Kádár Bálint, a Műegyetem tanára elmesélte, milyen volt újraálmodni a sokszáz éves barokk városmagot.
Szinte alig változott a 3 hónap alatt elindított társasházi lakásépítések összege a második negyedévre az első negyedévet követően, összesen valamivel több, mint 90 milliárd forint értékben kezdődtek meg kivitelezések – áll a legfrissebb EBI Építésaktivitási Jelentésben.
Az EBI Építésaktivitási Jelentés szerint az elindított kivitelezések értéke alig haladta meg a 400 milliárd forintot hazánkban az idei 2. negyedévben. Ez folyó áron is 2016 óta a legalacsonyabb összegű negyedéves Aktivitás-Kezdés. Összességében viszont az 1. negyedév kiugró értékének köszönhetőn az 1. félévi számok nem mutattak drámai visszaesést.
Egy egész Provence-i falu épülhet döngölt földházakból a franciaországi Luberon Regionális Természeti Park szívében földből, szalmából és agyagból.
Az Archiopteryx építészeti stúdió különleges esővízgyűjtő házat tervezett. A háromszintes lakóépület tetején víztározót és hangulatos csobbanómedencét alakítottak ki.
Csehország elveszítheti önellátását a kő- és homokkitermelés terén – véli David Frič, az Euroconstruct cseh kutatója. Sok bányát ugyanis bezártak, újakat viszont nem nyitottak. Az új engedélyek beszerzése pedig rendkívül bonyolult, és már régóta nem adtak ki egyet sem.
Egy elhagyatott kis indiai falu különleges spirális házat rejt, amely az „álcázó” építészeti stílust követve organikus formatervezésével a tájba illeszkedik.
Nagyjából 6 évvel a hatástanulmány után, 2024. júliusában már a bútorozás zajlik a Dunakeszi Diáknegyed új épületegyüttesében, amelyet ma az egyik legnagyobb magyarországi oktatási beruházásaként tartanak számon, és ami több tekintetben is a legek közé tartozik.
Az amerika SOM iroda az Energy Vault céggel együttműködve gravitációs alapú energiatároló rendszerek következő generációját tervezi, egy olyan technológiát, amely képes rugalmasabbá tenni a megújuló energiahálózatokat, és rekordszintű szén-dioxid-megtérülést ér el a jövő akár legmagasabb épületeiben.
Mumbai villanegyedének és soklakásos magas lakóépületeinek határán áll a tizenkét emeletes "villa" egyetlen család otthona.
Nehéz eldönteni, hogy a kedvelt francia péksütemény vagy egy francia katedrális formavilága ihlette a thaiföldi betonépületet, az alkotók szerint giccs, akár így, akár úgy tekintünk rá.
New York City új, vízen lebegő +POOL-ja, melynek különlegessége, hogy vegyszerek nélkül tisztítja meg a folyóvizet, a 35-ös mólónál épül, Manhattan partjainál.
Építési beruházások építési jogi és közbeszerzési jogi változásai – Építésijog.hu 2025, két félnapos konferencia, online részvétel december 5-ig (MÉK 1-1 pont)
Nemzetközi Építészkongresszus 2026 – Positions from the Gulf and Beyond – 2026. március 6-án
Panaszok és penészek – hőhídmenedzsment – Építész Tervezői Nap 2026. március 26-án
Térhasznosítás felsőfokon – tetők, tetőterek, tetőkertek – Építész Tervezői Nap 2026. április 23-án
Legfeljebbújítás – értéknövelő renováció – Építész Tervezői Nap 2026. május 21-én
Azért a víz a zűr? – vízszigetelések rendszerben – Építész Tervezői Nap 2026. szeptember 17-én
Rés a pajzson – épületburok nyílászáróknál és más kényes pontokon – Építész Tervezői Nap 2026. október 15-én
Akkumulátortüzek és más kihívások – tűzvédelem 2026 – Építész Tervezői Nap 2026. november 12-én