Pályázati Felhívás a Magyar Urbanisztikai Társaság által alapított települési Hild János-díj 2014 elnyerésére
Az Icomos Magyar Nemzeti Bizottság felhívása a 2014. évi Icomos-díj adományozására
„A tradíció nem azt jelenti, hogy a hamu fölött őrködjünk, hanem azt, hogy a lángot égésben tartsuk.” Jean James
2013 novemberében az építőipar termelése 18,9%-kal haladta meg a 2012 novemberi alacsony bázist. Mindkét építményfőcsoport termelése emelkedett: az épületek építése 27,9, az egyéb építményeké 11,7%-kal volt magasabb az előző év azonos időszakánál.
A milliomosok kedvenc városát másolnák le arra a yachtra, amely tele lenne Monaco híres épületeinek másával. Persze a tengeri giccsen nemcsak a Monte Carlo Casino mása állna, hanem megtalálható lenne rajta gokart pálya, számos medence, könyvtár, kávézó, wellnessközpont, kosárlabda- és teniszpálya, valamint egy helikopterleszálló is.
A világ egyik legnagyobb napenergiával működő épületét avatták a közelmúltban Kína Töcsou (Dézhou) nevű városában. Arrafelé a lakosság mintegy ötöde a napenergia-iparban dolgozik, és a legtöbben napkollektorral állítják elő a lakásuk melegvizét – írja az epitinfo.
HÍR TV ma jan. 15.-én, 22.30 "IKON" üvegszobrászatról, építészetről
http://mno.hu/hirtv_kesleltetett
Január 22-én az Ybl Egyesület névadójáról a Nemzeti Sírkertben koszorúzással, majd este ökumenikus istentisztelettel emlékezik meg, ahol a Szent Efrém férfikórus is énekel. Az Ybl Bicentenárium nyitóünnepsége előtt Andrássy Dorottya művészettörténész fogja bemutatni a helyszínt, a Bakáts téri templomot.
A környezettudatos, vagy más néven fenntartható építés szakmánk rendkívül aktuális kihívása, de annak ellenére, hogy a témakör hangoztatása széleskörű, a hazai tervezési és építési gyakorlatban megalapozott és rendszerezett tudás, erre alapozott valódi, hiteles eszközrendszer alig áll rendelkezésre.
Foster+Partners által tervezett pavilon egy hosszúkás sivatagi város kortárs újraértelmezése, a pavilonban sétálók előtt megjelenítve az Egyesült Arab Emírségek ősi közösségeit. A LEED Platinum minősítés elérése érdekében az épülethez napelemeket, esővízgyűjtő-rendszert stb. alkalmaztak.
A 275/2013 (VII.16.) kormányrendelet átalakította az építési termékek tervezői kiírásának jogi hátterét. A tervezők így kialakult helyzetében kíván segítséget nyújtani az Artifex Kiadó és a Build-Communication Kft. 2014. január végén–február elején, 8 helyszínen megrendezett szakmai konferenciája, amelynek tanácsadója az ÉMI Nonprofit Kft.
Átadták Mumbai nemzetközi repülőterének új terminálját: a Chhatrapati Shivaji Nemzetközi Repülőtér új terminálját(T2) egyébként már évekkel ezelőtt 2010-ben meg kellett volna nyitni, de erre csak a napokban került sort.
Tervezés, beruházás és kivitelezés a magyar építészetről szóló új törvény (Méptv.) alapján – október 15. DÉLELŐTT (MÉK 1 pont, MÜK 2 pont) >>
Tervezés, beruházás és kivitelezés a magyar építészetről szóló új törvény (Méptv.) alapján – október 15. DÉLUTÁN (MÉK 1 pont, MÜK 4 pont) >>
Elek apó rémmeséi – Tipikus építési hibák és jó megoldások – 2024, Budapest, október 3. (MÉK 2 pont) >>
Elek apó rémmeséi – Tipikus építési hibák és jó megoldások – 2024, Székesfehérvár, október 8. (MÉK 2 pont) >>
Elek apó rémmeséi – Tipikus építési hibák és jó megoldások – 2024, Kecskemét, október 10. (MÉK 2 pont) >>
Vízszigetelési tippek, trükkök, fogások – Építész Tervezői Nap 2024. október 17-én (MÉK 2 pont) >>
Közbeszerzési konzultáció – Építési beruházásokkal kapcsolatos kérdések és válaszok, november 7. >>
XIV. Épületszerkezeti Konferencia – In memoriam Finta József – munkásság, épületek, örökség, november 26.
Tűzvédelem: új szabályozás: OTSZ, TvMI – Építész Tervezői Nap 2024. november 14-én (MÉK 2 pont) >>