Ware-Nagy Orsolya | 2018. május 9.
     
Az idei Velencei Biennálé hívószava a "Freespace", vagyis "a szabadság tere". A magyar pavilon egy rendhagyó "szabad térrel" készül az alkalomra: a Szabadság híd különböző időkben történt elfoglalásai tükrében vizsgálja a közterekhez, városi terekhez való viszonyunk megváltozását és az alulról szerveződő kezdeményezésekben rejlő erőt.

A Velencei Nemzetközi Építészeti Biennálé sajtótájékoztatóján jártunk.

Fabényi Julia, a Ludwig Múzeum igazgatója rámutatott: a közelmúlt gazdasági válsága során megkérdőjeleződtek a korábbi, évtizedes beidegződések. A pénz, az ingatlanfejlesztői, befektetői igények mindenhatósága megdőlt és felerősödtek a szociális kérdések – nem véletlen, hogy már az előző Biennálé is ilyen témákkal foglalkozott.

A magyar pavilon kurátora a Kultúrgorilla, témája pedig a Szabadság híd lezárásai, elsősorban a 2016-os időszak, amikor ideiglenesen a híd területe köztérré alakult át, a város lakói elfoglalták a gépkocsi- és villamosforgalomtól elzárt hidat, és igazi, élő városi térré változtatták.

A 2016-os hídfoglalás mellett szó esik majd két másik esetről is, amelyek egyébként is az 1989 óta eltelt időszak mérföldkövei, és mindkettő összekapcsolódott a Szabadság-híd - igaz, jóval rövidebb idejű - elfoglalásával: az 1990-es taxisblokád, amely '89 után az első olyan nagyobb esemény volt, amelynek során a közéletet ily módon kivitték a köztérre, továbbá a 2004-es, kétnapos füvesítési akció, amely az ország Európai Unióhoz csatlakozásának örömére készült.

A magyar pavilon kurátora a Kultúrgorilla, a koncepciót Oravecz Júlia ismertette. A Szabadság híd 2016-os, ideológia- és követelésmentes, spontán és alulról szerveződő elfoglalása egy sor kérdést hozott felszínre. Hogyan gondolkodunk a városi terekről? Hogyan szeretnénk élni benne, használni, vagyis mit várunk egy városi tértől? A magyar pavilonban, amellett, hogy videóinstalláció és személyes hangvételű rövidfilmek segítségével bemutatják a híd köztérré változását, szeretnék, ha a látogatók is átélnék azt, amit a hídfoglalók átéltek: a helyteremtés élményét. Ezt szolgálja az átriumot teljesen kitöltő kilátó, amely segítségével a látogató a pavilon épülete fölé emelkedik, új nézőpontot kap, felülről lát rá a Giardini fakoronáira. Ilyen még nem volt, hangsúlyozták, hogy egy kilátó épült volna a magyar pavilon közepén, ez egy izgalmas új szituációt hoz majd. A kilátót a Studio Nomad építészei tervezték.

Göttler Anna mutatta be a videóinstallációs terem tervezetét, itt a köztér fogalmának megváltozását követhetjük végig a három meghatározó hídfoglalás kapcsán. A taxisblokád egyértelműen alulról szerveződött, míg az EU-csatlakozás alkalmára készített pázsit egy felülről szerveződő akció volt, amely mindenféle spontaneitást nélkülözött. A 2016-os esemény ilyen szempontból hibrid, hiszen a híd lezárását a budai villamosmegállók, illetve a budai hídfő területének felújítása tette szükségessé, viszont hogy ezzel a helyzettel mit kezdtek az idejövő "hídfoglalók", az már spontán alakult, egy-egy közösségi médiában meghirdetett esemény fonala mentén, ilyenek voltak például a hídon tartott jógaórák.

Tornyánszki Éva a rövidfilmekről beszélt, amelyeket a pavilon másik termében tekinthetünk majd meg. Építészeket, városépítészeket (Bach Péter, Nagy Béla, Kádár Bálint) és a hídhoz kapcsolódó további személyiségeket is megszólaltattak.

A Studio Nomad építészei (Pongor Soma, Pásztor Bence, illetve Tarcali Dávid) hangsúlyozták, hogy egy olyan szerkezetet helyeznek el az átriumban, amely – úgymond – nem módosítja a teret, de a térhasználatban új horizontot nyit. Ahogy a hídfoglalás is egy olyan esemény volt, amelybe "belesodródtak" a résztvevői, ez az interaktív kilátó is a "belekeveredés" érzését fogja kelteni a szándékos cselekvéssel, tettekkel szemben. Az anyaghasználat az ideiglenesség érzetét erősíti, a fémszerkezet úgy néz ki, mint amit akár holnap elbonthatnának. A pavilon fölé emelkedve egy zöld járórácsról tekinthetünk majd körbe. Aki pedigaz események sodrában elfáradt, a hídon tartott jógaórákat is idéző jógaszőnyegrakat-padokon pihenhet meg.

A kiállítási katalógust Boros Géza művészettörténész, a Velencei Biennálé Iroda osztályvezetője mutatta be. Üdvözölte, hogy urbanisztikai témát visznek a magyarok a Biennáléra és kiemelte, hogy a katalógus szerzői sokféle szakma képviselői közül kerültek ki, az interjúkkal kiegészülve sokféle nézőpont jelenik meg benne. Külön felhívta a figyelmet Hans Karssenberg tanulmányára a kötet elején, amely a Szabadság hídon történteket és a hazai köztérhasználat megváltozását nemzetközi kontextusba helyezi. A katalógusban megjelenő hosszabb-rövidebb tanulmányok foglalkoznak az élhető város témakörével, és az építész tervezők gyakran felmerülő kérdésével: Mitől válnak a terek helyekké? Hogyan jönnek létre azok a helyek, amelyek vonzzák, megtartják és mobilizálják az embereket? A várost régóta foglalkoztató témák kerülnek ismét terítékre, mint a Gellérthegy "visszaszerzése" és a dunai gyaloghíd kérdése. Hol legyen, milyen legyen – és miért nincs mégsem?

A katalógus szól a "hídfoglalás" folytatásáról is. Az alulról szerveződő eseménysorozat olyan népszerű lett, hogy 2017-ben a Valyo (Város és Folyó Egyesület) építészei elérték, hogy négy nyári hétvégére ismét lezárták a hidat. Az előző évből okulva törekedtek az események spontaneitásának megtartására, miközben a minimális infrastruktúrával (például a kitelepülő zenészek számára hangosításával, kukákkal, a híd szerkezetére való felmászás korlátozásával) támogatták a hídra kivonuló közönséget.

A könyvborítón megjelenő, zárójelekből kirajzolódó hullámmotívum az egész kiadványt egységbe foglalja, Boros Géza szerint a zárójelek rendhagyó –díszítő szándékú – használata a híd rendhagyó használatára is visszautal.

A nézői kérdések során felmerült, hogy jó lenne a budapesti és velencei helyszínt valamiképp még közelebb hozni egymáshoz, erre több ötlet is érkezett, de a szervezőknek is vannak részben terveik, részben elképzeléseik e téren. Egyrészt az egyik falon az Instagram-ról fognak bizonyos hashtag-ek alapján megszűrt képeket vetíteni, másrészt az idei Szabihíd programra is terveznek egy kitelepülést. Továbbá terveznek a jövőben egy múzeumpedagógiai programot is a városhasználatról, térfoglalásról.

A Biennálé magyar csapatát megismerve örömteli, hogy – a Kultúrgorilla háromfős csapatával – a női nem hazai szakmai jelenléte is láthatóvá válik ezen a neves rendezvényen. Az urbanisztikai téma szintén időszerű, különösen a magyar viszonyok ismeretében. "Nagyon nehéz olyan tereket tervezni, amelyek taszítják az embereket. Figyelemre méltó, hogy ez mégis milyen gyakran sikerül." (William H. Whyte; idézet a katalógusból)

Mindezek mellett az építészet valamelyest idén is háttérbe szorul. Annak eldöntését, hogy ez baj-e vagy sem, a Biennálé közönségére bízom.

További információ:
A Velencei Biennálé honlapja
A magyar pavilon honlapja
Kultúrgorilla
Studio Nomad

A szerző legújabb cikkei:
Múltunk jövője jelen időben – tudósítás a 25 éves NKA műemléki konferenciájáról
A hétvégén rendezik meg a Kulturális Örökség Napjait
Új, kreditpontos online képzések a Tervlapon – Öko-logikus, Nyílászárók és energiamérleg
Milyenek lennének városaink, ha...?
Mi történt a genovai autópályahíddal?
Ez a nap a népi építészetről szól: TÉKA nap Taliándörögdön július 21-én, szombaton
Identitásképző építészet az új Metszetben
Energia a homlokzatról – Grosspeter Tower, Bázel: a homlokzat, mint naperőmű
Érték, változás, közösség: Európa az örökségvédelem tükrében
Megalakult a Hudec László Emlékév Testület
A Ludovika Campus és Orczy-park fotópályázatának eredményhirdetése
Építésznők kiáltványa
Az új budapesti Duna-híd tervpályázat munkáiból nyílt kiállítás



Kérjük értékelje a cikket:    -2:   -1:   1:   2:      Összesen: 0 (2 szavazatból)