Az OTÉK ugyan hatályát veszti 2024 végén, és helyette 2025 elejétől a TÉKA hatályba lép, de nem azzal a tartalommal, amit eddig ismertünk – derül ki az Építésijog.hu cikkéből. Egy 2024. december 11-én kihirdetett kormányrendelet ugyanis számos esetben az OTÉK 2024. december 31-én hatályos rendelkezéseit rendeli el alkalmazni, egészen június 30-ig.
2025-től kiemelt alkalmakon a látogatók is megcsodálhatják a veszprémi Érseki Palota 250 éves kápolnáját, ahová a most zajló restaurálásig csak kevesen nyertek bebocsátást. Az apró kápolna lenyűgöző alkotásokat rejt: Közép-Európa egyik kiemelkedő barokk festője, Johann Ignaz Cimbal mennyezetképén, a ragyogó fényben felfedezhetjük az Atya gondolataként megjelenő kisded Jézust is.
2024. november 26-án kedden, a hagyománynak megfelelően a BME Dísztermében került sor a 14. Épületszerkezeti konferenciára. Az idei tematika Finta József életműve köré szerveződött: az idén januárban elhunyt építészre pályatársai, munkatársai emlékeztek, míg az épszerkes előadások egy-egy kapcsolódó témát mutattak be, például a téglaépítést, illetve az üvegszerkezeteket.
Ebben a nyolcrészesre tervezett sorozatban különböző kelet-európai, ill. közel-keleti országokba (Grúzia, Törökország, Jordánia) invitálom a kedves Olvasót, hogy szubjektív válogatásomban bemutathassam a földrészeken található kedvenc épületeimet és városaimat.
Mesterszintű közös képzés alapításával erősítené a Pécsi Tudományegyetem Műszaki és Informatikai Kara (PTE MIK) a 2016 óta az építész és építőművész területen fennálló kapcsolatát a Beihai University of Art and Design (BUAD) egyetemmel.
Antony Gibbon építész szokatlan formájú, gömb alakú „bogyófaházakat” tervezett, melyek a fákra függesztve a lombkoronák között lógnak, maximálisan beleolvadva a természeti környezetbe.
Idei utolsó számunkban az elmúlt időben épült sportlétesítményeket mutatunk be, valamint az idei, XIV. Épületszerkezeti Konferenciára készült szakcikkeket.
Vesmás Péter, Ferencz István, Fernezelyi Gergely – ÚJ HÁZ Építészeti filmsorozat Szomjas György Kossuth díjas filmrendező emlékére, kéthetente keddenként 18.00 órakor a FUGA Breuer Marcell termében. Az est moderátora Csanády Pál építész, az Artifex Kiadó Kft. ügyvezetője, a Metszet folyóirat főszerkesztője.
Átadták a 2024-es Prima és Prima Primissima díjakat. Földes László építész munkásságáért Prima Primissima díjat kapott.
November 15-én a Hello Wood főhadiszállásán megrendezett Diplomadíj díjátadón az építészet jövője került a figyelem középpontjába.
Megszületett a Budapest II. kerületi Frankel Leó és Török utca által közrefogott háromszögletű tér revitalizálására kiírt építészhallgatói ötletpályázat eredménye, amelyre 48 pályázat érkezett. A KÖZTI Magyarország legnagyobb múltú építészirodája, a vállalat 75. évfordulójára írta ki a jövő építészeit megszólítva pályázatot.
Az Indiai-óceán szigete néhány éven belül otthont adhat Afrika egyik legmerészebb és leginnovatívabb építészeti projektjének.
Építésijog.hu 2025 - Minden, amit a TÉKA szabályairól tudni kell – Konferencia 2025. június 12-én, személyes és online részvételi lehetőséggel
Felújítások értéknövelő képessége: hogyan feleltessünk meg régi szerkezeteket a jövő kihívásainak? – Építész Tervezői Nap május 22-én (MÉK 2 pont)
Eresz-párkány-attika: az épületburok-koncepció Achilles-sarka? – Építész Tervezői Nap szeptember 18-án
A víz az úr? Alépítményi szigetelések, lábazatok, utólagos szigetelés – Építész Tervezői Nap október 16-án
Tűzvédelem: láthatáron az új OTSZ? – Építész Tervezői Nap november 13-án