Június 20-ig pályázhatnak a családi házak és kis társasházak tervezői a 2013-as Év háza díjra, amelynek fődíja 500 000 Ft.
A 210.000 m2 méretű Miami eseményközpont tervezéséért már csak 2 csapa van versenyben: A Rem Koolhaas vezette OMA és a Bjakre Ingels vezette BIG. A verseny pikantériája, hogy Ingels gyakorlati éveit az akkor már sztárépítészként tevékenykedő Koolhaas mellett töltötte. A dolgok azóta sokat változtak: Bjarke Ingels és csapata világméretű, meghatározó
Befejezéséhez közeledik Sou Fujimoto nagy érdeklődéssel várt londoni bemutatkozó munkája.
Az online kereskedőcég elvetette korábbi dobozépületre vonatkozó terveit, és futurisztikus üvegkupolákat mutatott be helyettük.
Strawscraper, azaz "Szalmakarcoló" annak a stockholmi projektnek a neve, mely a tervek szerint széltől borzolt szőrmókként emelkedik majd a város fölé.
Zaha Hadid tervei alapján készülhet az új metróállomás Rijadban, mely az nagyvonalú tereivel, lendületes formájával színpadias keretek közé emeli az átszállás többnyire nem kívánt élményét.
A 2013. június 16-tól június 22-ig Sopronban megrendezésre kerülő Nyolcadik Országos Építészeti és Összművészeti Workshop meghívott egyetemenként 8-8 építészhallgatót keres a heti munkán való részvételre.
A Helsinki Központi Könyvtár tervezésére irányuló nagyszabású pályázati folyamat a vége felé érkezett, elkészültek a tervpályázat 2. fordulós tervei. A finn nagyközönségen a sor, hogy a hat kidolgozott koncepcióról véleményt mondjon, a zsűri ezek után állapítja meg ki tervezheti az ultramodern épületet.
Rainer Péter (2013. 03. 01-jével lemondott váci főépítész) vetítettképes előadása a Fuga Budapesti Építészeti Központban.
Évi 1-1,5 millió látogatót fog vonzani Budapestre az új Múzeumi negyedet is magába foglaló Liget Budapest projekt – mondta Baán László miniszteri biztos, a Szépművészeti Múzeum főigazgatója a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) által szervezett, A múlt jövője című konferencián hétfőn Budapesten.
"A város tehát nem gyúrható anyag, amit tetszésünk szerint alakíthatunk, hanem élő szervezet, aminek titkait ki kell fürkésznünk, mielőtt sorsába avatkozunk." GP
Hat-nyolc hét alatt felépíthetőek azok a házak, melyekhez előregyártott készletekkel segíti hozzá egy holland város az első lakásuk megvásárlására készülőket.
Eresz-párkány-attika: az épületburok-koncepció Achilles-sarka? – Építész Tervezői Nap szeptember 15-én
A víz az úr? Alépítményi szigetelések, lábazatok, utólagos szigetelés – Építész Tervezői Nap október 16-án
Tűzvédelem: láthatáron az új OTSZ? – Építész Tervezői Nap november 13-án