Koforidua egyik általános iskolájának diákjai egy túlzsúfolt raktárépületben, illetve annak folyosóin és az udvarán felállított rozoga bádogtető alatt tanultak. Ezen próbál változtatni önkéntes építészek egy csoportja.
Lágyan hullámzó, rejtett központi udvar körül helyezkednek el a portugál családi ház lakóterei. Az udvar hullámozva betüremkedik az épület alá, így minden helyiség kapcsolatba kerül vele.
Bontás helyett a panelházak oldalirányú és felfelé bővítésével, nagy teraszokkal, zárt belső kertekkel rehabilitálják a csaknem ötvenéves József Attila-lakótelepet. A kerület építészeti tervpályázatának nyertese ezzel új irányt mutatott panelügyben – írja a vg.hu.
Pekingben egy hagyományos belső udvaros ház átépítése során a térburkolat mindent körbeölelő hullámzása jelenti az igazi csavart
Több vezető építész, Fintáék, a Lukács-Vikár, Szász Építész Stúdió terveznek már a helyszínre iroda- illetve lakóépületet. A 120 méteres magasház építése még nem indul, iparági pletykák szerint a tervezője Norman Foster (irodája) lesz.
Milánóban bejelentették az új Apple üzlet megnyitását, amelyet a Foster + Partners építésziroda tervez. Keretmegállapodásuk alapján a brit sztárépítész az amerikai óriáscég több boltjukat is tervezi – írja a realista.hu
New Yorkban a Herzog & de Meuron iroda tervei alapján elkészült a különleges lakótorony, mely azt az illúziót kelti, hogy egyes szintjeit kihúzták a helyéről, akár egy jenga torony tégláit.
A Google bemutatta tervezett új londoni központjának első képeit – egy hatalmas, 11 emeletes épületet, amelyet a Heatherwick Studio és a Bjarke Ingels Group közösen tervezett.
Nagy Tamás építész, gondolkodó, tanár több évtizedes alkotói és oktatói tevékenységének tapasztalatait szeretné átadni a könyvben.
A jövő építészetére koncentrál a brit sztárépítész nevével fémjelzett Norman Foster Alapítvány, amely a héten nyitja meg központját Madridban.
A 61-emeletes manhattani The Wall Street Tower a néhány hónapja lovaggá ütött építész első felhőkarcolója lesz.
Dubajban egymást érik az izgalmas épületek, azonban ha ez megépül, akkor ez lesz a legnagyobb adrenalinbomba...
Eresz-párkány-attika: az épületburok-koncepció Achilles-sarka? – Építész Tervezői Nap szeptember 15-én
A víz az úr? Alépítményi szigetelések, lábazatok, utólagos szigetelés – Építész Tervezői Nap október 16-án
Tűzvédelem: láthatáron az új OTSZ? – Építész Tervezői Nap november 13-án