hír épületek tervek cikk Haladás stadion Szombathely

Szombathelyen folytatódik a stadiontervezés-mutyi?


sebesp | 2013.08.28
Mai ülésén arról döntött a kormány, hogy közel 10 milliárd forintot fordít a szombathelyi Haladás-stadion és sportcsarnok megvalósítására. A hírhez kapcsolódóan a Haladás honlapján egy látványterv is megjelent, tehát a tervezés már javában folyik, csak az nem derül ki, milyen módon versenyeztették meg a nagyvolumenű építészeti feladatot.

A kormányzat támogatja a szombathelyi városvezetés által megfogalmazott rekreációsövezet-fejlesztési stratégiát. A kormány a rendkívüli kormányzati bevételek terhére az összeget a beruházás lebonyolításához szükséges ütemezésben Szombathely rendelkezésére bocsátja.

A teljes rekreációs fejlesztés becsült értéke eléri a 12 milliárd forintot – közölte. Hozzátette, a sportcsarnok a kézilabda, a futsal, a birkózás, az ökölvívás, a súlyemelés, a torna és a sakk céljait is szolgálni fogja.

Hende Csaba felidézte, a fejlesztés megvalósításának első lépése az volt, hogy februárban a kormányzat ingyenesen a város tulajdonába adta a Haladás-ingatlanokat, értelemszerű tehát, hogy az ezeken felépülő nagy értékű létesítmények is Szombathely város tulajdonát gyarapítják majd.

A miniszter szerint a stadion és a sportcsarnok 2014-ben készülhet el, a második ütemben 2014 után a városi uszoda, a parkerdő, a csónakázótó és környéke, a szabadidőközpont, a műjégpálya és a tófürdő újulhat meg, illetve az Illés Akadémia fejlesztését is segítik.

Hende Csaba szerint a kormány döntött arról, hogy szeptember 30-ig Vígh László, a sportberuházásokkal összefüggő kormányzati feladatokért felelős kormánybiztos és Szombathely vezetése közösen dolgozza ki a beruházásra vonatkozó részletes előterjesztést, amely tartalmazza majd a megvalósíthatósági koncepciót, valamint a beruházás ütemezését.

Valószínűleg még szeptember 30-ig a kormány megállapodást köt Szombathely önkormányzatával a beruházás első üteméhez szükséges pénzügyi források átadásáról – mondta.

Puskás Tivadar (Fidesz-KDNP), Szombathely polgármestere a sajtótájékoztatón úgy fogalmazott, a kivitelezési tervek elkészítése előtt ismertetni szeretnék elképzeléseiket, mindenkinek a véleményére kíváncsiak, széles körben kívánják megvitatni a részleteket.

A sajtótájékoztatón - amelyen megjelent a városi közgyűlés több ellenzéki képviselője is - Lazáry Viktor (Fidesz-KDNP), Szombathely alpolgármestere mutatta be a sajtónak az új stadion és sportcsarnok számítógépes látványtervét.

Forrás: MTI

A Szombathelyi Haladás FC honlapjának munkatársai megpróbálták kideríteni, ki készíti a terveket, de szerény eredménnyel jártak:

"Úgy tudjuk, a munkába egy szombathelyi építészt is bevontak, és a mai kormányülésen is téma a szombathelyi stadion ügye.

Az utóbbi időben több cikkünkben is foglalkoztunk Orbán Viktor miniszterelnök nyilatkozatával, mely szerint elkészültek a Rohonci úti stadion rekonstrukciójának tervei, és még az idén megkezdik az építkezést. Hetekig hiába kerestük a terveket, mostanra azonban fordulat állt be az ügyben.

Információink szerint jó egy hónapja elkezdődtek a konkrét (tervezési) munkálatok, méghozzá egy szombathelyi építész, Benkő János bevonásával, aki korábban többször dolgozott a városházának.

Benkőt sikerült telefonon utolérni, aki írásban kérte kérdéseinket és azt ígérte, hogy még ma válaszol azokra.

A ügynek külön aktualitást ad, hogy az MSZP és az LMP kezdeményezésére mára rendkívüli közgyűlést hívtak össze Szombathelyen, ahol azt várják a városvezetőktől, hogy ismertessék végre az Orbán által említett terveket. Ráadásul úgy értesültünk, hogy a Haladás stadion ügye téma lesz a kormány mai ülésén is. Valószínűleg itt is be kell majd mutatni, amivel eddig elkészültek."

Forrás: http://haladasfc.nyugat.hu/tartalom/cikk/elkezdtek_a_haladas_stadion_tervezeset

Úgy tűnik a történet egyes részletei az érdekeltek egy része számára sem teljesen világosak zavaros látványterv nincs de mégis van, és már csak a kiviteli terv hiányzik. De ennél lényegesebb kérdéseken sem érdemes fennakadni: "Különben pedig: adomány lónak ne nézd a fogát. Szélesen örülj, hangosan örülj! - válaszolta Hende." – tájékoztat a Haladás honlapja.

Forrás: http://haladasfc.nyugat.hu/tartalom/cikk/kozel_10_milliardbol_lehet_uj_stadionja_a_haladasnak

A debreceni Nagyerdei Stadion mutyigyanús tervezési folyamatáról néhány hónappal ezelőtt számoltunk be: http://www.tervlap.hu/cikk/show/id/2120

A szerző legújabb cikkei




Hírlevél feliratkozás >>>>


Konferencianaptár


Építési megoldások