Autóinak formavilágát követő lendülettel épült meg Modena-ban a legendás olasz cég új múzeuma.
A madeinhungary válogatásában debütál a tervhivatal tervezőpárosának legújabb bútorkollekciója – már ezért is érdemes benézni a Lakástrend rendezvényére.
Ki ne hallott volna a Zsolnay-gyárról? Mindenki, aki autóval jött a hatoson, eddig csak egy romos gyár-komplexumot láthatott. Pár éve egy érdekes gyaloghíd vonzotta a figyelmünket, így nem sejthettük, hogy ekkora durranás készül „odabent”. Márpedig egy csoda készült!
Kiállítás a 26 beérkezett hallgatói pályaműből. A kiíró célja az volt, hogy friss tervezői ötletek alapján a nagyközség halmozottan problémás főutcájának megoldási lehetőségére javaslatokat kapjon.
A zöld építészet francia sztárja a 2012-es év elején sem pihen, irodája, a Maison d'architecture Edouard François több munkán dolgozik, épületeiről szakkönyvek emlékeznek meg, ő maga pedig több helyen tart előadást, ahogy azt a 2010-es budapesti Nemzetközi Építészkongresszuson is tette.
Bjarke Ingels (BIG) egy síelhető tetejű lappföldi épületegyüttes tervét mutatta be a napokban. Bár az emberi kéz alkotta dombok csak néhány tíz méterrel emelik meg a hegytetőt, a közösségi és sporttevékenységek egymás közvetlen szomszédságába helyezése újfajta dinamizmus indukálhatnak a sífaluban.
A Király utcából nyíló Gozsdu udvarban nyílt meg Európa első "tesztáruháza". A kívülről rendkívül visszafogott homlokzat mögött egy nagyon letisztult, progresszív szellemiségű belsőépítészeti teret alkotott az építész.
Varsó jelenleg legfontosabb építészeti vállalkozása - 2013-ban nyitja meg kapuit a látogatók előtt, a korábbi gettó területén. Az építészek rézburkolattal vonták be a homlokzatokat, mely megőrzi az épületet a következő generációk számára.
Mesébe illő környezetbe tervezte Zoboki Gábor ezt a gyönyörű
irodaházat. Csodás budaörsi panoráma, hagyományőrző házak az
erdőkkel övezett lankás dombokon, csend és nyugalom: ez lett a
főhadiszállása az egyik vezető telekommunikációs cégnek.
A már jópár reptér, sőt egy űrrepülőtér és egy "űrbázis" (ahogy az Apple új központját becézik) tervezésén is túl levő Foster + Partners építésziroda bemutatta a kuvaiti nemzetközi repülőtérre készített terveit.
Severin Wunderman amerikai milliárdos, műgyűjtő, 2005-ben 1800 művet adományozott a francia Riviérán fekvő Menton városának, melyből 990 Jean Cocteau alkotása. A francia költő, író, festő, színész, zeneszerző és filmrendező műveinek kiállítására 2007-ben nemzetközi tervpályázatot írtak ki, melyből Rudy Ricciotti építész terve került ki győztesen.
November 4-ike estéjén mécsest gyújtunk, kirakjuk az ablakba, emlékezve 1956. november 4-ike hajnalára, amikor a szovjet csapatok ismét megtámadták Budapestet. A Corvin-köz legen-dás helyszín, de felvetődik a kérdés, hogy lett Pongrácz Gergely felkelői, a „Corvinisták” kórházának a helyén bevásárlóközpont?
Eresz-párkány-attika: az épületburok-koncepció Achilles-sarka? – Építész Tervezői Nap szeptember 15-én
A víz az úr? Alépítményi szigetelések, lábazatok, utólagos szigetelés – Építész Tervezői Nap október 16-án
Tűzvédelem: láthatáron az új OTSZ? – Építész Tervezői Nap november 13-án