Tanfolyamok > Kivitelezés > Középkor > Középkori építészeti örökségünkből - Sárospataki vár, Szt. Lukács Gyógyfürdő

Középkori építészeti örökségünkből

Sárospataki vár, Szt. Lukács Gyógyfürdő

 

 

Magyarország egyik legjelentősebb műemléke, történelmi emlékhelye, a sárospataki vár a 2003-04-ben lezajlott rendkívül igényes felújítással az építészeti múlt és a XXI. századi korszerű műszaki megoldások találkozóhelyévé vált. A sárospataki vár palotaszárnyának és olaszbástyájának rekonstrukcióját a 2006. évi Építőipari Nívódíjjal is elismerték, a műemlékhelyreállítás és rehabilitáció kategóriában. 2009 márciusában az egyik leghosszabb múltra visszatekintő fürdőnk, a Szent Lukács Gyógyfürdő felújításának újabb szakasza fejeződött be: a Termálfürdő után megújult az úgynevezett Iszapépület is.

 

 

Sárospataki vár

 

 

Patak - a Bodrog átkelőhelyénél elhelyezkedve - a XI. századtól kezdve a körülötte elterülő királyi birtok központja volt.

A vár építése 1534-ben kezdődött meg azzal a céllal, hogy a középkori város védelmét dél felől biztosítsák. A korábbi erődítések nem ezen a helyen álltak. Az erődítmény délkeleti szegletében az építtető Perényi család kettős - ágyútorony és reprezentatív lakóépület - funkciójú, ötszintes lakótornyot emeltetett. A torony és a városfal egy időben épült az észak-itáliai Alessandro Vedani tervei alapján és irányításával, magyar mesteremberek kivitelezésében, késő reneszánsz stílusban. Ezután jött létre valószínűleg a legkorábbi palotaszárny, a keleti Perényi szárny. Az 1560-as években a torony védelmét olaszbástya építésével fokozták. 1567 után a vár a Királyi Kamara, 1573-tól a Dobó család tagjainak birtokában állt.

 

A sárospataki vár korabeli ábrázolása a kezdeti időkből

 

 

A vár fénykora arra az időszakra tehető, amikor a Lorántffy család birtokolta. 1616-ban Lorántffy Zsuzsanna házasságot kötött I. Rákóczi György későbbi erdélyi fejedelemmel, így Patak a Rákóczi- birtokok központja, 1630-tól fejedelmi székhely lett és egyben összekötő híd a királyi Magyarország és Erdély között. Ekkor épült ki a déli kastélyszárny, elkészült a Bokályos ház, I. Rákóczi György reprezentatív fogadóterme és a reneszánsz Lorántffy-loggia, amely méltó felvezetést biztosított a Vörös toronyba. A torony harmadik emeletén ágyúterasz épült, amit nagy hajlásszögű sátortetővel fedtek le. Négy fiatorony biztosította körben a kilátást.

 

A sárospataki vár madártávlatból

 

1660-tól I. Rákóczi Ferenc és édesanyja, Báthory Zsófia, 1676-tól pedig II. Rákóczi Ferenc és Julianna voltak a birtokosai a várnak, amelyet a Wesselényi-féle főúri összeesküvést követő megtorlásként, 1670-től a császári katonaság megszállva tartott. Ennek ellenére a kuruc mozgalmak központja volt, Zrínyi Ilona második férjével, Thököly Imrével többször időzött itt, 1697-ben pedig a város lett az egyik központja a hegyaljai felkelésnek. 1702-ben, a Rákóczi szabadságharcot megelőzően az erődítéseket felrobbantották, az egész vár tűz martalékává vált. A lehulló tetőszerkezeti elemek leomlasztották a Vörös torony délkeleti sarkát, elpusztult a Bokályos ház is.

 

A vár a Bodrog irányából

 

A megrongálódott Vörös toronyban tartották 1708-ban az utolsó kuruc jobbágy felszabadító országgyűlést. A Rákóczi szabadságharc után Trautsohn herceg kapta meg a várat, aki barokk stílusban újította fel azt. A XVIII-XIX. század fordulóján kamarai birtok volt, majd a Brentzenheim hercegi család kezébe került, ekkor készültek a romantikus és eklektikus külső és udvari homlokzatok, a palota átépítései. A Vörös torony az angolkertben romként kapott helyet, az Olaszbástyát romos állapotban a várárokkal együtt betemették, a torony körüli kert lett.

1875-től a vár a Windischgratz hercegek tulajdonában volt, majd 1950-ben államosították. Ekkortól múzeumi funkció került az épületbe. Megkezdődött a helyreállítás Détshy Mihály, majd Anda Judit építészek vezetésével. Restaurálták a palotaszárnyakat, feltárták és helyreállították az olaszbástyát és a kazamatás várfalat, valamint a külső várfalövet. A Vörös torony leomlott délkeleti sarkát anastylosis-szal - a meglévő, de szétesett részek újra összeállításával - visszaépítették, a Bokályos ház teljes rekonstrukciója is elkészült. Az ágyúteraszt csapadékvíz elleni szigeteléssel látták el.

Ezáltal a Vörös torony és a XVI. századi védművek látogathatóvá váltak. A második emeleti reneszánsz kőfaragványokat visszahelyezték, a külsö kőfaragványokat megmentették. A torony homlokzatán másolatokat helyeztek el, az eredetieket a palotaszárnyban állították ki.

 

A Vörös torony

 

Új fejezet kezdődött a vár történetében 1995-ben, amikor egy látogatóbarát múzeum létrehozását kezdték meg. Vezérfonalként Détshy Mihály munkáját tekintették, ezt a korábbi helyreállítást nem kívánták felülbírálni, de a falkutatások és régészeti feltárások eredményei által kiegészítették néhány új elemmel. Rekonstruálták a reneszánsz konyhabástyát és a Sub Rosa termet, ez utóbbit a XVII. századi állapotának megfelelően. Állandó kiállítás nyílt "Rákócziak dicső kora" címmel, a XIX. századi pinceágban új vizesblokkot létesítettek. A vár mellett elhelyezkedő volt trinitárius kolostor barokk épületét múzeumi - kulturális célra, a toldalék épületet átépítve oktatási célra hasznosítják.

 

A volt trinitárius kolostor a zeneiskolának és a „Múzsák templomának” ad helyet

 

Az Építőipari Nívódíjjal jutalmazott munkálatok - az olaszbástya helyreállítása, utólagos szigetelése és burkolat felújítása; a palotaszárnyak homlokzatainak helyreállítása; gazdasági irodák és szociális blokk kialakítása; az új állandó kiállítás megvalósítása; a Sub Rosa terem restaurálása; valamint új vizesblokk létesítése - 2003-2004 során készültek el, a sárospataki Épszer Zrt. kivitelezésében.

A Magyar Nemzeti Múzeum Rákóczi Múzeuma az évenkénti 180 ezer fős látogatói létszámával Magyarország egyik leglátogatottabb múzeuma. A rekonstrukció célja az volt, hogy ennek a nagy létszámnak a fogadására alkalmassá tegyék. Első lépésként a pincerészben egy 100 négyzetméteres vizesblokk készült el, ahová a földszintről csigalépcsőn lehet lejutni. A mozgáskorlátozott wc a földszinten kapott helyet.

A második ütemben a mindennapi zökkenőmentes működéshez szükséges gazdasági szárnyat alakították ki 150 négyzetméteren, igazgatói és gazdasági irodával, könyvtárral, takarítói helyiséggel. A földszinten található még a kávézó és a korhűen helyreállított, jeles alkalmanként látványkonyhaként működő konyhabástya.

Az emeleten két rész különül el egymástól, a Palotaszárnyban található az 1000 négyzetméteres, 16 teremből álló állandó kiállítás. A kiállítási terektől elválasztva, a Lorántffy szárny emeleti szintjén négy darab első osztályú vendégszoba és egy apartman található. A vendégszobákban szálltak meg 2004 őszén - a múzeumban megrendezett - Visegrádi négyek kultuszminiszteri találkozójának neves résztvevői.

A híres Sub Rosa terem - amelyből a hagyomány szerint a Wesselényi-féle összeesküvést irányították - a keleti szárny zárterkélye. Nevét onnan kapta, hogy falfestésének reneszánsz motívumai stukkórózsában futnak össze. A Bretzenheim-féle építkezések során a szűk bejárat kiszélesítésével, a reneszánsz tér struktúrájához, boltozati rendszeréhez szervetlenül kapcsolódó nyílásáthidalással a Sub Rosa-t egybenyitották a szomszédos teremmel. A későbbiekben a boltvállakat visszafaragták és a terem fala faburkolatot kapott. A felújítás során ezt az ötvenes évekből megmaradt falburkolatot és a parkettát elbontották. A parketta alatt 15 centiméterrel megtalálták az eredeti járószintet, igen jó állapotú hatszögletű téglaburkolattal. A hiányzó darabokat kézműves módszerrel újragyártották és pótolták. A terem eredeti, csepp alakú alaprajzát és szűk bejáratát helyreállították. A boltozatból kiszerkeszthetővé vált az eredeti szabálytalan faltest kontúrja. Az ajtónyílás keretezésének és szemöldökmagasságának nyomai azonban nem kerültek elő, így az nem volt rekonstruálható, ezért csak jelzés értékű festett fa nyíláskeret készült. A terem felújítása a festőrestaurátori munkákkal fejeződött be.

 

A Sub Rosa terem

 

A közel 2500 négyzetméter felületű homlokzat felújításához több szakma - kőrestaurátorok, bádogosok, kőművesek, festők - gondos együttműködésére volt szükség.

A kivitelezés utolsó lépéseként került sorra az Olaszbástya vízszigetelése, díszburkolása (800 négyzetméteren) és a belsejében húzódó kazamata felújítása. A kazamaták feletti sétányon a fákat és a növényeket megtartották, vízszigetelés csak a burkolt felületek alatt készült. A járófelületet fagyálló klinker téglából alakították ki.

A homlokzat felújítása

 

 

Szt. Lukács Gyógyfürdő

 

A Szent Lukács Gyógyfürdő helyén az első ábrázolásokon egy erődszerű épületet láthatunk, négy darab hengeres saroktoronnyal. Az erőd ráépült egy hatalmas támfalra, ami a fürdővel szemközt lévő – a későbbiekben, az 1920-as években leeresztett – Malom tavat felduzzasztotta. Az alaprajza és a tömegformálása alapján azokkal a 14. századi előerődökkel volt rokon, amelyeket a városfalak nagyforgalmú kapuinak védelmére építettek akkoriban Európa szerte, különösen olyan vízparti erősségeknél, ahol a támadás több irányból is várható volt. A terület és a gyógyforrások története viszont még messzebbre, a rómaiak, sőt az illírek, a kelták korába nyúlik vissza.

 

A Lukács helyén az első ábrázolásokon egy erődszerű épület szerepel, négy darab hengeres saroktoronnyal

 

Fennmaradt egy 1865-ben készült tervrajz, amely szerint az épület mindkét déli saroktornyában egy-egy medence volt. Ezek közül a délkeleti ma is megvan, mint a termál-rész központi eleme. Meg kell még említenünk az erődtől északra fekvő malomházakat, amelyek közül az egyik valószínűleg a 18. században épült, a másiknál a középkori építés sem kizárt.

A Szt. Lukács Fürdő előtörténete eléggé homályos, biztosan azt tudjuk, hogy a fürdő a török korban már működött, ugyanis több külországi utazó – Edward Brown, Evlija Cselebi – is említi útileírásában, mint a Lőpormalom fürdőjét. Buda visszavétele után kamarai tulajdonban volt, mivel I. Lipót rendelete a fürdőket többnyire kincstári tulajdonban tartotta a hévforrások stratégiai jelentősége miatt. Ezeknek az úgynevezett “királyi felső hévízeknek” a déli részét csak 1884-ben sikerül Palotai Fülöpnek a kincstártól megvásárolni. Ekkor kezdődik a már akkor is Szent Lukács orvos-evangélistáról elnevezett terület gyors felvirágzása, Monarchia-, sőt Európa-szerte híres fürdőhellyé válása.

Úri – azaz férfi – és női termálfürdő épült, valószínűleg Wellisch Sándor és Wellisch Gyula tervei alapján. A férfi rész magába foglalta az 1860-as években elbontott erőd délkeleti tornyát. Az épület egy lóverseny-pálya alakú medencéből, a volt torony kör alaprajzú medencéjéből és egy négyzetes, négy pillérrel osztott nagymedencéből, valamint az ezek köré egy traktusnyi mélységben megépített kiszolgáló helyiségsorból állt, az utca felé két sarok-rizalitos fejépülettel. E köré a 19. század végi épületmag köré a következő század tizes és huszas éveiben további traktusok épültek Kőrössy Albert és Kiss Géza, majd Szentgyörgyi Gyula és Hikisch Rezső tervei alapján. A földszintes épületre emeletet is építettek először fa-, majd falazott szerkezettel, ami kezdetben öltözőként, később kórházként, végül irodaként funkcionált. Hikisch és Szentgyörgyi alakította ki az épületegyüttest egybefogó, neoklasszicista homlokzatokat és a férfi termálfürdő mai árkádos bejáratát.

 

 

A női termálfürdőnél a Wellisch testvérek felhasználták az L alaprajzú, 18. századi malomépületet. 1922-ben a déli traktusát Hikisch elbontotta az udvar szélesítése céljából. Az iszapfürdő és a hidegvizű úszómedencék külön, eredetileg faszerkezetű körülhatárolással, kabinsorokkal épültek. Az iszaptó utcai traktusaiban a “Kristály” ásványvíz palackozóüzeme épült fel, az első, faszerkezetes megoldás után modern, öntöttvas-idomacél-tégla szerkezetű üzemként.

A “Nagyszálló” - a mai ORFI - elődépülete a reformkor és a kiegyezés közötti időszakban épülhetett, 1946-ban a Császárfürdő egyesült a Lukács Fürdővel, és a szálloda helyiségeibe az Állami Reuma Kórház és Balneológiai Kutatóintézet került. 1951-ben, az Irgalmas Kórház beolvasztásával megalakult az ORFI (Országos Reuma- és Fürdőügyi Intézet, ma Országos Reumatológiai és Fizioterápiás Intézet), a többi részt a Fővárosi Fürdőigazgatóság (ma Budapest Gyógyfürdői és Hévizei zRt.) kapta.

 

 

Terjedelmi okokból a fürdő építéstörténetét nem tudjuk teljes részletességében tárgyalni, de már a fentiekből is látszik, hogy egy többszáz éves múltra visszatekintő, nőtt jellegű épületegyüttesről van szó, amelyet folyamatosan építettek, bővítettek egészen az 1970-es évekig. Ettől az időponttól kezdve viszont már csak javítgatások, átmeneti kényszermegoldások születtek. Átfogó műemléki rekonstrukciójára és modernizálására az utóbbi években került sor.

A Szent Lukács Gyógyfürdő régészeti, műemléki, városképi és természetvédelmi szempontból is kiemelkedő jelentőségű, a Világörökséghez tartozó Duna-parti együttes része. Egyik eleme a folyó jobb partján futó, gyógyforrásokból, fürdőkből, gyógyszállókból és kórházakból álló láncnak, a magyar “Karlsbad”-nak.

A felújítás megkezdésekor, a felmérési munkák során az építész tervezők egy erősen kevert struktúrájú épületet találtak, amelyben a törzsvendégek ugyan “ismerték a járást”, de valószínűleg ők sem voltak elégedettek például a szűkös, ablaktalan, levegőtlen alagsori zuhanyzókkal. Bizonyos pontok rendkívül zsúfoltak voltak, míg más helyeken a kihasználatlanság volt jellemző. Voltak területek, amelyek teljesen használaton kívül álltak. A rekonstrukció alapkoncepciója a funkciók rendezése és a közlekedés áttekinthetővé tétele volt.

 

Frankel Leó utcai homlokzat

 

A felújítás első üteme, a termálfürdő kivitelezése 2007 januárjában kezdődött meg és ezt ugyanabban az évben, decemberben át is adták. Az idén márciusban elkészült második ütem az Iszapépület rekonstrukcióját foglalta magában.

Az Iszapépület tartószerkezete acélpillérekkel és acél fő- és fióktartós födémmel készült. A fióktartók között téglakitöltés van. A szellőzés megoldatlansága, az erős páraterhelés miatt az acél szerkezetek is és más épületszerkezetek is sok helyen károsodtak, jellemző volt a vizesedés és penészesedés. A gyógyvizes pára gyakorlatilag “megette” az épületet, hiába védekeztek ez ellen folyamatos csempeburkolással (sokszor a mennyezeten is). Ezeket a burkolat-rétegeket a rekonstrukció során a tartószerkezetekig elbontották. A teljes csempeburkolatot az eredeti minták és archív fotók alapján újragyártották. A színes díszcsíkok eredetijét utólagos elfalazások mögött találták meg több helyen is az épületegységben.

Az acél tartószerkezeti rendszer a gépészet kialakításánál nagy körültekintést igényelt, hiszen a fő- vagy a fióktartóknál nem lehetett áttöréseket készíteni, ezeknek a helyét viszont sok helyen nem lehetett száz százalékos biztonsággal tudni. Ugyanilyen megfontolásból a tető csapadékvíz-elvezetését is a tető két szélén oldották meg. Az épületgépészeti rendszer rekonstrukciójánál a másik fontos szempont az volt, hogy az épületnek a felújítás alatt is üzemelnie kellett, így olyan vezetéket nem lehetett megszüntetni, ami a fürdő működéséhez szükséges volt, legfeljebb az új vezeték kiépítése után.

A pihenő- és várótér

 

Az épület több száz éves múltjából, nőtt jellegéből, az ennek során egymásra rakódott rétegekből adódott, hogy a gépészeti rendszerhez hasonlóan az épületszerkezetek sem voltak teljesen felmérhetők. A tervezőknek és a kivitelezőknek ezeket a bizonytalanságokat szem előtt tartva kellett dolgozniuk. Sokszor menet közben, a bontási munkák után kellett a terveken változtatni. Így például a bejárati előcsarnokban levő egyik lift aknájának újjáépítésénél a Malom-tó egyik levezető csatornájára bukkantak, és mivel jobbnak látták ehhez nem hozzányúlni, ezért egy különleges, mindössze 40 centiméteres süllyesztékű felvonót építettek be a csatorna fölé.

A napozóterasz szigetelési rendszere teljesen tönkrement, állandósultak a beázások, veszélyeztetve már az alatta lévő födém szerkezetét is. A tetőterasz teljes felületéről el kellett távolítani az összes réteget, feltöltést. A letisztított födémre kerülhetett volna az új hő- és vízszigetelő réteg, de a kivitelezés során kiderült: a meglévő zárófödém szerkezete olyan mértékben tönkrement, hogy a teherbírása bizonytalanná vált. Ezért a pillérekre történő kiváltással egy új vendégfödémet építettek. A burkolat egzóta fa elemekből készült, ezt esetleges problémák esetén roncsolás-mentesen meg lehet bontani, a hiba felderítése céljából.

 

A termálfürdő 36 fokos medencéje

 

Az Iszapépületben több funkció keveredett egymással, de alapvetően fürdő-gyógyászati kezeléseknek adott és ad ma is helyet. Az építész tervezők előtt álló legfontosabb megoldandó feladat a kezelések helyszíneinek modernizálása és funkcionális rendezése, valamint a vízszintes és függőleges közlekedés feltárása volt. A különböző helyszínek - iszapkezelés, súlyfürdő, gyógymasszázs – újraelosztásával lehetővé vált az eredeti terek helyreállítása és a súlypontban lévő lépcsők és liftek bevonása a közlekedésbe.

Az Iszapépület közepén – mind a négy szinten - egy fal húzódott végig, ez választotta el eredetileg a férfiak és a nők által használt részeket. A két oldal között közvetlen átjárás nem volt, csak igen bonyolult, kerülő úton lehetett az egyik részből a másikba átjutni. A fal elbontásával a különböző szinteken elhelyezkedő, de használatukban sokszor összefüggő funkciók - nappali kórház, kabinsor, pihenőtér, iszapkezelő, gyógymasszázs, súlyfürdő és tornamedence – könnyen áttekinthető és elérhető kapcsolatba kerültek egymással.

Az uszoda medenceterénél alacsonyabban, az élménymedence szintjén lévő csarnok tér - ahol eredetileg a büfé működött - eltorlaszolta az Iszapcsarnokba vezető lépcsőkart. Ezért a büfét a pihenőcsarnok alacsonyabb belmagasságú területére helyezték át. A feltöltése a Frankel Leó utca felőli gazdasági bejáraton át történik.

A hosszú időn át ideiglenes szerkezettel működő szaunát elbontották és helyette a pihenőcsarnok galériaszintje alatt egy teljesen új finn szauna készült, zuhanyzókkal kiegészített előtérrel.

A volt iszapkezelőből és egy használaton kívüli térből újonnan létrejött pihenőcsarnok dupla belmagasságú tere további wellness-szolgáltatásokat is lehetővé tett. A szauna mellett egy egyedileg tervezett, csigavonal alaprajzú, rozsdamentes acél merülőmedence található, amelynek megformálásánál kifejezetten cél volt a „dézsahatás”, mivel a múlt rétegeit a padlószint alatt nem akarták megbolygatni. A lehűlő-élményelemekhez tartozik még a merülőmedencéhez hasonló kialakítású jégkása–berendezés, illetve az élménymedence egyik kiúszójában – a budapesti gyógyfürdőkben elsőként itt – létrehozott Kneipp medence is.

 

 

A Kneipp-medence

 

A merülő-medence csigavonalas alaprajza és anyaghasználata köszön vissza az állószoláriumot és öltözőjét rejtő paravánon is.

A földszinti két súlyfürdő medence egyike olyan mértékben tönkrement, hogy használaton kívül, üresen állt már évek óta. A másik medence is elbontásra került, hidraulikai felújítása miatt. A medencék az eredetivel azonos méretben és mélységben épültek meg újra, vasbeton szerkezettel, a megfelelő modern hidraulikai berendezésekkel. A nemek szerinti elválasztás miatt annak idején duplán építették meg a súlyfürdő medencét, amire már nincs szükség, ezért a rekonstrukció során az egyiket vízi-gyógytorna számára tervezték át.

Az uszoda bejáratánál található úgynevezett Iszapcsarnok felújításánál az eredeti állapot visszaállítására törekedtek, ami a türkíz színű, eredetileg pirogránit oszlopburkolatok, ajtó és ablakkeretezések, illetve lábazat újragyártását jelentette. A márvány padlóburkolat is kiegészült az eredeti burkolat mintája szerint. Kissé módosult a fürdő területére való beléptetés rendszere, ennek eredményeképpen a szélfogó visszakapta eredeti terét és homlokzati kialakítását.

Az első emeleti kabinsor az 1930-as években épült, nagyon igényesen, hajlat- és sarokidom-csempékkel. A tervezők eredeti elképzelése szerint a kabinsort a sérült és hiányos elemek cseréjével, az ugyanolyan második emeleti, de rosszabb állapotú, ezért megtartásra nem érdemes kabinok bontásából visszamaradt anyaggal javították volna. Végül is a kivitelezés közben kiderült, hogy a kabinsor speciális szerkezete miatt ez nem megvalósítható, ezért a kabinsort teljes egészében az eredeti mintájára legyártatott elemekből építették fel újra.

A Frankel Leó utcai szárny első emeletén működött egykor a gyógyfürdő irattára, aminek az elköltöztetésével itt egy olyan nagyméretű és nagy belmagasságú helyiség alakult ki, ahol a felújítás után korszerű módon, zuhannyal ellátott fülkékben lehet végezni az iszapkezeléseket, elválasztva az iszap és szennyes ruha útját a vendégforgalomtól. Az iszap ide a felújított teherliften jut az alagsori iszapfőző üstökből.

Ezen a szinten alakították ki a különböző masszázs helyiségeket, többféle méretben és kivitelben. Ezeket nemcsak a fürdőgyógyászati kezelésekre jövő betegek, hanem a fürdővendégek is igénybe vehetik.

A második emeleti nappali kórház pihenőit eredetileg a régi kabinsor elválasztó falainak kibontásával alakították ki, ami szűkös, kényelmetlen megoldásokat eredményezett. Ezek elbontása után új, faszerkezetű, szerelt falakkal kialakított pihenők készültek.

Egykor egy szinttel lejjebb, függönyökkel elválasztva folytak a különböző kezelések, ahonnan a betegeknek liften, vagy lépcsőn át kellett visszamenniük az egy szinttel feljebb lévő pihenőikbe. Azért, hogy a kezelés és pihenés funkciója ne váljon el egymástól, a fizikoterápiás kezelők a kórház szintjére kerültek. Ezt egy új födémszakasz beépítésével érték el, ami tulajdonképpen hidat alkot a megnyitott első és második emeleti nagy pihenőtér kétoldali galériája között. Nemcsak a kétoldali közlekedés kapcsolódott össze a nappali kórház területén, hanem a hídon nyolc modern kezelő számára teremtődött tér, a híd alatti terület pedig tágasabb, exkluzívabb kialakítású masszírozó-helyiségek kialakítására adott lehetőséget.

 

 

Sárospatak:

Építtető:

Magyar Nemzeti Múzeum - Dr. Kovács Tibor főigazgató, Németh Lászlóné gazdasági igazgató, Jósvainé dr. Dankó Katalin múzeumigazgató

 

Tervező:

Állami Műemlékhelyreállítási és Restaurálási Központ

Építészet:

M. Juhász Ágnes - ÁMRK

Ráth Miklósné Tóth Ibolya - ÁMRK (konyhabástya, emeleti palotaszárny, stb.)

Statika:

Dr. Vándor András - ÁMRK

Martos Tamás - ÁMRK (konyhabástya, kazánház, stb.)

Épületgépészet:

Muha József - Épszer Rt.

Graffjódy Zsuzsanna - ÁMRK (konyhabástya)

Épületvillamosság:

Karajz György - Épszer Rt.

Olaszbástya utólagos falszigetelése:

Horváth Sándor - Pataky és Horváth Építésziroda Kft.

Falkutatás:

Jósvainé dr. Dankó Katalin

Feld István

Restaurátorok:

Osgyáni Vilmos kőszobrász restaurátor

Lente István festő restaurátor

Szebényi Judit kerámia restaurátor

 

Generálkivitelező:

Épszer Építő- és Szerelőipari Zrt. - Juhász András

Közreműködők:

Reston Kőrestaurátor Kft. - Osgyáni Vilmos

Várterm Építő és Gépészeti Kft. - Muha József

Majoros és Társa Faipari Kft. - Kovács Lajos

 

 

Szt. Lukács Gyógyfürdő:

Beruházó: Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt.

 

Generál tervezés: Ybl Tervező Kft.

 

Építészet: Termálfürdő: Bujdosó Győző építész vezető tervező

Bor Tamás építész tervező

Homlokzatfelújítás:          † Kovács Tibor építész vezető tervező

Bor Tamás építész tervező

                                                               Beke Csilla építész vezető tervező

Hefelle Karolina építész tervező

Iszapépület :                                        Beke Csilla építész vezető tervező

Hefelle Karolina építész tervező

Belsőépítészet: Iszapépület-Wellness –Nappali Kórház: Hefelle Karolina építész tervező

Statika: Halmi Balázs

Épületelektromosság: Kuthi Levente

Épületgépészet-vízgépészet: Tóth Sándor (Technoklíma Kft.)

Tűzjelzés: Kuthi Barna

Tetőszigetelési tervek: Farsang Attila (FRT Raszter Kft.)

Liftek: OTIS Felvonó Kft.

Nappali Kórház bútorozás: Linea Bútor-Stúdió Kft.

Wellness bútorozás: Sóker Hunza-Spa Kft. (sófal építése)

Mahagóni Design (Harbo^© bútorok)

Campacampa Kft. (Zodiaq^© büfépult)

Szaniterek: Villeroy&Boch Magyarország Rt.

Egyedi csempeburkolat: Keramikum Kft.

Egyedi felirati rendszer: Üvegtáblák: Gravoform Kft.

Kőtáblák: Reneszánsz Zrt.