Lelkes László belsőépítész, fotóművész kiállítászáró tárlatvezetése a FUGÁ-ban
Beszélgetés a Tallinni Építészeti Biennálé kurátorával a FUGÁ-ban
Sok tervező tudja már: új szabályozás van érvényben az építési termékek betervezésére. Hogyan írjunk ki terméket az engedélyezési és kiviteli tervben? Mi szerepel a teljesítménynyilatkozatokban? Az ÉMI munkatársainak segítségével országszerte nyolc konferencia kívánja segíteni a tervezőket a helyes eljárásban.
Szent Maurice apátság épületét 1500 éve építették, egy sziklafal lábánál. A sziklák védelme miatt választották ezt a helyet az apátság felépítésére. Aztán később a sziklák okozták az apátság tönkremenetelét.
A beérkezett 20 pályamű nyilvános prezentációja a FUGÁ-ban lesz.
Az ügy fontosságát jelzi, hogy korábbi cikkünk terjedelmét 3-4-szeresen meghaladó levelet kaptunk a Belügyminisztérium Építési Főosztályának vezetőjétől, Magyar Mária főosztályvezetőtől (a levél a képgalériában olvasható). A BM – céljainkat félreértve – még rémhírterjesztést is látni vél.
A rendezvényen harminc főnél többen vettek részt, közülük közel húszan építészek, akik előre regisztráltak. Többen kifejtették, hogy általában az oktatás, különösen pedig a szakmunkás és a szakmai képzés teréről teljesen kiszorult az épített örökség és az azzal kapcsolatos szaktudás, szakismeret oktatása.
December 4-én Szegeden indult az Örökség a jövőnek – jövő az örökségnek sorozat első "kiskonferenciája", a népi építészettel foglalkozó félnapos rendezvény.
A Fuga-rádió is segít a maga eszközeivel: a nyilvánossággal a terméknyilatkozat-ügyben, míg a Fejér Megyei Építészek Kamarájának meghívására újabb helyszínnel bővül a konferencia-sorozat.
Budapest Főváros Önkormányzata és a Kortárs Építészeti Központ bemutatja a Rögtön jövök! Projekt Galéria nyitókiállítását
Adaptív város – az üres ingatlanok problémái és lehetőségei. Megnyitó: 2013. december 10. kedd, 18 óra
Melocco Miklós szobrászművész, Kós Károly szobrának avató ünnepsége 2013. december 13-án lesz a XII. kerületben, a Városmajor utcai Kós Károly Iskola melletti Temes lépcsőnél.
A minisztérium főosztályvezető-helyettese már márciusban megmondta: "probléma lesz". Az építészek viszont még nem vették észre: életveszélyes a 275/2013 (VII.16.) kormányrendelet. E rendeletnek szerint a tervezőknek meg kell adniuk a betervezett építési termékek elvárt műszaki teljesítményét. Nem tud róla? A jogászok igen.
Építési beruházások építési jogi és közbeszerzési jogi változásai – Építésijog.hu 2025, két félnapos konferencia, online részvétel december 5-ig (MÉK 1-1 pont)
Nemzetközi Építészkongresszus 2026 – Positions from the Gulf and Beyond – 2026. március 6-án
Panaszok és penészek – hőhídmenedzsment – Építész Tervezői Nap 2026. március 26-án
Térhasznosítás felsőfokon – tetők, tetőterek, tetőkertek – Építész Tervezői Nap 2026. április 23-án
Legfeljebbújítás – értéknövelő renováció – Építész Tervezői Nap 2026. május 21-én
Azért a víz a zűr? – vízszigetelések rendszerben – Építész Tervezői Nap 2026. szeptember 17-én
Rés a pajzson – épületburok nyílászáróknál és más kényes pontokon – Építész Tervezői Nap 2026. október 15-én
Akkumulátortüzek és más kihívások – tűzvédelem 2026 – Építész Tervezői Nap 2026. november 12-én