Megnyílt a Velencei Biennálé magyar pavilonja

Fabényi Julia rámutatott: a városokban nagyon kevés a szabad tér, holott a térhez, vagyis a (föld)területhez – akárcsak a vízhez, levegőhöz – való jog alapvető és az embertől elidegeníthetetlen volt egykor, és a természeti népeknél még mindig az. Különös vívmánya a városi létnek az "ideiglenes szabad tér", amely olyan közösségi tömegeseményekkor jön létre, mint egy városi futó- vagy bicikliverseny, illetve különböző városi rendezvények. Érdekes, hogy bár az ezeken az eseményeken részt vevő emberek nem ismerik egymást, mégis képviselnek egy közösségi erőt. A Szabadság hídon 2016 nyarán történtek ezekhez az ideiglenes funkcióváltásokhoz hasonlítanak, csak épp hosszabb ideig tartott a funkcióváltás, a híd köztérré változása. "Megállt az idő" egy (hosszabb) pillanatra, létrehozva egy temporális szabad teret, amely szép, különleges és tiszta. Fabényi Júlia kiemelte a térfoglalás őszinte ártatlanságát és különlegességét, és hangsúlyozta, hogy e nézőpontváltás hozzásegítette az embereket, hogy ezentúl máshogy gondolkodjanak a városról. 

Oravecz Júlia arra emlékeztetett, hogy a város közügy, és ezt hajlamosak vagyunk elfelejteni. Éppen a posztszocialista országokban felnőtt ma 20-30 éves Y-generáció tagjai érzik úgy, hogy a város terei "nem az ő dolguk". A Szabadság hídon történtek őket is felrázták, a városról és tereiről való gondolkodás valóban közügy, közös ügy lett. 

Pongor Soma a pavilon átriumában létrehozott kilátót ismertette. A kilátó nyújtotta perspektívaváltás a szabad tér létrehozásának élményét átélhetővé teszi a látogatók számára – tehát valami hasonló élményt kapunk, mint azok, akik a Szabadság hidat elfoglalták. Érdekes párhuzam, hogy itt is egy bizonyos esemény okán jön létre az új tér és az új perspektíva. 

A kilátóra felmászva a Giardini fái fölé emelkedünk, a magyar pavilon teteje egész közelről megszemlélhető. Bár azt túlzás lenne kijelenteni, hogy a látogató valóban átérezheti, milyen lehetett a Szabadság híd szerkezetén üldögélve szemlélni a folyót és a várost, mindenképp egyedi térélményt és szép kilátást kapunk.  

A pavilonban a képernyők előtt helyet foglalva tanulságos volt meghallgatni a rövid interjúkat, amelyekből a kiállítás katalógusában is találhatunk részleteket. Sokféle ember sokféle háttérrel került kapcsolatba egymással és a híddal e spontán akcióban. A tavaly nyári hídlezárás (vagyis az autós- és villamosforgalom elterelése és a 2016-os esemény valamiféle művi rekonstrukciója néhány hétvége keretében) is népszerű volt a városlakók, környékbeliek körében.

Idén nyáron a tervek szerint négy hétvégén lesz a gyalogosoké a Szabadság híd. Remélhetőleg az akció megőrzi korábbi spontán jellegét, és nem áll be a belvárosi fesztiválok sorába. 

Az idei biennálé hívószava, a Freespace másokat is perspektívaváltásra sarkallt. A japán pavilonban, igaz, más célból, de egy mozgatható létrára mászhatnak fel a látogatók, a britek installációja pedig szintén a pavilon fölé vezeti a közönséget, egy tetőterasszal egészítve ki az épületet.