középvállalkozások (kkv-k) számára is elérhetővé teszi a tananyagot.
Ritkán adódik alkalom arra, hogy egy könyvtár megmutassa a működését. Könyvtár épület, rendszer és logisztika egyszerre. A Magyar Kultúra Napjához kapcsolódó nyílt napon az OSZK nemcsak tereit, hanem gondolkodását is láthatóvá tette. Ez az írás ezekből a benyomásokból építkezik.
Budapest egyik frekventált városi csomópontjában, a RoseVille irodaházban valósult meg a Saint James Vision & Aesthetic Center új egészségügyi központja, ahol közel kétezer négyzetméteren a szemészet mellett, már plasztikai sebészet és esztétikai részleg is várja a pácienseket.
Életének 102. évében elhunyt Dragonits Tamás Ybl Miklós-díjas, a Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztjével kitüntetett építészmérnök, Budavár Díszpolgára. A hírt a gyászoló család megerősítette, az ismert építész csütörtökön este távozott.
A Béla király úti kormányvendégház ismét felbukkant a nyilvánosságban, árverési tételként, egy korszak zárult le. Számomra azonban nem egy ingatlan került kalapács alá, hanem egy HÁZ, amelyet megépítettem, és évtizedeken át nem mutathattam meg. Ez az írás először beszél arról, milyen olyan épületet tervezni, melynek feladata a láthatatlanság volt.
A Magyar Kultúra Napján ünnepélyes keretek között adták át Esterházy Péter felújított rómaifürdői otthonát, amely Vámos Miklós író kezdeményezésére, Óbuda-Békásmegyer Önkormányzatának tulajdonosi szerepvállalásával, valamint a Market Építő Zrt. vezetésével 50 építőipari cég társadalmi felajánlásával született újjá. A villa a jövőben a Magyar Irodalom Barátai Alkotóháza (MIBA) Alapítvány kezelésében irodalmi alkotóházként működik.
A természeti világ megidézéseként a projekt egy hullámzó fal formáját ölti, amelyet olyan eszközként fogtak fel a tervezők, amely egyszerre felfed és elrejt, alakítja a mozgást, szabályozza a ritmust, és keretbe foglalja a közelség, a tájékozódás és a megállás pillanatait.