Jövő héten már el is indul a nemzeti panelvisszabontó program

sebesp | 2017.06.10 12:17

Egyeztetést kezdeményez a kormány az érdekképviseletekkel és az építésztársadalommal a tízemeletes panelházak sorsáról. Hódmezővásárhelyen indul a mintaprogram teljes állami támogatással, de csak olyan megoldásról lehet szó, amellyel minden lakó egyetért.

Aki Herz pasát is tanította

pestimonika | 2017.06.09 11:51

„Hajónk feltűnést keltett, és csakhamar gróf Nádasdy Ferenc, gróf Esterházy, Inkey és többen hozattak vagy építtettek hajókat, és így keletkezett a „Stefánia Jacht Klub”, amelynek klubházat is építettem.” – írja önéletrajzában az 1847. június 9-én született Hauszmann Alajos, akiben a balatoni jachtsport egyik elindítóját is tisztelhetjük.

Krakkói Nemzetközi Építészeti Biennále pályázati felhívás

Borsos András | 2017.06.09 12:46

Az idei Biennále jelmondata: „A hátsó udvar a képzelőerő helye” A téma a kiírók megfogalmazásában a város félig magántereit jelenti. Ez a belső belső udvarok tömbbelsők különböző módon hasznosított világa, amely ma drótkerítések, falak, szemeteskukák és autók és alig gondozott kertek helyszíne. Megannyi megújításra váró terület.

Startol a 2018. évi Velencei Biennále

droID | 2017.06.09 09:33

Bejelentették: a jövő évi Biennále központi kiállítását Freespace (szabad tér) címmel rendezik meg. Megjelent a magyar pavilon kurátori pályázatának kiírása is.

Rekord méretek Szlovákiában

droID | 2017.06.08 03:22

Három ország gyakorlott szerelőcsapata dolgozik tőlünk pár száz kilométerre, Nyitranovákon egy 50 x 200 méteres, 12 méter belmagasságú, azaz megaméretű acélcsarnokon. Az épület a legnagyobb Frisomat csarnok Európában!

Liget Projekt hírek: Az év második felében kezdődhet a Néprajzi Múzeum építése

sebesp | 2017.06.07 07:25

Az év második felében kezdődhet a Néprajzi Múzeum építése a Liget Budapest projekt keretében; a teljes projekt 2019-2020-ra készülhet el – számolt be az Országgyűlés Kulturális bizottságának szerdai ülésén a Liget Budapest miniszteri biztosa.

KÖZÉP_70 záróesemény, könyvbemutató

droID | 2017.06.07 11:41

A BME Középülettervezési Tanszéke az építészet közösségi jellegéről való nyitott párbeszéddel és a fogalom újragondolásával ünnepelte 70. tanévét. A jubileumi év zárásaként a jövő irányába lépnek tovább: a legfiatalabb generáció nyolc építésze villantja fel 5-5 percben elképzeléseit az építészetről.

Ilyen lett a budapesti Moszkva sétány

sebesp | 2017.06.07 09:18

A Bp2017 Világbajnokságot Szervező és Lebonyolító Nonprofit Kft. keddi tájékoztatása szerint az új sétány a pesti Duna-part eddig kihasználatlan szakaszán hoz teljes megújulást.

Betonozás nyári forróságban

droID | 2017.06.06 01:39

Az időjárás váltakozása napjainkban is meghatározza a betonok tulajdonságait, különös tekintettel a friss betonra. Akár otthon keverjük ki, akár betonüzemből hozzuk a friss betont, a nagy nyári melegben olyan befolyásoló tényezőket is figyelembe kell vennünk, amelyek hatással lehetnek a beton tartósságára, időtállóságára és minőségére.

Tervezzünk tudatosan nyílászárókat és árnyékolástechnikát!

droID | 2017.06.06 12:33

Lehetőség Önnek, megoldás Építtetőinek – az Internorm ingyenes termékismertető konferenciát hirdet.

Iskolás gyerekek hét nap alatt tervezték és építették ezt az épületet

sebesp | 2017.06.05 11:50

A zöld fa pavilon egy olyan projekt részeként jött létre, melyben lehetővé tették, hogy 11 és 16 év közötti, hagyományos oktatásba nehezen beilleszkedő tanulók megtervezzék, majd megépítsék az új külső tantermet az iskola oktatókertje mellet.

Ha nyár, akkor nyaralás: Észak-Afrika Spanyolországban

iStvan | 2017.06.05 05:29

A spanyol tengerparton, a festői városokkal pöttyözött Alicante régióban fekvő Calp egyik legfőbb látványossága az észak-afrikai arab építészet tornyaiból táplálkozik, színével pedig hatalmas kontrasztot jelent a zöld növényzethez, a kéklő éghez és tengerhez, valamint a környező házakhoz képest.

Hírlevél feliratkozás >>>>


Konferencianaptár


Építési megoldások