„Minden egyetlen gondolattal indult: a környezet, ahol egy lemez készül, alapvetően befolyásolja a végeredményt – nemcsak maga a stúdió, hanem az emberek és a hely története is.” — véli Dave Grohl, a Foo Fighters alapítója.

A budai Vár két újonnan megnyitott épülete az elmúlt napokban bőséges kommentárt kapott. Most következik egy képi dokumentáció arról, hogy alakult át a Karmelita és az egykori Vöröskereszt-palota, s milyen terek jöttek létre, végül is milyen városi nézőpontot kínálnak ma. Két különböző építészeti történet, meglepően hasonló panorámával.

Elképesztően nagy érdeklődés övezte a 2026. május 4-én, hétfőn megrendezett RÉKE-estet, amely nemes egyszerűséggel a Beszélgetés a műemlékvédelem jövőjéről címet viselte.

Londonban megnyílt a Victoria és Albert Múzeum új épülete, mely generációváltást kezdeményez, a huszonegyedik század kihívásaival próbál szembesülni.

A Citadella lényege nem a falakban, hanem működésen volt: a késleltetésben, a kontrollban és a zártságban. A mostani beavatkozások ezt a rendszert bontják meg. A kérdés nem az, hogy indokolt-e a megnyitás, hanem az, hogy mi szűnik meg vele – és mit nevezünk ezek után még erődnek.

Los Angelesben elkészült a LACMA új brutalista épülete.

Az ICOMOS Magyar Nemzeti Bizottsága a Műemléki Világnap alkalmából április 17-én, Veszélyeztetett értékeink a Fertő-tájon című tudományos konferencián adta át az ICOMOS-díjakat.

Szervesen illeszkedik a revitalizációs program kusza szövetébe a téglaépítészet mestereinek alkotása.

A kert ma már jóval több, mint gondozandó zöldfelület a ház körül: a kikapcsolódás, feltöltődés, rekreáció fontos terepe. Itt kezdődik a reggeli kávé, itt ér véget egy hosszú nap, és itt találkozik egymással a természet nyugalma és az otthon rendezettsége. Éppen ezért nem mindegy, milyen burkolatokkal, színekkel és formákkal alakítjuk ki ezt a világot.

Könnyeden lebeg a pampafüves kert felett az ablakok nélküli brutalista brazil villa.

Smiljan Radić chilei építész lett a 2026-os Pritzker Architecture Prize díjazottja olyan épületeiért, amelyek „azonnal felismerhetők, mégis fogalmilag nehezen megragadhatók”.

A Kiscelli Múzeum kiállítása arra vállalkozik, hogy az 1974 és 1989 közötti másfél évtizedben készült, a városi tájat megjelenítő neoavantgárd és szubjektív dokumentarista fotók által mutassa fel a városlakók életterének vizuális lenyomatait. A kiállítási koncepció szerint a korszak progresszív fotóművészeti látásmódjának és a város vizuális képének megmutatkozását egyként felvállalva, azzal a törekvéssel, hogy mind a művészeti, mind a várostörténeti perspektíva tetten érhető legyen.