Tanfolyamok > Építés > Szabványok - általános ismeretek > Szabványok - általános ismeretek

Szabványok – általános ismeretek

 

A szabvány fogalma

 

A szabvány - a nemzetközileg elfogadott definíció szerint - közmegegyezéssel létrehozott és elismert testület által jóváhagyott olyan dokumentum, amely tevékenységekre vagy azok eredményeire vonatkozó általános és ismételten alkalmazható szabályokat, útmutatókat vagy jellemzőket tartalmaz, azzal a céllal, hogy a rendező hatás az adott feltételek között a legkedvezőbb legyen. A szabványnak a tudomány, a műszaki gyakorlat és a tapasztalat letisztult eredményein kell alapulnia és a közösség érdekeit optimálisan kell szolgálnia. (A szabványosítással kapcsolatos alapfogalmakat az MSZ EN 45020 tartalmazza, ami megfelel az ISO/IEC Guide 2-nek.)

Hasonlóan fogalmaz a nemzeti szabványosításról szóló 1995. évi XXVIII. törvény is:

„A szabvány elismert szervezet által alkotott vagy jóváhagyott, közmegegyezéssel elfogadott olyan műszaki (technikai) dokumentum, amely tevékenységre vagy azok eredményére vonatkozik, és olyan általános és ismételten alkalmazható szabályokat, útmutatókat vagy jellemzőket tartalmaz, amelyek alkalmazásával a rendező hatás az adott feltételek között a legkedvezőbb.” /4.§ (1)/

A fenti tömör meghatározásokat érthetőbbé tehetjük, ha az egyes elemeiket végignézzük. Tehát tartalmilag a következőek a szabvány jellemzői:

1. „műszaki (technikai) dokumentum”: vagyis a szabványosítás tárgya műszaki, műszaki-gazdasági feladatok megoldása;

2. „tevékenységre vagy azok eredményére vonatkozik”: tehát vonatkozhat termékekre, technológiákra, szolgáltatásokra;

3. „általános és ismételten alkalmazható”: egyszeri feladat megoldását nem érdemes szabványosítani

4. „szabályokat, útmutatókat vagy jellemzőket tartalmaz”: követelményeket fogalmaz meg, illetve ezek teljesítéséhez útmutatót, mintát ad

5. „alkalmazásával a rendező hatás az adott feltételek között a legkedvezőbb”: optimális megoldást jelent az aktuális műszaki, gazdasági, társadalmi környezetben

 

A szabvány kidolgozási eljárását illetően pedig a következők jellemzők rá:

6. „elismert szervezet által jóváhagyott”: ez alatt az adott országban működő államilag elismert szabványügyi szervezetet értjük;

7. „közmegegyezéssel elfogadott”: vagyis nincs jogi kényszer az elfogadására;

 

A szabványosítás történelmi előzményének tekinthetjük például a mértékegységek egységesítését, vagy az építészetben a különböző modulrendszerek és szerkesztési elvek használatát. A XIX. század elején Angliában vállalati szinten már használtak szabványokat, a század második felében pedig megjelentek az azonos profilú cégek szakmai szövetségei által kiadott szabványok. A nemzeti szabványügyi szervezetek a XX. század elejétől működnek. Az ipari tömegtermelés és a nemzetközi kereskedelem következtében létrejöttek a nemzetközi szervezetek is, elsőként 1906-ban a nemzetközi Elektrotechnikai Bizottság (IEC).

 

 

A szabványok és a jogszabályok kapcsolata

 

A nemzeti szabványosításról szóló 1995. évi XXVIII. törvény hatálybalépésével a szabványosítás rendszere megváltozott Magyarországon. Míg korábban a Magyar Szabványügyi Hivatal állami hivatalként foglalkozott a szabványosítással és az általa megalkotott szabványok betartása kötelező volt, az 1995-ben létrehozott Magyar Szabványügyi Testület közhasznú tevékenységet végző köztestületként működik, a szabványok betartása pedig önkéntes. A kormány vagy az állami hatóságok az MSZT működésébe nem avatkozhatnak be.

A szabványalkalmazás önkéntességének elvét már a 42/1994. (III. 25.) kormányrendelet megfogalmazta, de ugyanakkor azt is kimondta, hogy jogszabállyal - meghatározott időre, részben vagy egészben - kötelezően alkalmazandónak lehet nyilvánítani szabványokat. Ilyen jogszabályokat a szakmailag illetékes miniszterek alkothattak. Így jöttek létre 1994-ben olyan miniszteri rendeletek, amelyek mellékletként sorolták fel a kötelezővé tett szabványokat.

Az 1995. évi XXVIII. törvény ezt a lehetőséget továbbra is fenntartotta, lényegi változás csak a - 2002. január 1-én hatályba lépett - 2283/2001. (X. 5.) kormányhatározattal történt. Erre azért volt szükség, hogy a szabványosítás területén az EU szabályozással összhangba kerüljünk és az MSZT elnyerhesse az európai szabványügyi testületekben a teljes jogú tagságot. (Az európai szakértők ugyanis túlzottan nagynak találták a jogszabállyal kötelezővé tett szabványok számarányát.) A kormányhatározat felszólította az érintett minisztereket, hogy a korábbi rendeleteik visszavonásával szüntessék meg a szóban forgó szabványok alkalmazásának kötelező jellegét és új miniszteri rendeletekkel gondoskodjanak a szükséges szabályozásról.

A nemzeti szabványosításról szóló törvényt módosító 2001. évi CXII. törvény ennek megfelelően már nem tartalmazza a jogszabállyal kötelezővé tett szabvány fogalmát. A törvénymódosítás 2002. január 1-i hatálybalépésétől tehát a nemzeti szabványok alkalmazása teljes mértékben önkéntes. Azonban a kielégítő megoldás példájaként továbbra is hivatkozhatnak a jogszabályok a szabványokra és olyan esetekkel is találkozhatunk, amikor a szabvány szövegét szóról-szóra idézik a jogszabályban, az utóbbi megoldás viszont nem helyeselhető, mert ellentétes az EU elveivel és a szabványok szerzői jogi védelmével.

A szabványalkalmazás önkéntességének elve azt a célt szolgálja, hogy kötelezö előírások ne akadályozhassák a műszaki fejlődést. Vagyis ha valaki a szabványban előírtnál innovatívabb, újszerűbb megoldást akar használni, akkor kötelező szabályozás ne gördítsen akadályt az útjába. De ugyanakkor a szabványostól eltérő megoldásnak legalább olyan eredményt kell nyújtania, mint ami a szabvány betartása esetén jött volna létre és ezt igazolni is kell.

Az építészeti - műszaki tervdokumentációk tartalmi követelményeiről szóló 45/1997. (XII. 29.) KTM rendeletet módosító 2/2002. (I. 7.) FVM rendelet például kimondja, hogy az - építési törvényben rögzített, az EU építési termék irányelvének megfelelő - alapvető követelmények teljesítését a vonatkozó nemzeti szabványok vagy azokkal legalább egyenértékű műszaki megoldás alkalmazásával kell biztosítani. Az építési engedélyezési tervdokumentáció műszaki leírásában a tervezőnek nyilatkoznia kell arról, hogy betartotta-e ezeket a szabványokat. Ha más műszaki megoldást alkalmazott, akkor az építési engedélyezési eljárásról szóló 46/1997. (XII. 29.) KTM rendelet módosítása szerint a tervdokumentációhoz építésügyi szakértői véleményt kell mellékelnie, amely igazolja, hogy a műszaki megoldás legalább olyan jó, mintha a szabványoknak megfelelő lenne.

 

A szabványok és a jogszabályok kapcsolata az Európai Unióban

 

A fentiekben hivatkoztunk arra, hogy a magyarországi változtatásokat az európai uniós elvárások indokolták. Nézzük meg tehát, hogy az EU-ban hogyan kapcsolódnak egymáshoz a szabványok és a jogszabályok.

Alapdokumentumnak, alkotmányszerű, elsődleges jogszabálynak az Európai Unióban az EGK 1957-ben létrejött Római Szerződését tekinthetjük. Az ebben kitűzött célok elérését szolgálják és az itt megfogalmazott felhatalmazás alapján készülnek az ún. másodlagos jogszabályok, amelyeknek három fajtája van: rendelet, határozat és irányelv (direktíva). A rendelet általános jelleggel, a határozat a „címzettjére” nézve kötelező erejű. Mindkét jogszabály fajta hatályba lépésekor automatikusan érvényessé válik minden tagállamban. Az irányelvben előírt kötelezettségeknek is eleget kell tenni, de itt az egyes országok jogalkotói választhatják meg, hogy - bizonyos határidőn belül - mikor és milyen formában teszik ezt meg.

1985-ig az Európai Unió direktívái részletes technikai szabályozást tartalmaztak, azonban ez a megoldás túlzottan lassúnak és nehézkesnek bizonyult, túl sok és nagy terjedelmű jogszabály keletkezett, a direktívák kidolgozásának ideje nagyon hosszú volt. Nehezítette a helyzetet az is, hogy az irányelvek elfogadásához egyhangú döntésre volt szükség.

Ezért dolgozták ki az „új megközelítés” („new approach”) koncepcióját, amelynél a jogszabály, a direktíva csak az alapvető követelményeket fogalmazza meg. A műszaki részleteket a vonatkozó szabvány tartalmazza, melynek kidolgozásával az európai szabványügyi szervezeteket bízzák meg. Ezeket a szabványokat, amelyek az irányelvekhez kapcsolódóan készülnek, nevezzük harmonizált szabványoknak.

Az európai szabványokat a tagországoknak be kell vezetniük, az ezekkel ellentétes nemzeti szabványokat vissza kell vonniuk. Ugyanakkor a szabványok alkalmazása önkéntes. Ez vonatkozik a harmonizált szabványokra is, viszont ezeknek fontos jellemzőjük, hogy a betartásuk egyben a vonatkozó direktíva követelményeinek kielégítését is jelenti. Ha valaki a szabványtól eltér, akkor egyedi megfelelőségértékelési eljárással kell bizonyítania, hogy a terméke vagy az eljárása, szolgáltatása megfelel a rá vonatkozó irányelv előírásainak.

 

 

A szabványosítás célja

 

A szabványosítás legfontosabb céljai a következők:

1. Az egyik legfőbb cél, hogy a szabvány tárgya a rendeltetésére alkalmas legyen.

2. Szintén alapvető elvárás a biztonság, vagyis nem szabad veszélyeztetni a felhasználó egészségét, személyi biztonságát, illetve a tárgyi eszközöket sem lehet károsítani.

3. A szabványosítás elindításának igen fontos eleme volt a csereszabatosság, vagyis az egymás helyett alkalmazhatóság és a kompatibilitás, vagyis az egymáshoz, illetve valamely hálózathoz illeszthetőség elérése.

4. Érvényesíteni kell a környezetvédelem szempontjait.

5. A fogyasztói érdekvédelemnek is egyik eszköze a szabványosítás , azáltal hogy az érdekvédelmi szervezetek is részt vehetnek benne

6. A fogalmak, mértékegységek, jelek , vizsgálati módszerek egységesítésén keresztül a szabványosítás a gazdasági szereplők közötti kommunikációt is elősegíti, illetve a nemzeti és nemzetközi kereskedelem műszaki akadályait is elhárítja.

7. A szabványosításnak már a kezdeti időktől célja a választékrendezés, vagyis a termékméretek és a terméktípusok optimális palettájának meghatározása.

8. A választékrendezés, csereszabatosság és kompatibilitás hármasán keresztül a szabványosítás a gazdaságosságot és a hatékonyságot is szolgálja.

9. A szabványosítás a termékvédelem szempontjából is előnyös, ezalatt a termék állagmegóvását értjük.

 

 

A szabványosítás hazai és nemzetközi intézményei

 

Világszervezetek

 

A szabványosítás két világszervezete a Nemzetközi Szabványügyi Testület (International Organization for Standardization), rövidített nevén az ISO, valamint a Nemzetközi Elektrotechnikai Bizottság (international Electrotechnical Comission), IEC.

Az ISO közel 150 taggal rendelkezik, az MSZT teljes jogú tagja a szervezetnek. Tevékenysége minden területre kiterjed, kivéve a villamosságot, amellyel az IEC foglalkozik. A Nemzetközi Szabványügyi Testület elődje 1926-ban alakult meg, a szervezet mai nevén a II. világháború által okozott rövid megszakítás után 1946-tól működik. A nemzetközi Elektrotechnikai Bizottságot korábban, már 1906-ban megalapították, annak köszönhetően, hogy először a villamosság - veszélyes és a technikai egységesítés nélkül működésképtelen - területén indult meg a szabványosítás. Az IEC-nek több mint 60 tagja van, az MSZT itt is teljes jogú tag.

A két világszervezet önállóan dolgozik, de működésüket összehangolják az 1990-ben elfogadott közös eljárási, módszertani és szerkesztési elvek alapján. Nemzetközi szabványaik kibocsátói jele: ISO, IEC vagy ISO/IEC. A szabványalkotási munka műszaki bizottságokban folyik, amelyeken belül szükség szerint albizottságokat vagy munkacsoportokat hoznak létre.

Egyes szakterületeken olyan nemzetközi szervezetek is kiadnak nemzetközi szabványokat vagy szabványjellegű dokumentumokat, amelyeknek nem alaptevékenysége a szabványosítás. A legfontosabbak ezek közül a Nemzetközi Távközlési Egyesület (International Telecommunication Union), ITU és a Nemzetközi Atomenergia Ügynökség (IAEA). Az ITU tulajdonképpen napjainkban a harmadik szabványügyi világszervezetnek tekinthető.

 

Regionális szervezetek - Európai szervezetek

 

Regionális szabványügyi szervezetek működnek a XX. század második felétől például Dél-Amerikában, Afrikában, Csendes-Óceániában, valamint természetesen Európában is. A mi szempontunkból magától érthetődően ez utóbbiak a legfontosabbak, annál is inkább, mert az EU csatlakozásunk feltétele volt, hogy az MSZT teljes jogú tagja legyen az európai szabványügyi szervezeteknek.

Három ilyen szervezet működik, ezek:

1. az Európai Szabványügyi Bizottság (Comité Européen de Normalisation), CEN;

2. az Európai Elektrotechnikai Szabványügyi Bizottság (Comité Européen de Normalisation Éléctrotechnique), CENELEC;

3. az Európai Távközlési Szabványügyi Intézet (European Telecommunications Standards Institut), ETSI.

 

A CEN 1975-ben jött létre, az elektrotechnika kivételével minden területet felölel. Az 1973-ban megalakult CENELEC foglalkozik a villamossággal, az 1988-ban alapított ETSI pedig a távközléssel. Az MSZT mindhárom szervezetnek teljes jogú tagja. A szervezetek önállóan dolgoznak, de a CEN és a CENELEC közös szabványosítási szabályzatot dolgozott ki és az ETSI alapelvei is hasonlóak ehhez. A szabványalkotási munka Európában is műszaki bizottságokban folyik, amelyeken belül albizottságok, speciális csoportok működnek. A három szervezet által kiadott szabványosítási dokumentumok közül az építészet és az építőipar számára az EN jellel kibocsátott európai szabványok és az ENV jelű európai előszabványok a legfontosabbak.

 

Nemzeti szervezetek

 

A nemzeti szabványügyi szervezetek a XX. század elejétől működnek. Ekkor feladatuk a nemzeti szabványok kidolgozása volt, napjainkra azonban ez kibővült és legalább ilyen hangsúlyos szerepet kap a nemzetközi szabványügyi szervezetekkel való kapcsolattartás, és a nemzeti érdekek képviselete ezekben a szervezetekben.

Magyarországon 1921-től működik szabványügyi szervezet, de már ezt megelőzően - a XIX század végétől - is adtak ki szabványokat a mérnök és építész egyesületek, egyletek. 1951-ben jött létre a Magyar Szabványügyi Hivatal, a költségvetés által finanszírozott állami hivatalként. Az MSZH szabványai mellett ún. ágazati szabványok is léteztek, ezeket az illetékes miniszter adta ki. A szabványok betartása kötelező volt.

1995-ben alakult meg a Magyar Szabványügyi Testület, önkormányzattal és nyilvántartott önkéntes tagsággal rendelkező, közhasznú tevékenységet végző köztestületként. Önállóan gazdálkodó nonprofit szervezetként működik, a tagdíjakból, a szabványosítási és egyéb szolgáltatási tevékenységek bevételeiből tartja fenn magát, költségvetési támogatást csak a nemzetközi szabványosítási szervezeteknek fizetendő tagdíjakhoz kap.

Az MSZT joga és egyben feladata a magyar nemzeti szabványok kidolgozása, illetve kidolgoztatása, jóváhagyása, közzététele, módosítása és visszavonása. A testület dolgozza ki - az érdekeltekkel egyeztetve - a nemzeti szabványosítás módszertanát és a nemzeti szabványjel használati rendjét. Foglalkozik szaktanácsadással, szakvélemény készítéssel, kiadványok összeállításával és kiadásával. A nemzetközi és az európai szabványokat is az MSZT teszi közzé nemzeti szabványként, ezenkívül részt vesz az európai és a világszervezetek munkájában és ott Magyarország érdekeit képviseli, kidolgozza a nemzetközi szabványosítással összefüggő nemzetközi és európai jelek hazai használati rendjét. A szabványügyi testület hozza létre és működteti a nemzeti szabványnak való megfelelőség tanúsítási rendszerét, közreműködik egyéb - jogszabályoknak, előírásoknak való - megfelelőségtanúsításban. Felkérés alapján vesz részt a magyar jogszabályok előkészítésében, a kormányt pedig folyamatosan tájékoztatja a nemzeti szabványosítási programról.

A nemzeti szabványosításról szóló törvényben megfogalmazott alapelvek szerint, a fenti feladatokat úgy kell az MSZT-nek ellátnia, hogy az önkéntesség mellett érvényesítse többek között az áttekinthetőség, a nyilvánosság, a közérdek védelme elveit, független maradjon egyes érdekcsoportok esetleges túlsúlyától.

A Magyar Szabványügyi Testületben is műszaki bizottságok működnek, a nagyjából kétszáz ilyen szervezetből körülbelül negyven tevékenysége érinti az építőipart. A műszaki bizottságok munkájának összehangolására programbizottságok állhatnak fel, a nemzeti szakmai bizottságok pedig egy-egy szakterület általános irányelveit fektethetik le.

 

Szakmai és vállalati szabványosítás

 

Műszaki irányelvek vagy előírások néven szakmai szervezetek is kiadnak szabványjellegű dokumentumokat. Erre általában akkor kerül sor, ha az adott szakterületet a nemzeti szabványok nem vagy csak általánosságban szabályozzák.

Vállalati szabványokat is kidolgozhatnak, ha például egy termék gyártója a részletes műszaki megoldásokat is rögzíteni kívánja.

Mindegyik esetben alapelv, hogy a hierarchiában alacsonyabb szinten elhelyezkedő előírások nem állhatnak ellentétben a magasabb szintű szabályozással.

 

 

A szabványok jelölése, közzétételük

 

A két szabványügyi világszervezet - a Nemzetközi Szabványügyi Testület és a Nemzetközi Elektrotechnikai Bizottság - ISO, IEC, illetve ISO/IEC jelekkel adja ki szabványait. A nemzeti szabványügyi szervezetek a szabványok kidolgozásához és a kész szabvány hazai bevezetéséhez általában úgynevezett tükörbizottságokat hoznak létre, ezeknek a működési területe megegyezik a világszervezet megfelelő műszaki bizottságáéval. A hazai érdekelt magánszemélyek vagy szervezetek a tükörbizottságon keresztül informálódhatnak vagy képviselhetik az álláspontjukat. A világszervezetek tagjai az adott műszaki bizottság munkájában részt vehetnek aktív tagként vagy megfigyelőként. Az ISO és az IEC három hivatalos nyelvet használ, ezek az angol, a francia és az orosz, a szabványok angolul és franciául jelennek meg.

A tagországok számára nem kötelező a nemzetközi szabványok bevezetése, illetve eltérő formában is bevezethetik ezeket. Annak a jelölésére, hogy az eredeti szabvánnyal milyen mértékben egyezik meg a nemzeti szabvány, három féle rövidítést használnak, ezek: "idt" a teljesen megegyező, "eqv" a tartalmilag megegyező, de szerkezetileg különböző és "neq" a műszaki eltéréseket is tartalmazó szabványoknál. Ha a teljes megegyezés esetéről van szó, a hazai bevezetésnél egyszerűen a nemzetközi szabvány jele elé rakják a nemzeti szervezet jelét. (Például: MSZ ISO 1791:1990 Az építési modulkoordináció fogalommeghatározásai)

Az európai szabványügyi szervezetek által kiadott dokumentumok közül az építészet szempontjából az EN jelű európai szabványok és az ENV jelű előszabványok lényegesek. Európában a szervezetek teljes jogú tagjainak részt kell venniük a szabványosítási munkában, a hazai és az európai szervezetek itt is a tükörbizottságokon keresztül tartanak kapcsolatot. Az Európai Szabványügyi Bizottság és az Európai Elektrotechnikai Szabványügyi Bizottság hivatalos nyelve az angol, a francia és a német, a szabványok is ezeken a nyelveken jelennek meg.

Az EU tagállamokban az európai szabványokat kötelező bevezetni, mégpedig a megjelenésüktől számított hat hónapon belül, teljesen megegyező formában. (Például: MSZ EN 1859:2001 Égéstermék-elvezető berendezések. Fém égéstermék-elvezető berendezések. Vizsgálati módszerek) Az ellentétes értelmű korábbi nemzeti szabványokat vissza kell vonni. A hazai bevezetés legkielégítőbb módja, amikor a szabvány szövegét lefordítják, úgy hogy formailag és a műszaki tartalmát tekintve is pontosan megegyezzen az eredetivel. Azonban az is előfordul - általában idő vagy anyagi források hiányában, illetve ha a téma viszonylag keveseket érint -, hogy nem történik meg a fordítás, ekkor az angol nyelvű változatot tekintik nemzeti szabványnak. Ezt a formát "jóváhagyó közleményes" bevezetésnek nevezzük, aminek két fajtája van. Ha az angol nyelvű szabvány elé előlapként készítenek egy magyar nyelvű címoldalt, akkor "címoldalas" bevezetésről van szó, ha ilyen sem készül, hanem csak a címet fordítják magyarra, akkor "jegyzékes jóváhagyó közlemény"-ről beszélünk.

Az európai előszabványok azt a célt szolgálják, hogy az alkalmazásukon keresztül tapasztalatokat lehessen szerezni a végleges szabvány megfogalmazásához. Ilyen előszabványok sorozata például a tartószerkezetek méretezésére szolgáló Eurocode. Az előszabvány három évig érvényes, a kiadásától számított két év elteltével felül kell vizsgálni. Az érvényesség lejártakor - egy alkalommal - azt további három évre meg lehet hosszabbítani, vagypedig az előszabványt eredeti vagy átdolgozott formában átminősíthetik európai szabvánnyá, illetve vissza is vonhatják. Az előszabványok az érvényességük korlátozott időtartamán kívül abban is különböznek a szabványoktól, hogy a velük ütköző nemzeti szabványokat nem kell visszavonni.

Mindamellett a tisztán nemzeti szabványoknak is van létjogosultságuk, újakat is ki lehet dolgozni, ha ezek nem kerülnek ellentétbe az uniós szabványokkal. Olyan témában azonban, amelyben már folyik európai szabványalkotási munka vagy ez tervbe van véve, nem lehet új nemzeti szabványt kiadni. A magyar szabványok MSZ kibocsátói jellel jelennek meg, ezt a betűjelet követi az azonosító szám, majd kettősponttal elválasztva a kibocsátás éve, például MSZ 4719:1982 (Betonok). Ha európai vagy nemzetközi szabvány magyar kiadásáról van szó, a jelölés MSZ EN, MSZ ISO vagy MSZ EN ISO. A magyar nemzeti szabványokat az MSZT elfogadja és a Szabványügyi Közlönyben teszi közzé.

A nemzetközi és az európai szabványosítás között nincs hierarchikus viszony, de a szervezetek között együttműködési megállapodások szabályozzák az információcserét, az együttműködést. Olyan témában, amit már nemzetközi szabvány szabályoz, nem készítenek európai szabványt. A fontosnak ítélt nemzetközi szabványokat változatlan formában európai szabványként is bevezetik, így tudják biztosítani, hogy az EU tagországok ezeket kötelező jelleggel átvegyék. Ezek a szabványok EN ISO jelölést kapnak.

Az európai szabványok között speciális szerepe van a harmonizált szabványoknak, amelyekkel az 1.1.2 pont második részében már foglalkoztunk.

 

Szabványok keresése

 

A keresett szabvány megtalálását az ICS nemzetközi osztályozási rendszer segíti, ennek jelölései három számcsoportból állnak. Az első számcsoport jelzi a szakterületet, az "Építőanyagok és építés" szakterület szakjelzete 91.

"A magyar nemzeti szabványok jegyzéke" az MSZT kiadásában minden évben megjelenik, szabványboltjában a többi szabványkiadványhoz hasonlóan megvásárolható. Megtalálható benne a magyar szabványok felsorolása az ICS rendszer szerint és kibocsátói jel szerint csoportosítva is. Év közben is megjelennek azonban új szabványok, ezekről a havonta megjelenő Szabványügyi Közlönyből értesülhetünk. Ennek az aktuális száma mindig megtalálható az interneten is, a Magyar Szabványügyi Testület információs szolgáltatásaival együtt az www.mszt.hu honlapon.

Az Európai Szabványügyi Bizottság honlapján (www.cenorm.be) is tájékozódhatunk szabványügyi kérdésekről.