Építész, a Metszet főszerkesztője
Több közük van az építészeknek a várospolitikához, a városok lakhatóságához, mint legtöbben gondolják. Néhány példa világít rá erre a Metszet 2018/4 számában. Ilyen például a címlapon is szereplő Fehér Ház irodaház a Váci úton, ahol sikerült a múlt egy darabját átmenteni a viharos gyorsasággal megújuló „irodakorridorba”, köszönhetőn a tervező Tima Zoltánnak (is). Adam Caruso „metropolita” építészete Zürichben arra a klasszikus hagyomány felé kapcsolatot építő modernre példa, amely nálunk alig fordul elő, talán ezért is tűnik Zürich építészete folytonosabbnak, mint városainké. Németországban a szociális lakásépítés is egyfajta hagyomány, melyet most a faépítészettel sikerült kapcsolatba hozni. Elkészültek ugyanis Brémában az első négyszintes korszerű faszerkezetű szociális lakások a LIN Architects Urbanists tervei alapján. A Herzog & de Meuron középkori hagyományokhoz is nyúl, mikor Madrid egyik jellegtelen külvárosában fenntartható, árnyékolható épületkomplexumot emel az egyik legnagyobb banknak.
De ilyen példa a Láng Művelődési Ház átalakítása is az Archikontól, ahol egy régebbi épület 1970-es átalakítását tisztelték meg azzal az építészek, hogy csak a feltétlenül szükséges mértékben nyúltak hozzá a nyerstégla felületekhez és más értékes elemekhez. Más, áttételesebb értelemben folytat hagyományokat a MOME új épülete Csomay Zsófiától és Németh Tamástól. A fekete téglaépület szikár szerkesztése a hosszú távon érvényes dizájn mellett köteleződött el. S végül a kastélydombi Luther-kápolna esetében a gyülekezet és a tágabb városi környezet viszonyát fogalmazza meg értően Krizsán András.
A példákat két szakcikk egészíti ki, Kolossa József az okos város koncepcióról, Soóki-Tóth Gábor a településkép és a városlakók viszonyáról, ennek aktuális kérdéseiről ír.
A szaklap előfizethető itt
Üzenet a szerzőnek
Nyomtatás
Vissza a lap tetejére
